Utolsó bejegyzés a freeblogon

A blogot ezennel tovább költöztetem egy házzal. Ide kattintva elérhetőek az újabb bejegyzések, és hamarosan a régiek is. Remélem, mindenki követ.

Babos-szalámis tészta

Nagy hátrány, ha az ember folyton könyveket vásárol. Sose tudja, melyikbe kapjon. Most is három áll itt megkezdve, kettő újraolvasás alatt van, és akkor még ott vannak a szakácskönyvek, amiknek sosem lehet a végére érni. Nigella Lawson Kitchen című könyvéről csak pár szót írtam a megvásárlása után, sütöttem belőle egy csokicsipszes kekszet, néhányszor elővettem, tobzódtam a túl élénk színű képekben, de főzni nem főztem tovább. A héten elkezdődött a hozzá kapcsolódó filmsorozat, amelyben feltünnek az ételek mellett Nigella gyermekei, a mostohalánya, egyéb ismeretlen gyerekek és felnőttek, no meg az ételek egymás után. Ebből nyilván következett némi főzés, meg Nigella Lawson életrajzának újraolvasása, ami nem könnyű olvasmány. Valahogy sikerült olyan életrajzírót találnia, aki úgy szőtte bele a történetbe a fájdalmat, ahogy a valóság is szövögeti. Egy kis történet ennek illusztrálására. Nigella éppen elpakolja a konyhában a bevásárolt holmit, és az ötéves kisfia megszólal: Úgy sajnálom, hogy apu meghalt. Majd ugyanazzal a lélegzettel folytatja: De jó, hoztál gumimacit!

Babos-szalámis tészta (4 főre bőven):

Felteszünk forrni megfelelő mennyiségű vizet, és kifőzünk benne 25 dkg apró méretű tésztát. Közben 8 dkg (1 csomag) szeletelt szalámit felvagdosunk kisebb darabokra, és egy nagyobb lábasban kicsit kisütjük. Hozzáadunk 1 doboz hámozott paradicsomot, kb. 1,5 dkg vajat és fél doboznyi vizet. Sózzuk, borsozzuk, adunk hozzá babérlevelet, zsályát és rozmaringot, meg 2 szem kockacukrot. Leszűrünk és leöblítünk 1 doboz fehérbabkonzervet, és ezt is a paradicsomos masszához öntjük. Mire a tészta kifő, a mártás kicsit besűrűsödik. A leszűrt tésztát a mártáshoz adjuk. Keverünk hozzá egy újabb adag vajat, meg egy félpohárnyit a tészta főzővizéből. Kicsit állni hagyjuk lefedve.

Első kóstolásra olyan volt a bab és a tészta együtt, mintha krumplihoz ennék kenyeret, de másodszorra sült virslivel és zöldsalátával éppen jó lett.

Diós habos

Amikor a vasárnap délutáni kávé fölött kiadtam a parancsot, hogy valaki süssön sütit, nem jelentkezett egyetlen önkéntes sem. Be kellett látnom, ha én nem állok neki, akkor nem lesz semmi. A Stahl magazin (hozzám) későn érkező karácsonyi számában találtam ezt a receptet, leginkább a Váncza könyv mágnás diósára emlékeztetett, csak sokkal nagyvonalúbban bánt a tojásokkal. Egy rövid rovancs a kamrában, és már hozzá is láttam. Azt hiszem, kevésbé kiélezett helyzetben elfeleztem volna a mennyiségeket, de így legalább csütörtökig volt sütemény, gyakorlatilag változatlan minőségben.

Diós habos lepény (a nagy gáztepsibe elég mennyiség):

Megdarálunk 28 dkg diót. 8 tojást szétválasztunk, és a fehérjéket habbá verjük kevés sóval. Fokozatosan adunk hozzá 38 dkg kristálycukrot, tovább verjük, míg fényes nem lesz. Félretesszük. 24 dkg vajat kikeverünk 20 dkg porcukorral és 1 csipet sóval. Egyenként   hozzáadunk 8 tojássárgát, végül belekeverünk 42 dkg lisztet. A nagy tepsit kibéleljük sütőpapírral, és belesímítjuk a tésztát. 175 fokos sütőben 12 percig sütjük. A kisütött tésztát kicsit hűlni hagyjuk. A tojáshabba óvatosan beleforgatjuk a darált diót. A tésztát alaposan megkenjük baracklekvárral és  a diós habot a tetejére símítjuk. Kb. 30 percig sütjük míg a diós réteg kicsit megszilárdul. Melegen hosszú keskeny csíkokra vágjuk.

