Nyertesek az ötödik születésnapon

Nagyon tudományosan akartam a sorsolást megejteni, de kiderült, hogy a random.org két számot nem tud véletlenül kiválasztani, csak egyet (vagy nem kerestem eléggé). Ezért készítettem tizenhárom kis cédulácskát, jól összegyűrtem őket, és egy zacskóban beraktam őket a táskámba, gondolván, hogy a nap során majd találok egy semleges számhúzót. Jól el is felejtettem, végül a férjem húzott, mikor jó későn hazakeveredtem.

Az Olive magazin számait az 5. és 6. kommentelők, vagyis Judit és Virág nyerték.

Kérem a kedves nyerteseket, hogy postai címüket Írják meg a phzs(kukac)yahoo(pont)com emailcímre, hogy postázni tudjam a nyereményüket.

Mindenkinek köszönöm a biztató szavakat.

Paul Verhaeghen: Omega minor

"Annak a szuperméretű fekete lyuknak a rajongói, amelyet posztmodern regényként ismerünk" (idézet a könyv amazon.com oldaláról, egy olvasói véleményből) boldogok lehetnek ezzel a könyvvel, ahogy én is örülök annak, hogy szinte véletlenül a kezembe került. Ha posztmodern az, amikor minden fejezetet nekem magamnak kell beleszőnöm a történet szövetébe. Ha az író a végsőkig feszíti a (rejtőzködő) történet lehetséges határait. Ha a regény a minden utáni világállapotot fejezi ki, minden utáni eszközökkel, mert a minden: a Holocaust és az atombomba után csak a legdurvább erőszak, és a legnyersebb pornográfia írhatja le azt, ami  a világgal történik.

Körülbelül a századik oldalig tartott az az érzésem, hogy van néhány motívum, ami magyarázatra szorulna, de onnan viszonylag könnyűnek tünt. Amikor az olvasás befejeztével felvázoltam egy A4-es lapra a szereplők viszonyrendszerét, egészen egyszerű dolgom volt. Az ötszázadik oldal körül még az is kiderült (amiben pedig nem bíztam), hogy ki volt az a fiatal katona, aki megdugta Leni Riefenstahl regénybeli alteregóját, Helena Gunát. Paulnak, az elbeszélőnek a nagybátyja volt, akit szőke haja és magas termete miatt választottak ki erre a hazafias tettre. Azt viszont senki sem tudta, hogy Helena már terhes, ráadásul egy indiaitól, aki egy hindu templomban erőszakolta meg szakrális utazása alatt. Így a barna bőrű gyermek Auschwitzba kerül, Mengele kezei közé, ahonnan a magát De Heernek nevező többszörös identitású szereplő menti ki, hogy évtizedekkel később megszülethessen Nebula, akiről Berlinben azt gondolják, cigány, vagy török. Nebula végül Paulban találja meg azt a személyt, aki el tudja csitítani a génjeiben hordott szörnyű bosszúvágyat. Ez a harmónia azonban rövid életű, mert mindent beárnyékol az atombomba gombafelhője.

Zavaros? Korántsem. És ez csak egy a könyvben futó, meg-megszakadó epizódok közül, bár tagadhatatlanul az egyik legfontosabb. Paul inkább csak rezonőr ebben a könyvben. Ő az, aki mindenkit ismer, aki itt-ott feltűnik a lapokon, de ő sem tud mindent. Tudja, hogy Donatella kefél Nobel-díjas témavezetőjével , de nem tudja, mi a közös kutatási témájuk. Lehet, hogy Donatella maga sem tudja. Goldfarb professzor részt vett az atombomba megalkotásában. És ha közvetetten is, de az atombomba fosztotta meg a szerelmétől és az elvetélt magzatától. Mi akadályozná meg abban, hogy egy újat alkosson, hiszen nagyobb veszteség már úgysem érheti? Jozef De Heer életútja tele van hihetetlen kanyarokkal, és csak Nebula jön rá, hogy mindez csak fikció. A harmincas évek Berlinjét, az auschwitzi Sonderkommandót, a Berlini Fal felépítését megírták már sokan, De Heer csak őket idézi. De ez mind mindegy, mert Paul, Donatella és Nebula kivételével minden és mindenki megsemmisül Berlin központjában abban a robbanásban, amely létrehozza az antianyagot, a mágneses monopólust. A hátralévő rövid időben, ami még jut nekik, Paul  számba veszi, mije maradt, és miközben szerelmeskedik Nebulával (nem kefél, nem dug:szerelmeskedik), megérti, a világnak nem lesz vége. Soha.

