Sós palacsinták

Új palacsintasütőm van. Ha jól belegondolok, sosem volt még külön palacsintasütőm, az éppen aktuális teflonserpenyőben sütöttem mindig a palacsintákat. Nos, teflonserpenyőm sem lesz többé, mert a palacsintasütővel együtt beszereztem egy hasonló minőségű, vastag aljú, jó nehéz serpenyőt is, és a különbség hihetetlen.

Kapros palacsinta virslivel (2 személyre):

10 dkg lisztből, 1 egész tojásból, 1 csipet sóból és kb. 3 dl tejből palacsintatésztát keverünk. Adunk hozzá egy jó löttyintésnyi napraforgóolajat. 30 percig állni hagyjuk. 1 csomag kaprot finomra aprítunk. 3 dkg vajat megolvasztunk, hozzáadunk 1 evőkanál lisztet, és fehéredésig hevítjük. Beletesszük a kapor felét, egy kicsit pirítjuk, és felengedjük annyi tejjel (kb. 3 dl), amivel közepesen sűrű mártást kapunk. Besűrítjük, ha szükséges, adunk még hozzá tejet. Sózzuk, borsozzuk, belekeverjük a kapor másik felét, és reszelünk bele szerecsendiót. A tésztából legalább 8 palacsintát sütünk. Egy palacsintát megkenünk mártással, ráfektetünk egy másikat. Erre is kenünk egy kevés mártást, és beletekerünk egy virslit. Négy ilyen tekercset készítünk, és egy tűzálló tálba fektetjük őket. Ráöntjük a maradék mártást, és az éppen kéznél lévő sajtból reszelünk még rá. 200 fokos sütőben addig sütjük, míg színt kap.

Egy másik alkalommal a töltelék sima juhtúró volt, hozzá pedig egyszerű paprikás mártás.

Tojások

Most akkor elmesélem életem egyik leghorrorisztikusabb tapasztalatát, és rögtön érthető lesz, hogy miért írom le szinte minden tojásétel után, hogy én tulajdonképpen nem is eszem tojást... Tizenhárom éves voltam és eldöntöttem, hogy itt az ideje a nyári pénzkeresetnek. Osztálytársak hozták az infót, hogy a helyi baromfifeldolgozó vállalat felvesz diákokat nyárra. Végül két hétig tündököltem ezen a helyen, és ennek a felét a tojásverő nevű helyen töltöttem. A diákoknak fel kellett ütniük egyenként a raktárakban felhalmozódott rengeteg tojást, amiből tojáspor készült. Ki tudja, mióta őrizték ott a tojásokat. A technológia az volt, hogy állt előttünk három bögre. Az első felett felütöttük a tojást. Ha jó volt, ment a jobboldali bögrébe, ha rossz, a baloldaliba. A teli bögrét azután egy vödörbe öntöttük, és egy vödörért kaptunk egy piros zsetont. Már nem emlékszem, mennyi volt a norma, de személyenként húsz zsetont biztos össze kellett gyűjteni egy nap. A baj az volt, hogy a romlott tojások mind megakasztották a folyamatot. Mert ha bárki talált egy romlott tojást, annak a szaga azonnal az egész helyiséget betöltötte, és még a nyolcadik órában is meglepetésként hatott. Nem beszélve a fekete, a zöldesen folyó, és fehéren zavaros tojásbelsőkről, valamint a majdnem teljesen kifejlett véres kiscsirkékről. Szóval megkönnyebültem, mikor áthelyeztek a csomagolóba, ahol a szalag mellett egy fémlap segítségével dugdostam be a csirkék zacskójába a címkéket, gyakorlatilag két rövid szünetet leszámítva megállás nélkül. Szóval nem igazán kapkodok a tojásételekért, és bármihez is használok tojást mindig előbb felütöm egy kis tálba. Néha azért elcsábulok én is, bár két tojásnál sohasem többre.