A tyúkok idén télen úgy tojtak, mint veszedelem. Míg máskor ebben az időszakban úgy kell könyörögni, hogy jusson tíz tojás két-három hetente, most minden hétvégén menetrendszerűen érkezett húsz darab.

Csirkepaprikás halászlé módjára főzve

Új kedvencem van. Ez főleg azért figyelemre méltó, mert ez egy tévéműsor. Ezt a státuszt eddig maximum sorozatok nyerték el. (Egészen konkrétan a Vészhelyzet és a Doktor House, slussz-passz.) Ez a műsor pedig a Gasztroangyal, ami, ha jól tudom, legalább másfél éve megy a közszolgálati csatornákon. Érzékeltem én, hogy létezik, kicsit tudatosabban akkor, mikor Fáy Miklós a róla írt kritikájában oda jutott, hogy nem tud rajta fogást találni. Nézni kb. egy hónapja kezdtem úgy hogy véletlenül konkrétan láttam egy adást, és előtte ragadtam. Nem akarom hosszan elemezni, aki nézi tudja: mindennapjaink, egy kicsit megemelve, de mégis természetesen. És csupa olyan recept, amit az ember azonnal meg akar főzni. Lehetőleg egy piros mázas cserépedényben. Ez az étel annyira egyszerű volt, hogy látni akartam, mi sül ki belőle. Azután, amikor föltettem, egyszer csak meghallottam anyám hangját, amint azt mondja: olyan kövér volt ez tyúk, hogy egyáltalán nem tettem alá zsírt. Mindjárt nagyobb bizalmam is lett hozzá, nem is hiába.

Csirkepaprikás halászlé módjára főzve (2 személyre):

1 fej vöröshagymát apróra vágunk, és 4 csirke felsőcombbal, meg 1 szárított csípős paprikával együtt feltesszük főni. Annyi vizet teszünk alá, hogy éppen ellepje a húst. Sózzuk, borsozzuk. Fedő alatt főzzük. Ha a hús puha, a forrásban lévő levébe kavarunk 1 teáskanál pirospaprikát, és belereszelünk 1 gerezd fokhagymát. 1 tojásból és fél pohár langyos vízből a megfelelő mennyiségű (kb. 15 dkg) liszttel galuskatésztát kavarunk, és a forrásban lévő ételbe nagyobb galuskákat szaggatunk. Kevésbé legyen piros, mint a hagyományos pörkölt, és a galuska beszaggatása előtt lehet egy picit sós, mert a galuska fölveszi.

Kifejezetten élveztem a galuska deszkáról való szaggatását, otthon mindig így csináltuk. (Deszkát a vízbe márt, rátesz egy nagy kanál galuskatésztát, késsel leválaszt egy csíkot, és a lébe vagdossa. Go to ten.)

Könyvek 2013. február

Ez a sovány, törékeny egészségű férfi írta  Dr Jekyll és Mr Hyde történetét. Ő Robert Louis Stevenson, John Singer Sargent festményén.

P. D. James: Győz az igazság? (Angolul olvastam már több, mint tíz éve ezt a krimit. Legélénkebben a holttest képére emlékeztem. Valaki az ügyvédnő fejére tette a parókáját és leöntötte vérrel, de nem ő volt a gyilkos. Mint minden James-könyvben, a helyszínek élnek, a szereplők hús-vér emberek. A dúsgazdag ügyvédnő egy Vanessa Bell-képet akaszt fel a nappalijában, a gyanúsított újságlapokból készít montázst lebontásra ítélt otthona falára. Mindenkit ugyanaz az erő mozgat. Pénz és bosszú, csak valahogy minden rosszul sül el.)