A címen sokat gondolkoztam. Néhány száz oldalon keresztül azt hittem, hogy arra utal, az ember I*ten legutolsó és legkisebb teremtménye, minden tette ezt mutatja. Még igazam is lehet. Vagy lehet ez a nagybetűs Omega, a létező legnagyobb rejtély. Amely "nem más, mint a kozmosz jövőjét leíró paraméter. Ha Omega kisebb, mint egy, a világegyetem nyitott, örökkön-örökké csak nőni fog. Ha Omega nagyobb, mint egy, a világegyetem zárt, és egyszer majd újra összezsugorodik, összeroskad a gravitáció ereje alatt, ponttá töpörödik, egyetlen nagyon nagy fekete lyukká, és amikor már túlságosan nagy benne a nyomás, talán bekövetkezik egy újabb ősrobbanás." Vagy az is lehet hogy ez az a kisbetűs omega, vagyis ω, amely Goldfarb egyenletében szerepel, és amely a hasadóanyag kritikus tömegének átmérőjét adja meg.

Figyelembe véve persze, hogy I*ten nem játszik kockajátékot.

Ötéves az Ecet és olaj

Igen, öt évvel ezelőtt kezdtem el írni a blogot, de legalább egy évet készültem rá, ha nem többet. 2003 őszén egy nyelvvizsga feladatban találkoztam először a fogalommal, attól kezdve keresni kezdtem a blogokat az interneten, ami nem is volt mindig könnyű. 2005-ben én is elkezdtem egyet, de gyorsan felfüggesztettem, mert egyrészt a kutya sem olvasta, másrészt olyan énblog-féleség volt, és mint ezeken az oldalakon is gyakran kiderül, időnként hajlamos vagyok arra, hogy minden bánatom eszembe jusson. Ezzel még én magam sem akartam szembesülni, hát elég gyorsan fel is függesztettem a dolgot. Azután jöttek be a képbe a gasztroblogok, és már egy jó néven törtem a fejem, mikor Chili & Vanília meghirdette az első VKF-et. Úgy okoskodtam, hogy egy ilyen esemény jó alkalom arra, hogy olvasókat szerezzek, hiszen mi másért írna valaki blogot, mint azért, hogy sokan olvassák.

Innentől kezdve nem volt megállás. Az utóbbi öt évben a blog az életem része lett. Az önismeret fejlesztésére is jó volt, de arra is, hogy időnként el tudjak emelkedni a hétköznapokból. Szereztem új barátokat, de rájöttem, hogy a blogoszférában is éppen olyan inzultusok tudnak érni, mint a való életben. A freeblog elvesztette a fonalat a statisztikában valahol 2010. vége felé, de ha összeadom az azelőtti pontos, és azóta hozzáférhető hozzávetőleges számokat, a végösszeg már millió felett van. Nem rossz.

Mindezek örömére kisorsolom az Olive magazin két tavalyi számát azok között, akik ennél a bejegyzésnél hagynak egy kommentet kedd, vagyis január 24. éjfélig.

A két nyertes nevét csütörtökön fogom nyilvánosságra hozni.

Önszószozó süti

Az ilyen szaftos, krémes süteményre van már a blogon három variáció is, de ez igazán a legjobb, mert a leggazdagabb. Ebben csoki és mandula is van, míg az előzőekben csak meleg víz, tej, nem sok extra. Ráadásul felhasználóbarát, gyorsan össze lehetett keverni ebédfőzés közben.