Például az új ramekinjeimben sütöttem tojást úgy hogy a tálakat kivajaztam, kibéleltem baconszalonna szeletekkel, és a közepébe ütöttem egy tojást. 200 fokos sütőben addig sütöttem, míg a tojás megszilárdul. (Ha jól meggondolom, mindkettőt G. ette meg..)

A tükörtojás örök kísérleteim tárgya. Valami mindig hibádzik. Kemény a sárgája (ha befedve sütöm), túl zsíros (ha a forró zsiradékot kanalazom a tetejére) vagy éppen nincs sült hatása (ha 180 fokos sütőben sütöm néhány percig).

A gombás-sajtos omlett, amibe habbá verve tettem a tojásfehérjét, és előre megpirítottam a gombát, már jobban ízlett.

Vagy egy jó rántotta szalonnával, hagymával, zöldpaprikával, kétféle hússal (kolbász, sonka).

És a kedvenc kávézómban is szoktam bacon and eggst rendelni. Három (!) tojásból készítik, és lehet hozzá pirított gombát is kérni.

Citromos-málnás túrótorta

Tavasszal-ősszel megjelennek nálunk a Global Volunteers szervezet képviselői. Szerencsére egyre ritkábban jönnek nagymamák, akik világot akarnak látni, de nem tudják, mivel kössenek le húsz izgő-mozgó kamaszt. Az utóbbi néhány alkalommal többnyire nyugdíjas tanárok érkeztek, akik nem lepődnek meg sok mindenen. Betty, a legutóbbi önkéntes,  felszerelkezett jó néhány gyorséttermi étlappal, és gyorsan bevont mindenkit a megfelelő szituációba. Nekünk kollégáknak elosztogatott néhány példányt a Ladies Home Journal és a Better Homes and Gardens példányaiból. Az előbbi teljesen érdektelennek bizonyult, de a második, első látásra zöld ujjú háziasszonyoknak készült folyóiratban néhány nagyon jó recept is volt. Természetesen csészékben megadva a mértékegységeket.

Citromos-málnás túrótorta (23 cm-es tortaformában):

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A 23 cm-es tortaformát kibéleljük sütőpapírral. Egy tálban összekeverünk 1 csésze lisztet, 1,5 teáskanál sütőport, negyed teáskanál szódabikarbónát és negyed teáskanál sót. Keverőtálban habosra keverünk 1 csésze kristálycukrot (barna is jó) fél csésze vajjal (10 dkg). Hozzáadunk 1 tojást, és 1 teáskanál vaníliakivonatot. Egy percig verjük alacsony fokozaton, majd felváltva, több adagban hozzáadjuk a lisztes  keveréket és háromnegyed csésze írót. Ezekkel éppen csak annyi ideig keverjük, hogy összeálljon. A töltelékhez 25 dkg krémtúrót összekeverünk negyed csésze porcukorral, fél citrom héjával és 1 tojással. A lisztes massza felét elkenjük a kibélelt tortaforma aljában. Rákenjük a túrót. A maradék lisztes keveréket kanállal elosztjuk a tetején és óvatosan elsimítjuk. 180 fokon kb. 10 percig sütjük. Ekkor a tetejére rakunk 15-20 dkg mélyhűtött málnát, és tovább sütjük 20-25 percig, míg a beleszúrt hústű tisztán jön ki belőle. Kb. 10 perc állás után  a sütőpapírral együtt kivesszük a formából és rácson hagyjuk kihűlni. Megszórjuk porcukorral.

Nem is értem, miért van mostanában ennyi új sütemény.

Kapros húsgombóc

Ha húsevőként válságban vagyok, akkor nem a saláták következnek, hanem a sajttal és a túróval készült ételek. Ha a válság nem túl súlyos, akkor jönnek a húsgombócok. Most a tavaszra hangolva.