Katarina Mazetti: A pasi a szomszéd sír mellől/Családi sírbolt (Ezt a két könyvet E. beszélte rám, szerzett vele két kellemes délutánt, de nem többet. Az első kötetben egymásba szeret egy könyvtárosnő és egy iskolázatlan farmer. A vágy mindennél erősebb, ezért kezdetben alig is vesznek tudomást a műveltségi, viselkedési, társadalmi különbségekről, majd ráébrednek minderre, szakítanak, új kapcsolatokba kezdenek, és végül adnak egymásnak egy új esélyt. Az első kötet derűs optimizmusával szemben a másodikban az állattartásnak és a csecsemőgondozás robotjának a leírása egyáltalán nem felemelő. Három év alatt négy terhesség, három csecsemő gyerek az isten háta mögött mindenkinek sok lenne, hát még egy városi lánynak, akinek a férje nem tud segíteni, mert maga is túlterhelt, de nem is igazán akar részt venni a házi teendőkben. Amilyen krízishelyzetbe kerülhet egy fiatal pár, az itt mind előfordul, és mire végre az első gyerek kinő a pelenkából egyáltalán nem könnyebbülünk meg. Ez éppen ilyen nehéz lesz a következő 25 évben. Mindez Svédországban. És állandóan arról panaszkodik mindenki, hogy az élet nehéz, mert semmire nincs pénz.)

A. M. Homes: This book will save your life (Kellemes olvasmány, írtam már róla.)

John Scalzi: Vének háborúja (Anyukám egyik unokatestvére igazán sokra vitte. Komolyan. Most, nyolcvan felett is úgy tud megszólalni a társadalom problémáiról, hogy mindenki elfogadja, amit mond. A tágabb családdal mára teljesen megszakadtak a kapcsolatai, de már évtizedekkel ezelőtt is csak egy-egy családi temetésen találkoztunk vele. Gimnazista koromban egyszer beszédbe elegyedett velem, mi másról, könyvekről. Kiderült, hogy a fia, aki pár évvel idősebb volt nálam, annyira rajongott a sci-fi műfajért, hogy egyedül szerkesztett, kiadott és jórészt fordított egy iskolai tudományos-fantasztikus magazint, aminek egy évfolyamát elküldte nekem. Azt hiszem, nem is volt több. A vékony, dilettáns rajzocskákkal díszített füzetek azóta elkallódtak, de emlékszem, hogy a szövegek milyen erősek voltak. Akkor jöttem rá, hogy a tudományos-fantasztikus irodalom egy új nézőpontot hoz be az irodalomba: a végsőkig vitt abszurditásét, ami lehetővé teszi, hogy jobban átélhessünk dolgokat. Tetszett a dolog, de azóta sem igen olvastam sci-fit, mostanáig. A múlt hónapban a Hyperion volt műsoron, most pedig ez a regény. A Vének háborújában az öregség, az élet vége kap más szempontot. Aki úgy gondolja, hetvenöt évesen beállhat katonának. Ha nem is sejtik, mi lesz velük addig, azt tudják, hogy a haláluk méltóságos lesz, áldozat valamiért, emberhez méltó. Már ez sem kevés, a többi pedig szinte csak kellemes meglepetés. A túlélés eszköze pedig itt is az intelligencia, az élni vágyás, és a bátorság. Talán még elveszettnek hitt dolgok is megkerülhetnek. Ehhez azonban el kell olvasni a folytatást is.)

John Le Carré: A zebra dala (Az írói termékenység nem mindig áldás. Le Carré esetében a remekművek között akadnak közepes, sőt gyenge regények is. Ez most éppen a közepesek közül való, és talán más hibája nincs is, mint hogy szűk helyen, szűk időben játszódik. Az átlagos. 2-300 oldalas könyv lényegében egy politikai tárgyalás leírása, az ehhez tartozó körítéssel, és a szükséges konspirációval. Még a figurák is jók, főleg a főhős köréhez tartozó obligát alakok: a karrierista feleség, a kőgazdag sajtómágnás. A feketék, akik egymással tárgyalnak a titkos szigeten nagyon mások, nagyon idegenek. Talán Le Carré jobban érti őket, ezért tudott ennyire belemerülni a közöttük zajló párbeszédbe.)