Olvadós csokipuding (2 személyre bőven):

Összekeverünk 7,5 dkg lisztet negyed teáskanál sütőporral és 2 evőkanál kakaóval. Hozzádarálunk 5 dkg mandulát (mandulalapokat). Durvára darabolunk 5 dkg étcsokoládét, és 10 dkg porcukorral együtt a száraz keverékhez adjuk. 1 tojást felverünk, kikeverjük 80 ml tejjel, 2,5 dkg megolvasztott, és enyhén kihűtött vajjal. Ezt a masszát összekeverjük a száraz keverékkel, és egy kisebb tűzálló tálba öntjük. 7,5 dkg sötét barna cukrot elkeverünk 1-1,5 evőkanál kakaóval, és 150 ml forró vízzel. A nyers sütemény tetejére kanalazzuk. 180 fokra előmelegített sütőben 20 percig sütjük, majd a hőfokot levesszük 170 fokra, és további 10 percig a sütőben hagyjuk. A sütemény fölül szilárd lesz, az alján folyós. Tejszínnel is finom.

Az 5 dekányi mandullapocskát kiválóan megreszelte a tekerős moulinex sajtreszelő (anyai örökségem), nem kellett a diódarálót összekenni vele.

Én ezt mindig is sejtettem

A hónap képét gasztrogyerek találta itt.

Kefírben pácolt csirke

A food52 oldalon talált csirkereceptek között számos olyan van, ahol az egészben felhasznált csirkét kettéhasítják a gerincénél, majd szétnyitják, mint egy könyvet, és így teszik a tepsibe. Az így tálalt étel a csirke spatchcocked változata, vagy ahogy az egyik kommentelő megjegyezte: Mától a butterflied chicken-t így hívjuk? Nekem szimpatikus ez a módszer, mert így igazán sült lesz a csirke minden oldala. Egészben sütött csirke is van persze, de azok szemmel láthatóan kisebbek. Ilyen méretet itthon nemigen találni. Én legalábbis mindig a legkisebbeket igyekszem választani, és egynek a fele is kettőnknek bőven elég. Viszont szerintem az egészben felhasznált csirke íze összességében jobb, mint a külön részeké, akár egészben sütjük, akár darabokban pároljuk.

Kefírben pácolt csirke (2 személyre):

A csirkét a nyakára állítjuk, és egy nagy, éles késsel a gerince mentén kettévágjuk. A melle csontjánál lelapítjuk, és itt is kettévágjuk. Ehhez az ételhez  az egyik fél csirkét használjuk fel, amit mindkét oldalán megsózunk, megborsozunk. A mellén és a combján óvatosan visszahúzzuk a bőrt, és a bőr alatt is befűszerezzük. Kb. 1 dl kaukázusi kefirbe keverünk egy bő csipet őrölt kardamomot, és 1 teáskanálnyi mozsárban összetört római köményt. Belefacsarjuk fél citrom levét, egy evőkanálnyi olívaolajat, és belekeverünk 2 gerezd reszelt fokhagymát. A keverékkel bekenjük a bőr alatti részeket, majd a csirke mindkét oldalát.  Egy sütőtálban lefedetlenül betesszük egy éjszakára a hűtőbe. Másnap a sütés megkezdése előtt egy órával kivesszük, kicsit még rálocsoljuk a lecsorgott páclevet, és 200 fokos sütőben 60-70 percig sütjük, míg szép piros nem lesz. Közben egyszer 10-20 percre meg is fordítjuk, hogy alsó része is piruljon kicsit. Ha kész, 10 percet pihentetjük, utána szeleteljük.

Egy pikírt kommentelő azt kérdezte: Mi van, feltaláltad a tandoori csirkét?... Meglepő módon őt küldték el melegebb éghajlatra a többiek, és nem kezdtek el vele versenyt huhogni.

Zelleres remuládmártás

Írjuk remuládnak vagy remoulade-nak (mindkettőre van elég példa), ez mindenképpen egy erősen ízesített majonéz. Nyilván akkor érdemes bevetni, ha a fő íz jó, de nem elég izgalmas. Hogy gasztrogyereket idézzem: minden falat ugyanolyan ízű. A karácsony előtt érkezett januári Olive magazin kínálta fel a lehetőséget, hogy a marhahúslevesből kivett főtt húsnak jó kísérője legyen. Nem cicóztam, egy teljes marhafarok mellé még egy jó kilónyi szegyet is tettem a levesbe, és ez végre kellően vegyes volt, pont ahogy én szeretem. A mártás jól tompította a zsírosságot, ami viszont az ízhez nélkülözhetetlen.