Kapros húsgombóc (3 személyre):

Fél kg darált sertéshúst összekeverünk 1 egész tojással, sóval, borssal és annyi zsemlemorzsával, hogy jól formázható massza legyen (ez maximum 1-2 evőkanálnyi).  A masszából kisebb diónyi gömböket formázunk, és 2 evőkanál olívaolajon néhány perc alatt mindkét oldalukat átsütjük. A megsült gombócokat kivesszük. A visszamaradt olajban megpárolunk 2 evőkanál reszelt vöröshagymát. Közben felaprítunk 1 csokor friss kaprot, és a felét a hagymához adjuk. Felengedjük 2-3 dl alaplével, ha van kéznél. Ha nincs, akkor vizet adunk hozzá. Visszatesszük a gombócokat és kb. 20 perc alatt puhára pároljuk. Ha elkészült, beletesszük a kapor másik felét, és egy kevés citromlevet. Ha szükséges, adunk hozzá 1 kockacukrot is, hogy tompítsuk a savasságát. Reszelünk bele egy kis szerecsendiót, és utánaízesítjük sóval, borssal, ha szükséges. Hozzáöntünk 1 dl tejszínt. Egyet forr, és kész. Rizzsel, vagy tésztával tálaljuk.

Ennek az ételnek számtalan változata lehet.

Csirkemájas tésztaragu

Pár napja rosszul alszom. Lehet hogy a hirtelen meleg, vagy az éjszakai vihar miatt, de az is lehet, hogy nem tudok azonnal kilépni egy éppen véget ért feszült időszakból. Nappal támolygok, hazaérve lerogyok egy fotelba. Két óra múlva ébredek fel, és nem tudom hol vagyok. Este nem alszom el, reggel pedig ötkor fent vagyok. Viszont kiváló segítséget találtam az álmatlan órák eltöltésére. Megrendeltem az amazonról Rick Stein French Odyssey című sorozatát dvd-n és néhány éjszaka alatt kivégeztem a kilenc részt. A hajnali derengésben nagyon jó nézni a Canal du Midi melletti fasorokat, miközben egy öreg bárka csorog végig a keskeny csatornán.

A kép innen van.

A Canal du Midi mellett készült képek miatt vettem meg tavaly Rick Stein szakácskönyvét. Már egyedül a kacsa konfit receptjéért érdemes volt, de van még benne számos jó ötlet. A filmsorozatban csupa házias, néhány alapanyagból álló becsületes ételt mutatnak be, a könyvet pedig kiegészítették néhány fancy recepttel is. Mindenesetre a sorozat befejezése után valami olyasmit kellett főznöm, amiben kacsazsír van, belsőség, és még ráadásul valami mediterrán beütés is.

Csirkemájas tésztaragu (2 személyre):

1 fej vöröshagymát karikára vágunk. Forró serpenyőben kacsazsírt olvasztunk, és a hagymát kevés sóval puhára pároljuk benne kb.  10 perc alatt. Magasabbra vesszük az edény alatt a lángot, és hozzáadunk 25 dkg csirkemájat. Nagy lángon megpirítjuk a májak mindkét odalát, majd lefedve pár percig pároljuk, míg a májakból kicsorgó lé színtelen lesz. Hozzákeverünk 2-3 teáskanál piros pestót és lepirítjuk. Beleteszünk még 8-10 szem fekete olajbogyót félbevágva, és fél csokor zöldpetrezselymet felaprítva. Egyet keverünk rajta és kész. Mindeközben persze kifőzünk két adag spagettit sós vízben. Leszűrjük, és kevés forró olívaolajon átkeverjük. A tésztára kanalazzuk a ragut, és rászórjuk a maradék petrezselymet. A legszebb pastatányérunkban tálaljuk.

Nem okolom a meleget semmiért. Végre a teraszon tudok vacsorázni.

Könyvek 2012. április

Branwell Bronte festménye nővéreiről. A képre eredetileg saját magát is odafestette, de később kitörölte.