Carolyn Vaughan: First Ladies (Theodore Roosevelt elnök szülőházának ajándékboltjában vettem, féláron ezt a kiadványt. Nem könyv, mert hosszúkás kutyanyelvek összefűzve, amelyeknek a végén az éppen szóban forgó első hölgy arcának sziluettjét formázza a lap vége, míg a két oldalon a legfontosabb tudnivalók vannak az adott személyről. Épp arra jó, hogy lázasan, félkábán lapozgassuk, nyilván nem először. Egyik First Lady fel tudott nőni a szerephez, mások nem. Kedvencem az, aki gyámapjához ment feleségül már annak elnök korában, majd egy ciklust kihagyva visszakormányozta a családot a Fehér Házba. Kedvelem a két Roosevelt feleséget is. Edit, vetélytársának halála után kapott egy második lehetőséget, és jól élt vele. Eleanor viszont a végletekig frusztrált volt boldogtalan házassága miatt, majd sikeresen szublimálta ezeket az energiákat a világ javára. Én biztosan az első változatot kérném, ha lehet.)

Agatha Christie: A Bertram szálló (Emlékszem, első olvasásra nem tetszett. A filmváltozatot sem élveztem. Most is csak szenvedtem az első száz oldalon. Utána hirtelen beindult a dolog, és csak a kétszázadik oldalon kaptam fel a fejem. Hoppá, eddig kellett várni a gyilkosságra. Mindez olyan jól elő volt készítve, hogy a nyomozáshoz csak a maradék pár tíz oldal kellett. Zseniális.)

Alison Light: Mrs Woolf and the Servants (A szerző anyja is szolgálólány volt, ezért érzett nagy késztetést arra, hogy Virginia Woolf és alkalmazottai viszonyát feltárja. A Nellie nevű szakácsnő különösen sokat szerepel Woolf naplójában, de Light előásott még egy másik szakácsnőt a korábbi évekből, és egy házvezetőnőt, aki Virginia halála után is Leonard alkalmazásában maradt. Ez a cseléd-téma eléggé reflektorfényben van mostanában, különösen a Downton Abbey sikere kapcsán. A szerző borzadva említi, hogy míg elképzelhetetlen volt, hogy Woolf szülei  gyújtsanak be, Woolfék ezt néha maguk is megtették, sőt időnként főztek is. Igen, mert más anyagi körülmények között éltek. Vajon a mai kőgazdagok mit végeznek maguk a háztartásban? Gyanítom, hogy semmit. Szerintem nem ördögtől való más emberek életét kényelmesebbé tenni fizetség fejében (mint a szerző beállítja), Nellie Boxall pedig tényleg egy elviselhetetlen perszóna lehetett. Még Alison Light dagályos stílusával leírva is.)

Agatha Christie: Szunnyadó gyilkosság (Rákaptam a Miss Marple feldolgozásokra, amelyek olyan bájosan elferdítik az eredeti történetet, hogy muszáj utána az eredetit kézbe venni. Az első angolul olvasott Christie-m volt, hibátlan darab.)

Talán mégis lesz tavasz.

Töltött libanyak

Nem szeretném sokadszor idézni TöFe kollégám megjegyzését* a divatételekről, bár gyakran eszembe jut, amikor minden második blogon és gasztronómiai portálon egy új étterem étlapjának legjellemzőbb fogásai jönnek szembe. Hozzáteszem, biztosan nem érdemtelenül, de számomra maximum a reprodukálás marad egyelőre az eredeti megkóstolása helyett. A töltött libanyak cseles darab, több okból is. Az első akadály a nyakbőr beszerzése, kell hozzá egy kis ügyesség és ismeretség. A második inkább meglepetés: a fogás szinte hústalannak túnik, de a bőrből kisülő zsíradék olyan ízeket és olyan töménységet ad az ételnek, ami komplett főétellé teszi, előételként pedig  kicsi mennyiség, egy-két szelet is elég. A köret  hű az eredetihez, de szerintem a káposzta savanyúsága kell még hozzá, hogy ne legyen túlságosan tömény.