Zelleres remulád (csak éppen ízelítőnek):

Hámozzunk meg, és reszeljünk le egy fél, vagy negyed fej zellert, a fej nagyságától függően. Keverjük össze annyi majonézzel, hogy sűrű mártás legyen. Adjunk hozzá egy kanálnyi ecetes tormát, néhány szem aprított kapribogyót, és egy kevés citromlevet. Ízesítsük sóval, cukorral, és fehér borssal. Pár órai állás után főtt húsokhoz, vagy hideg sültekhez adjuk.

Az eredeti recept sem adott meg pontosabb mennyiségeket.

Amanda Hesser

Írtam már Amanda Hesserről A Cooking for Mr Latte című könyv kapcsán. Meg kellett néznem az abebookson, hogy mikor is rendeltem (2006 nyarán), de arra nagyon is emlékszem, hogy milyen élvezettel olvastam. Néhány hete ismét elővettem, és jólesően ismertem fel benne néhány dolgot. Például Amanda pragmatikus receptírási stílusát, ami szerint éppen úgy ír le egy receptet, ahogy az étel elkészül.  Ez nem tűnik nagy tudománynak, de vannak olyan profik is, akik erre nem igazán képesek. 2006-ban pedig maximum mosolyoghattam azon az excentrikus öreg hölgyön, akit Amanda fuvarozott Franciaországban. Az általa leírtak viszont ma már nagyon is beleillenek az azóta Julia Childról a film és az önéletrajza alapján kialakított képbe.

Amanda megjelent a Julie/Julia című filmben is, mint önmaga, vagyis a NYT gasztronómiai szakírója. Azt valahogy tudtam, hogy Amanda szerkesztett egy gigantikus méretű szakácskönyvet a New York Times-ban megjelent receptekből, de azért kíváncsi lettem, mi van most vele. Az első információ, amire bukkantam, az volt, hogy ikergyermekei vannak, és még mindig Brooklynban lakik, ahová Tad-del költöztek a Cooking for Mr Latte vége felé. Innen kezdtem el tovább keresni, mert egyértelmű volt, hogy Amanda már nem a NYT-nál dolgozik. Mint kiderült, kísérte némi sajtópolémia azt, ahogyan megvált az újságtól, de Amanda határozottan megvédte magát. Eddigre az is kiderült, hogy mi az a a vállalkozás, amelyről beszélt. Egy gasztronómiai író-hivatásos szakács kolléganőjével alapították meg a Food52 internetes oldalt, amely tulajdonképpen az olvasók receptjeit gyűjti össze, méghozzá minden héten adott tematika szerint. Az olvasók a recepteket küldik be, és közülük Amanda és Merill kipróbál néhányat, majd a kipróbált receptekről szavaznak az olvasók. A kipróbálás szó szerint értendő. Bár a cég a Union square környékén van, és Amanda jelentős  reklámot is csinál azoknak a helyeknek, ahová enni jár a környékben, a próbafőzések Amanda saját konyhájában zajlanak, a gyerekek sertepertélése közepette, a fotózás pedig a hálószobában történik, mert ott a legjobb a fény.

A kép innen van.

Az oldal maga jó szerkezetű, recepteket, cikkeket, videókat tartalmaz megtűzdelve az olvasók véleményével, és receptversenyekkel. Ezek alapján már egy könyvet is kiadtak a közelmúltban. Engem most mégis inkább Amanda munkássága érdekel. Egyelőre megrendeltem azt a könyvet, amelyet franciaországi tapasztalatai ihlettek, és erősen szemezek a NYT Cookbook-kal is. Majd beszámolok.

És Amanda még mindig nem üti meg az ötven kilót.