Henning Mankell: Riga kutyái (Wallander történetei beszippantottak. Bár elsőre nem igazán tetszettek, és másodikra is kis távolságtartással figyeltem,  rájöttem, hogy Kurt Wallander én vagyok. Ebben a történetben konkrétan az a valaki, aki hosszú idő után úgy érzi, közel tudna kerülni egy másik emberhez. A gumicsónakban hánykolódó hullák, az üldözések a rigai kikötőben csak ráadás erre az érzésre, amely természetesen pusztán elmélet.)

Justine Picardi: Daphne (Többféle szempontból találtam érdekesnek a könyvet, írtam is róla.)

Daphne du Maurier: The Infernal World of Branwell Bronte (Az előző könyvhöz szorosan kapcsolódik, ezért is választottam a képet.)

Julian Barnes: The Sense of an Ending (A könyv tavaly megnyerte a Booker-díjat, de az írónak már remek neve van, magyarul is több munkáját kiadták. A kisalakú könyv éppen csak százötven oldal. A főhős, aki nyugdíjas életét kezdi meg éppen, felidézi élete néhány epizódját. Középiskolai barátait, barátságuk alakulását az egyetemi évek alatt. Visszagondol első barátnőjére, aki utóbb az egyik barátja mellett kötött ki, míg az öngyilkos nem lett. Pár sor jut a munkával telt évekre, a házasságra, a válásra, mert a történetmesélés apropója egy különös örökség. Feltűnik a volt barátnő, aki lassan rávezeti a főhőst, hogy mi is történt valójában közte, és az elveszett barát között, ki az, aki szerepet kapott még a történetben, és milyen következményei vannak ennek a jelenre nézve. Tony jelenére már nem. Amint a kirakósból kibontakozik a kép, egy abszurd szerelmi háromszög rajza, szerelemgyerekkel, véres vízzel teli káddal, ahol az ajtón felirat figyelmezteti a lakótársakat, hogy hívják a rendőrséget, mielőtt benyitnak, Veronica ismét elvágja a szálakat, és Tony ismét kívül marad, ugyanúgy, mint évtizedekkel korábban. Mereltől kaptam kölcsön, és ő nyilván a fiatal Tony nézőpontjába tudta beleélni magát, én pedig az idősébe. De abban egyetértettünk, hogy a könyv remekmű-gyanús.)

H. Lányi Piroska: A rézmetsző háza (Egy antikváriumi böngészés dobott fel néhány még nem olvasott csíkos könyvet. A mostaninak a hőse Takáts Éva, aki a reformkor egy elfeledett nőalakja, természetesen a nők képzéséért harcolt a maga módján, mint szinte az összes csíkos könyvben szereplő leány.)

Henning Mankell: Hamis nyomon (Éppen befejeztem a könyvet, amikor vetítette a televízió a Kenneth Branagh-féle változatát. Nehéz egy hatszáz oldalas könyvet másfél órába sűríteni, de ezeknek a filmeknek általában sikerül átmenteni a hangulatot. A legvalószerűtlenebb gyilkos áll a véres események mögött. Utólag Wallander arra gondol, lehet, hogy a tudatalattija vitte hamis nyomra, annyira elképzelhetetlen a valóság. Pedig van ilyen, most is tele vannak hasonló eseményekkel a híradók.)

Kertész Erzsébet: Teleki Blanka (A másik csíkos könyvem az antikváriumból. Nem tudom, a sok Teleki Blankáról elnevezett középiskola tanulói tudnak-e legalább ennyit erről a reformkori személyiségről. Ami igazán nem sok, hiszen a könyv nagyrészt nagynénjével, Brunszvik Terézzel foglalkozik.)

Henning Mankell: Tűzfal (Ez a kilencedik Wallander könyv, és magyarul nincs is több. A bűnügyek egyre nagyobb léptékűek, Wallander egyre fáradtabb, és a sarkában lihegnek a fiatalok. Megértem, hogy pihenni szeretne.)