Töltött libanyak párolt káposztával és gerslirizottóval (4 személyre előételként, 2 személyre főételként):

5 tojást keményre főzünk. 10-15 dkg gombát apróra vágunk, és kevés olívaolajon megpirítunk. A tojásokat kockára vágjuk, összekeverjük 1 nyers tojással, a kihűlt gombával, 1 evőkanál reszelt hagymával, 1 csokor apróra vágott zöldpetrezselyemmel, 1 tejbe áztatott és kifacsart zsemlével, sóval, borssal. 1 libanyakat** vagy 2 kacsanyakat megmosunk, szárazra töröljük, és az egyik végét konyhai madzaggal elkötjük. A tölteléket kanállal beletöltjük, és a nyak másik végét hústűvel zárjuk le. Kívülről bekenjük sobahőmérsékletű kacsazsírral, és kisebb tepsibe rakjuk. Melléteszünk 1 fej cikkekre vágott vöröshagymát, néhány gerezd fokhagymát és 1 felszeletelt zöldpaprikát. 200 fokos sütőben 45 percig sütjük, ezalatt enyhén megpirul. Rácsra téve, alufóliával beburkolva legalább 30 percig pihentetjük, kiszedjük a hústűket, majd éles késsel szeleteljük.

Párolt káposzta, rizottó a bevált receptek szerint.

* "Mindenki erre maszturbál." - mondta volt még a szuvidálásról szólván.

**Én nyilván kacsanyakbőrt kaptam. Erre utalt a bőrben maradt tollvégek színe, a nyak hosszúsága. Gondolom, éppen ezért a mell bőréből is hozzávágtak egy keveset, tehát nem volt egyenes a vége, ezért kellett a hústű.

This book will save your life

Nem egészen. Még akkor sem lenne így, ha szelvényvagdosásból* élő kaliforniai milliomos lennék. Különösen nincs így egy olyan társadalomban, ahol a hétköznapokban nagyon kevés az ilyen ember, és a nyitottság mások irányába statisztikailag nem mérhető.

Richard dúsgazdag. 14 éve elhagyta New York-i családját, és Los Angeles-i házában követi a befektetései növekedését, miközben a házvezetőnője, masszőre, személyi trénere és dietetikusa házhoz jönnek, és gondoskodnak róla. Egy éjjel rosszul lesz, kórházba kerül, idegenek veszik körül, majd a háza mellett a laza kaliforniai talaj megsüllyed, és ennek következtében kapcsolatba kell kerülnie a szomszédokkal, és különböző hatóságokkal. Ezek a találkozások valamit felszínre hoznak Richard lelkéből. Kíváncsi lesz az emberekre, és válaszol ki nem mondott igényeikre. A szupermarketben síró nő a barátja lesz, akit hozzásegít ahhoz, hogy új életet kezdjen. Arról a guberáló hajléktalanról, akinek kiteszi a kukára a kabátját,  kiderül, hogy Amerika egyik ünnepelt, de rejtőzködő írója. Egy ünnepelt filmsztár csak arra vágyik, hogy vacsorát főzhessen valakinek. A fánkárus csak azt kéri, hogy kipróbálhassa Richard méregdrága kocsiját. Richardnak szeme sem rebben, mikor összetörve hozza vissza. Inkább nyit neki egy másik boltot a lakása közelében, és a két bolt közötti szállítást is felvállalja. Minél több az irgalmas szamaritánushoz méltó cselekedet Richard életében, annál nagyobb a hiány, ott ahol a fiához fűződő érzelmeknek kellene lennie. Végül megérkezik Ben, aki egyáltalán nem olyan, mint Richard képzelte, és az évek során jó adag ellenséges érzést összegyűjtött az apjával szemben. Hirtelen minden relativizálódik, és Richard összeszedi minden erejét, hogy a fiát visszakapja. Úgy búcsúzunk tőlük, hogy Ben a CNN-en figyeli, amint Richard egy kellék-ebédlőasztalon hányódik a tengeren egy enyhe földrengés után, és a helikopterről lelógó kamerába ordítja: Akkor is szeretlek, ha nem látsz. Igaz, de nyálas. Igaz, de túl nyilvánvaló. Igaz, de csak akkor, ha szemtől-szemben is működik.

A könyv elején amerikai fánkok láthatóak, különböző színű mázakkal, vastagon cukrozva, megszórva ezzel-azzal. Évek óta nem ettem fánkot. Az a négy darab, amit a héten már elpusztítottam a könyv hatására, mutatja a regény negatív befolyását.