Szilveszteri sósak

Kétféle pogácsát sütöttem, és sajtbombát is készítettem szilveszterre. A lelkesedés persze most is nagyobb volt, mint a tényleges igény, mert az elállóbb fajtákból még most is rakosgatunk néhányat.

Hajtogatott pogácsa (Kb. 30 közepes darab):

50 dkg lisztet elmorzsolunk 25 dkg vajjal, 2 teáskanál sóval. Összegyúrjuk 1 dl tejföllel és 4 dkg 1 dl tejben, 2 kockacukorral felfuttatott élesztővel. Duplán hajtogatjuk, háromszor. Vagyis kinyújtjuk kb. 1 cm vastag téglalappá, a két keskenyebbik oldalát behajtjuk a közepéig, és  azután a közepén is összehajtjuk. 20 perc pihentetés után a tésztát ismét kinyújtjuk, és a hajtogatást megismételjük úgy, hogy az az előzőre merőleges legyen. Újabb 20 perc, újabb hajtogatás. Ezután folpackba csomagoljuk, és egy éjszakát a hűtőben állni hagyjuk. Másnap kinyújtjuk, tojássárgával megkenjük, köménymaggal megszórjuk és kiszaggatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsiben 175 fokra előmelegített sütőben a megfelelő szín eléréséig sütjük.

Annyira azért nem lett leveles.

Sajtbomba (25 darab):

Ilyen kis takaros égetett tészta fánkokat nem én sütök, hanem valami külországbeli cukrász, és egy kollégám szállítja a cukrászdiszkontból. A sajtkrém már szerepelt a blogon, azt főzzük meg. Ha kihűlt, a kettévágott fánkokba nyomózsákkal betöltjük, reszelt sajttal szórjuk, rátesszük a tetejét és kész.

Mondjuk, majdnem én ettem meg az egészet.

Sajtos túrós pogácsa (25 darab közepes és 25 darab kicsi pogácsa lett belőle):

A tésztája az eddig ismert élesztős túrós pogácsa. Az unokahúgom Ernyey Béla szakácskönyvét kapta ajándékba, és abban láttam ezt az ötletet. Az egy éjszakát pihentetett tésztát kinyújtjuk, megszórjuk reszelt sajttal, és feltekerjük, mint a bejglit. A tekercset újra elnyújtjuk, tojásfehérjével lekenjük, bevagdossuk, reszelt sajttal beszórjuk és kiszaggatva 175 fokon sütjük.

Ez már levelesebbre sikerült. Lehet, hogy az első változatot is inkább sütés előtt kellett volna hajtogatni? Ez most jutott az eszembe.

NY deli sandwich

Aki egyszer is látta, tudja, miről van szó. Ami a New York-i szendvicsekben sokkoló, az a töltelék mennyisége, konkrétan a hat-hét nyolc sonkaszelet a két kenyér között, plusz még az egyebek, sajt, zöldség. Az Olive magazin januári száma is egy ilyen látvánnyal emlékeztet, de én a karácsonyi húsdömpingben csak egy szelet tarját tettem a szendvicsbe. Mielőtt beleharaptam, inkább az gondolkodtatott el, hogy nem túlzás-e  az erősen savanyú kence, a savanyú  káposzta és az uborka együtt, de épp az ellenkezője történt. Alighogy lenyeltem az utolsó falatot, a nehéz ebédtől még estefelé is meggyötört gyomrom mintha egyszerre megkönnyebbült volna.

NY deli sandwich (tetszőleges mértékben növelhető adag):

Rozskenyérszeleteket megpirítunk. Közben összekeverünk 2 evőkanál majonézt, 2 teáskanál ecetes tormát, 1 evőkanál ketchupot az orosz dresszinghez és belekeverünk fél teáskanál reszelt vöröshagymát. A kihűlt kenyerekre kenjük. Ízlésünk, és étvágyunk szerinti mértékben tarja, vagy sonkaszeleteket teszünk rá, és beborítjuk savanyú káposztával. Ráteszünk egy másik megkent kenyérszeletet, és összetűzzük a szendvicset egy fogpiszkálóval, amibe egy ecetes uborkát is szúrunk.

Lehet, hogy most is jól jönne.