Tari Annamária: Z generáció (Egész hónapban kézügyben tartottam ezt a könyvet. Szerencsés, hogy Tari Annamária ilyen frissen reagál éppen csak felismerhető problémákra. Nagyon sok 2011-es kutatási eredményre is hivatkozik, de igazából azt értékeltem a könyvben, hogy egy jó látlelet a kilencvenes években születettekről. Fontos a másik oldalról is megnézni azokat a jelenségeket, amikkel naponta találkozunk, és már az is segítség, ha rájövök, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki észrevette a nyilvánvaló mintázatot.)

Paul Auster: Brooklyni balgaságok (A hosszú hétvége könyve, másodszori olvasás. Paul Auster New York írója, írnia kellett a 9/11-ről is. Dicséretes mértéktartással a könyv utolsó három sorát szenteli neki, de ahogy a példabeszéd-szerű történetben haladunk előre a pontosan megemlített dátumok mentén, érezzük, hogy mindaz a jó, amely a könyv hőseivel történik, nem maradhat büntetlenül. Nincs az az Isten, aki tétlenül nézné, hogy Nathan kigyógyul a rákból, és új társat talál. Tom egy hirtelen jött örökség és nagybátyja segítségével újra talpra áll, és ebben egy energikus feleség is segíti. Rory meg tud szabadulni vallásos fanatikus férjétől, és az érzelmek új dimenzióját ismeri meg. Lucy egyelőre próbálja feldolgozni az élményeit, de ebben minden rokona mellette van. Rachel több válságot is átél, de mindenből jól jön ki. Akinek ennyi jó kevés... Az egyszer csak ott áll egy brooklyni kórház előtt, és nézi, hogyan hullik alá hamu az égből. És még mindig ez a kedvenc Auster-könyvem.)

Sokat forgattam ebben a hónapban Simon Márton és Závada Péter versesköteteit is.

Máktorta

Az idei Segítsütin volt egy meglepetésvendég. Hegyi Barbara ajánlotta fel a közreműködését. Egyszerű dolga volt, hiszen a szakácskönyvében van jó néhány ígéretes sütirecept, csak ki kellett nyitni a megfelelő oldalon. Úgy gondoltam, én is kipróbálom a kérdéses tortát, de kicsit változtattam rajta, adtam hozzá ezt-azt, legyen benne többféle íz.

Mascarponés máktorta eperrel (18 cm-es tepsiben kb. 8 szelet):

180 fokra előmelegítjük a sütőt. 2 tojássárgát habosra keverünk 6 dkg cukorral. A fehérjéket habbá verjük, és amikor félkemény, hozzáadunk 6 dkg cukrot, és addig verjük, míg a hab kemény és fényes nem lesz. 20 dkg mákot és 1 teáskanál sütőport elkeverünk a cukros tojássárgával. Belekeverünk 4 dkg olvasztott, de hideg vajat. Végül több részletben beleforgatjuk a cukros tojáshabot. Kivajazott sütőformában addig sütjük, míg a beleszúrt hústű tisztán jön ki belőle, és a tészta tapintásra rugalmas. Míg a tészta hűl, 1 csomag mascarponét kikeverünk 1 csomag bourbon vaníliás cukorral, 2-3 evőkanál porcukorral, és kevés citromlével. A hideg máktortára kenjük, minden oldalon. Kb. 25 dkg epret megtisztítunk és feldarabolunk, összekeverjük 2 evőkanál bodzaszörppel. Tálaláskor az epret a tortára kanalazzuk.

A könyvbeli mennyiség két ötöde.

Justine Picardie: Daphne

A címben szereplő Daphne az angol írónő Daphne du Maurier, aki a Manderley-ház asszonya című regény, vagy még inkább a belőle készült Hitchcock-film révén vált ismertté. A könyvben három történet fonódik össze, és ebből kettő megtörtént eseményeken alapul. Ráadásul benne van még egy negyedik történet is, a Bronte-lányok tragikus sorsú fivérének, Branwellnek a története.