*A múlt-múlt rendszer kifejezése arra a személyre, akit eltartanak a befektetései (vagyis piszkos kapitalista), that is, a részvényei megfelelő részének levágása és benyújtása fejében jut a pénzéhez.

A levesfőzés folytatódik

Még mindig tél van. Hetente legalább egyszer nyolckor ágyban vagyok, a többi napon meg alig tudom kivárni a tíz órát. Viszont a levesfőzésre nagyon rákattantam a hétköznapokon, és ennek több tanulsága is van. Az egyik az, hogy minimális mennyiségű húson is meg tudok élni. A másik tanulság, hogy a téli zöldségek rendkívül változatosak, és jól kombinálhatóak. Sokszor az eddig főzött levesek  változatai kerülnek elő, de vannak új ízek is.

Finn céklaleves (3 nagy adag):

1 szál sütőkolbászt a sütőben megsütünk. Míg a leves fő, egy kicsit hűlni hagyjuk. 1 fej apróra vágott vöröshagymát 2 evőkanál olívaolajon megdinsztelünk, sózzuk. Hozzákeverünk 1 gerezd apróra vágott fokhagymát. Hozzáadunk apróra vágott répát és zellergumót.* Kicsit pároljuk. 1 nagy fej céklát lereszelünk. A leveshez adjuk, ízesítjük babérlevéllel, és felöntjük kb. 7,5 dl húslevessel, vagy 1 leveskockával ízesített vízzel. Hozzáadunk 8-10 szem megtisztított és félbevágott kelbimbót (vagy negyed fej csíkokra vágott kelkáposztát). Puhára főzzük. A sült kolbászt karikára vágjuk, és a levesben átmelegítjük. A levest cukorral és citromlével ízesítjük. Tejföllel tálaljuk.

Babos káposztaleves (3 nagy adag):

1 fej apróra vágott vöröshagymát 2 evőkanál olívaolajon megdinsztelünk, sózzuk. Hozzáadunk apróra vágott répát és zellergumót. Kb. 10 percig pároljuk őket, ízesítjük köménymaggal, 1 szárított csípős paprikával, zsályával és babérlevéllel. 10-15 dkg füstölt húst kockára vágunk, és kicsit átpirítjuk.  Felöntjük húslevessel (vagy vízzel és teszünk bele 1 leveskockát). Teszünk bele 25 dkg apróra vágott és kiöblített savanyú káposztát, és 2 közepes krumplit kockára vágva. Addig főzzük, míg a krumpli megpuhul (ebben a savanyú közegben sosem lesz igazán puha), ekkor még adunk hozzá 1 doboz leöblített fehér babot. Jól átmelegítjük, a tetejére apróra vágott zöldpetrezselymet szórunk.

Lencsés korhelyleves (3 nagy adag):

1 fej apróra vágott vöröshagymát 2 evőkanál olívaolajon megdinsztelünk, sózzuk. Hozzáadunk apróra vágott répát és zellergumót, rövid ideig pároljuk. Karikára vágott füstölt kolbászt teszünk bele, kicsit kisütjük a zsírját. Teszünk rá pirospaprikát és adunk hozzá babérlevelet. A leveshez öntünk kb. 7,5 dl vizet, amiben feloldottunk 1 leveskockát. 25 dkg savanyú káposztát átmosunk és apróra vágunk, és kb. 10-15 dkg lencsével együtt a leveshez adjuk. Puhára főzzük. Tejföl nem rontja el.

*A Nagy Levesprojekt kezdete óta  a mélyhűtőben mindig van megfelelő mennyiségben apróra vágott zöldség, egy csomagban 10 dkg répa, és 5 dkg zellergumó.

Jonathan Dee: Privileges

Lobó könyvesblogját régóta olvasom, igaz nem tíz éve, vagyis nem a kezdetek óta. Ezért örültem, amikor megkért, legyek a vendégbloggere a tizedik évfordulón. Az első közlés joga az övé ennél a bejegyzésnél, de ide is felteszem, hogy kedvet csináljak ehhez a könyvhöz. Kiadhatnák magyarul is. Az Európa profiljába például egészen jól illene...

Saját blogomon elég régóta halogattam, hogy az ősz egyik legjobb könyvéről részletesen írjak. Merel azzal adta kölcsön, hogy régóta volt ilyen kellemes olvasmánya, és valóban. A szöveg jól olvasható, mégis komplex, a figurák többdimenziósak, a történet pedig épp elég gondolkozni valót ad. A nem túl vastag könyv négy részre tagolódik, és a történethez a hátteret New York, és néhány oldalon Pittsburgh adja. Pittsburgh nem a felső tízezer lakóhelye (bár a vaskohászat nyilván ott is megszűnt azóta), de ez jó kontrasztot is ad ahhoz, hogy lássuk, honnan hová jutottak a szereplők. A regény Cynthia és Adam esküvőjével kezdődik. Az állandó mobiltelefonálás, a folytonos utalások a házasulandók relatíve fiatal (22-23 éves) korára azt hiteti el velünk, hogy a történet most kezdődik, pedig 25 év telik el a könyv végéig, vagy még több, és a külső körülmények nem változnak, csak a lakások, ahol a család a két gyerekkel, Aprillel és Jonassal lakik. A West Side-on kezdik, ahol egy esős napon Cynthia reményvesztetten hallgatja, hogyan öli egymást a két testvér a közös szobájukban. Az East Side-on lévő, négy hálószobás lakás csak egy rövid említést kap a második rész végén, hogy a harmadik rész már Anguillán, a Karib-tengeren találja a családot, ahová évente kétszer rendszeresen visszajárnak, New Yorkban pedig egy Central Parkra néző duplexben laknak. Mindezt Adam tehetsége és ügyessége tette lehetővé, aki egy nagy cégnél kezdte, majd egy kis pénzügyi tanácsadó cégnél folytatta. Ezzel egyidőben nem tisztázott titkos ügyletekbe kezdett egy másik cégnél dolgozó kollégával, és Anguilla nemcsak  a gazdag bróker presztizsnyaralóhelye, hanem a pénzmosás helyszíne is. Amikor Adam összekülönbözik a cégtulajdonossal, felmerül a teljes tönkremenés és lelepleződés lehetősége is, de Cynthia, aki eddig félkábultan vergődött a családanyai szerepben, hirtelen magára talál, és Adam az ő segítségével hoz létre egy részletesen nem körülírt pénzügyi birodalmat, amelynek befolyása van a gazdaság számos területén. Ehhez a státuszhoz már egy Town House, és saját repülőgép illik, és mérhetetlen társadalmi presztizs. Csak éppen a gyerekek élete megy rá erre az egészre. April tizenéves korától kábítószer és alkoholfüggő, de a család erről csak akkor hajlandó tudomást venni, mikor ez emberéletekbe is kerül egy buli utáni száguldozásban. Adam igyekezne bevonni Aprilt a cégbe, elviszi magával Kínába. Eközben otthon Cynthia az esküvő óta alig látott apjáról kap hírt. Jonas, aki mindig is álmodozó, és visszahúzódó gyerek volt, Chicagóban jár egyetemre, és megpróbál olyan hétköznapi életet élni, amilyet csak lehet. Munkát vállal egy galériában, és úgy tűnik, fel is fedez egy őstehetséget, akiről csak akkor derül ki, hogy pszichopata, amikor túszul ejti Jonast isten háta mögötti házában. A fiúnak végül sikerül kiszabadulnia, de menekülés közben baleset éri, és a könyv utolsó lapján emlékezetét vesztve bolyong valahol a Közép-Nyugaton, miközben Cynthia az apja barátnőjét próbálja elüldözni a halálos ágy mellől, Adam és April pedig a föld túlsó felén szaporítják a vagyont.

Nem túl pozitív befejezés. Az író többször változtat nézőpontot, és bizonyos eseményeket az energikus Adam,  az álmodozó Jonas, vagy a család nőtagjainak szemével látjuk. A féktelen April, és a sokáig passzív Cynthia épp olyan ellentétei egymásnak, mint apa és fia. Cynthia és Adam kapcsolata hibátlannak tűnik, az író szándéka szerint is, de még egy ilyen házasság is tönkre tudja tenni a gyerekek életét. Bár a pénzügyi műveletekkel kapcsolatban elég ködösen fogalmaz a könyv, Jonathan Dee úgy nyilatkozott, hogy alapos kutatómunkát végzett a financial crucible témájában, és a kéziratot több pénzügyi szakemberrel elolvastatta.