Az első történet hőse maga Daphne du Maurier. A regény kezdetén ötven körül jár. Lányai férjhez mentek, fia bentlakásos iskolában tanul, férje, Boy Browning, a 2. világháborús Market Garden hadművelet (A híd túl messze van című film témája) kétes dicsőségű résztvevője,a Buckingham palotában Fülöp herceg közvetlen munkatársa. Daphne háborítatlan magányt élvez Cornwall egyik világtól elzárt csücskében, ahol Menabilly nevű háza Manderley modelljeként szolgált leghíresebb regényében. Azután beüt a mennykő: Daphne férje idegösszeomlást kap, állandó jelleggel hazaköltözik, és  az is kiderül, hogy Londonban barátnője van. A zűrös helyzetben érkezik az ötlet, Branwell életrajzának megírása. Daphne nem tud, de nem is akar kimozdulni Menabillyből, ezért az egyik legnevesebb Bronte-szakértőhöz fordul segítségért. Alexander Symington, a második történet hőse szerkesztette a legteljesebb Bronte-kiadást a harmincas években, de működése dicstelen véget ért. Azzal gyanúsították, hogy kéziratokat tulajdonított el a Bronte-parókia, és a leedsi egyetem könyvtárából. Az ötvenes évek végén szenilitás felé haladó öreg alkoholista. Daphne Symingtont bízná meg a kutatással, aki ezt el is vállalja, de miközben Haworth-ban, és más könyvtárakban végzett kutatással kábítja Daphnét, ő  sem mozdul ki lepusztult házából, inkább eladja Daphnénak a birtokában lévő kéziratok nagy részét, szó szerint pénzért, illetve azzal a mesével, hogy akkor bukkant rájuk. A könyv végül elkészül, de az eredmény több szempontból kétes értékű.

Most rövid kitérő következik Daphne du Maurier The Infernal World of Branwell Bronte című könyvéhez.

Daphne azt szerette volna bebizonyítani, hogy Branwell ugyanolyan tehetség volt, mint a lánytestvérei, de sajnos a közölt Branwell-írásokból kiderül, hogy ez nem igaz. Ráadásul valószínűleg epilepsziás volt, ezért nem küldte az apja iskolába, mint a nővéreit. Valószínűleg ugyanezért lakott is vele egy szobában egész életében. Branwell úgy próbált ebből a helyzetből kitörni, ahogy tudott. Többnyire az alkohol segítségével, míg a tüdőbaj el nem vitte. Így lehet összefoglalni a könyvet, amely unalmas, és tele van ilyen feltételezésekkel, amelyeket az előbb soroltam. Nyomába sem ér az általam olvasott többi du Maurier könyvnek.

Legjobban a harmadik szál tetszett. Napjainkban vagyunk. Egy frissen végzett angol szakos lány rövid ismeretség után feleségül megy egy  nála huszonévvel idősebb egyetemi professzorhoz, beköltözik annak londoni házába, és elkezdi írni a doktoriját Branwell Bronte-ról, de egyre inkább rabul ejti Daphne du Maurier világa. Először a Jane Eyre jutott eszembe a történetről, majd rájöttem, hogy ez a szál a Rebecca intertextje. Persze az első gondolatom sem volt egészen téves, hiszen a Manderley-ház asszonyát a Jane Eyre intertextjeként olvassák. Megjelenik persze a volt feleség, aki nagyon is élő. Tulajdonképpen a vele való ismeretség ébreszti rá a lányt, hogy meg tud ő állni a saját lábán, és új életet kezd.

Happy ending.

Tarhonyás lecsó

Az alakja tökéletes, az arca szép. A haja természetes szőke, a derekáig ér, mindig leengedve hordja. Sokat dolgozik, mellette a doktoriját írja. Egy nagyvárosban lakik. A hozzá hasonló lányok rizstejet isznak, és folyton diétákról csicseregnek. De ő nem. Amikor legutóbb találkoztunk, egy ötliteres lecsókonzerv volt a kezében. Azt tudtam, hogy szereti a füstölt kolbászt, ezért olyan nagyon nem kellett volna meglepődnöm, de mégis meglepődtem. Ekkor röviden, a rá jellemző célratörő tömörséggel és szabatossággal elmondta, hogy a lecsó az egyik gyengéje, és azt is elmondta, hogyan főzi. Nekem a lecsó nem a  kedvencem, de ezek után nem tudtam megállni, hogy azonnal ki ne próbáljam. Félek, elvesztem, és mostantól én is odaleszek a lecsóért. Vagy tudjátok mit? Nem is félek.