Lobót meg az Isten éltesse még sokáig.

Könyvek 2013. január

Az érettségi előtt álló angolos csoport tankönvében volt egy szöveg Gustav Klimtről. Megkérdeztem, ki hallotta már a nevét, persze senki. Következő órára bevittem egy albumot, mondtam pár szót arról, én mit gondolok róla, és körbeadtam a könyvet. Azt is mondtam, akit nem érdekel, nyugodtan továbbadhatja. Az első fiú ki sem nyitotta, de a lányok sokáig nézegették, minden kommentár nélkül.

Ed McBain: Amikor előtted pusztulnak (Ed McBain majdnem olyan termékeny volt, mint Agatha Christie, de a könyveinek  a minősége erősen hullámzó. Ez például egy kifejezetten gyenge darab, nem is krimi, csak egy 150 oldalon felskiccelt vázlat a nagyvárosi élet nehézségeiről, az emberi butaságról, és talán a bűn természetéről, de egyikről sincs olyan mondanivalója, ami megérné az erőfeszítést.)

Dan Symmons: Hyperion (Nagyon készültem erre a könyvre, de nem adta meg magát könnyen. Nem is biztos, hogy sikerült közel jutnom hozzá, hiszen ez egy torzó, egy ezeroldalas történet első fele, és az összes szál elvarratlan marad a végén. Az alapötlet a Canterbury mesék-ből érkezett. Hat zarándok utazik az Endymion bolygóra a titokzatos és félelmetes Shrike színe elé (akiről/amiről többet nem is tudunk meg a könyvben), és az utazás alatt elmesélik a történeteiket. Senki ne számítson a Bath-i asszonyság vaskos humorára. A történetek mind tragikusak. A hit, a szerelem, a szülői szeretet, az alkotó tehetség, és az elkötelezettség zsákutcáiról szólnak a történetek, és mindenki megoldást vár a Shrike-tól, még akkor is, ha a másik alternatíva a halál, amely egy nagyon távoli jövőben, amikor az emberiség meghódított minden távoli galaxist, még mindig csak elodázható, hibernálással, fénysebesség feletti utazással, de ugyanolyan kegyetlen és félelmetes maradt. Várom a folytatást, de gyűjtenem kell hozzá egy kis lelkierőt.)

Dennis Lehane: Hideg nyomon (Ezt a könyvet filmen láttam előbb. Ben Affleck saját öccsére osztotta a főszerepet, és bár Patrick Kenzie-t nem ilyen tejfelesszájúnak képzeltem el (és még filmen is irritál, mikor felnőtt emberek az otthonukon kívül tréningruhában mászkálnak), a feldolgozás erőteljes volt és kegyetlen. Ehhez képest a könyv kicsit bőbeszédű, és az a pici dramaturgiai változtatás, ami a főnyomozót gyerekét elvesztett apává tette, sokat erősített  a filmben a motiváció hitelességén. A könyv utolsó oldalán úgy hagyjuk ott az elrabolt és újra megtalált gyermeket, hogy nem törődöm anyja ugyanúgy semmibe veszi, mint korábban. Lehane állítólag visszatért később a már felnőtt lányhoz, aki csodamód ki tudott törni reménytelen környezetéből.)

Agatha Christie: Gyilkosvadászat (Ebből a könyvből már volt egy magyar és két angol nyelvű példányom, de ez is kellett, mert jól kézbe fogható, kívánatos kép van az elején, és egyáltalán. Ráadásul újrafordíttatta a kiadó, és kellő hírverést is csinált az ifjú titánnak, aki a nevéből ítélve a kiadó előző igazgatójának a leánya. (Ezen igazgató szabadította rá Tandori Dezsőt a Woolf-életműre annakidején.) Ezzel együtt nem sikerült rosszul, és a film, amit a fejemben lejátszottam olvasás közben, most egészen más volt, mint legutóbb.)

Kathryn Stockett: The Help (Megérne egy hosszabb bejegyzést, a filmmel együtt.)

Én már jobban vonzódom Klimt tájképeihez, mint agyonhájpolt portréihoz.