Tarhonyás lecsó (2 személyre):

1 nagy fej vöröshagymát kockákra vágunk, és kevés szalonnazsíron, vagy olajon megdinsztelünk. Sózzuk, és hozzáadunk egy ujjnyi darab füstölt kolbászt, szintén apró kockákra vágva. Amíg párolódik, 3 paradicsom tetejét kereszt alakban bevágjuk, és egy üvegedényben leforrázzuk. Kb. 10 másodperc után a vizet leöntjük róla, és rövid állás után a paradicsomokat meghámozzuk, és felkockázzuk. 1 gerezd fokhagymát apróra vágunk, és a kolbászos vöröshagymához adjuk. Ízesítjük kevés pirospaprikával, köménymaggal, sóval, borssal, majd hozzáadjuk a paradicsomot. Kevergetve felforraljuk, közben teszünk bele 1 szem kockacukrot. Addig főzzük, míg a paradicsom jó szottyos szósszá nem válik. Ekkor felengedjük bőven vízzel, utánaízesítjük, és amikor felforrt, beleteszünk kb. 10 dkg tarhonyát. Kis lángon főzzük. Karikára vágunk 2 tölteni való paprikát és 1 cső hegyes erőset, és mikor a tarhonya félfövésben van, azt is hozzáadjuk. Lehet még beletenni ekkor apró kockára vágott virslit. Ha a tarhonya puha, lefedjük, és pár percig állni hagyjuk. A leve inkább hosszabb. Köretként ettük, de magában is felülmúlhatatlan. A kolbász és virsli el is hagyható, de minek?

A lecsóhoz való viszonyom feltárása, a viszony időben való változásának leírása felérne egy pszichológiai mélyinterjúval, annak minden pozitív és negatív hatásával együtt. Egy-egy motívum már említésre került itt a blogon, de egyszer megírom egyben, csak legyen hozzá elég bátorságom.

Pannukakku

Vagyis finn palacsinta. Mióta a Kalevala Baráti Kör ismerőse lettem, ilyen izgalmas dolgokkal találkozom. Finnországban többször voltam télen, mert az októberi havazás szerintem már annak számít, és az április végi méter magas hó is. A január meg vita nélkül az, nem beszélve a mínusz húsz fokos márciusról. Egyetlen kivétel volt, a szeptember, napsütéssel és zöld tájjal. De a tél, különösen a január, elgondolkodtatott. Délelőtt fél tízig sötét van, teljes fény dél körül, majd kettőkor már elkezdődik a hosszú alkonyat, és négykor vége a napnak. Ma minden finn ételhez tálalnak friss zöldséget, importot persze, de mi volt azelőtt? Télire eltett gyökérzöldségek, krumpli, tejtermékek, hal, és mindehhez a sötét és hideg. Nem lehetett egyszerű. A finn palacsinta is olyan alapanyagokból van, ami biztos volt minden világtól elzárt finn tanyán.

Pannukakku (15x30 cm-es tepsiben):

Összekeverünk 2 dl lisztet, 0,6 dl cukrot, fél teáskanál sütőport, fél teáskanál sót, fél teáskanál vanília esszenciát. Hozzákeverünk 4 dl tejet, 1 egész tojást és 4 dkg olvasztott, de kihűtött vajat. Lefedve hűtőbe tesszük fél órára. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük úgy, hogy kb. 1 cm magas legyen. 200 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig sütjük, míg a teteje színt kap. 8 darabba vágjuk. Málnalekvárral tálaljuk.

A kinti sötétséggel szemben a házakban sok fény van, és sok szín. Ez a lappenraantai múzeum kávézója.