Sonkás napraforgó

A kelt tésztával csodákat lehet művelni. Maxnál láttam egy teljesen hihetetlen küllemű napraforgó alakú nagy kalácsot. Az instrukciók is teljesen világosak voltak, de az én türelmemnek, vagy éppen türelmetlenségemnek az már sok. Megfogott viszont pár egyszerűbb dolog, mint a virslis kifli, kicsit másképpen. A mai ötletet két bloggernél is láttam. Gabojsza vette át egy román blogról, tőle pedig Mohakonyha. Nekem is annyira megtetszett, hogy késő este nekiálltam tésztát gyúrni, betettem a hűtőbe, és reggel kisütöttem. Lehet, hogy ez a menetrend alkalmazható máskor is? Pogácsával eddig is így csináltam. Minden hozzávaló volt itthon, sonka helyett tarja, de ez nálam alapfelszerelés.

Sonkás napraforgó kelt tésztából

6 darab, fázisfotók itt.

Meglangyosítunk 3-4 dl tejet, és felébe 1 teáskanál cukrot keverünk. Belemorzsolunk 2 dkg friss, vagy fél zacskó száraz élesztőt, és hagyjuk felfutni. 30 dkg liszthez adunk 1 púpozott teáskanál sót, és összegyúrjuk a felfutott élesztővel, és annyi tejjel, hogy, hogy összeálló, nem túl lágy tészta legyen. Beledagasztunk még 0,5 dl napraforgóolajat, és a tésztát kelni hagyjuk, vagy lazán folpackba csomagoljuk, és éjszakára a hűtőbe tesszük. Másnap 7 részre osztjuk. 1 tojást szétválasztunk, és külön a fehérjét, külön a sárgáját kicsit felverjük. Egy kis tálban előkészítünk bármilyen olajos magot, vagy magok keverékét és hat szelet sonkát vagy tarját. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral.

1.  Egy tésztagombócot ovális alakúra kinyújtunk, és teszünk rá egy szelet sonkát, vagy tarját.

2. A hosszabbik oldalánál kezdve feltekerjük, és a keletkezett tésztahurka végeit összenyomjuk. Így egy kis koszorút kapunk, amit a sütőpapírra teszünk.

3. Ezt megismételjük még öt gombóccal. A koszorúkat megkenjük tojássárgával.

4. A hetedik gombócot hat egyenlő részre osztjuk, és kis gömböket formálunk belőlük.

5. A gömböket egyenként a tojásfehérjébe, majd az olajos magokba forgatjuk, és a koszorúk közepébe tesszük.

6. A konyhai ollóval több helyen becsipkedjük a koszorú oldalait.

7. Még egy kicsit kelni hagyjuk a tésztákat, majd 175 fokon pirosra sütjük.

Izgalmas.

Saláták

Alapvetően Váncsa Istvánnal értek egyet, aki a könyvében briliánsan levezeti, hogy minden étel saláta, még az alábbi képen látható hidegpaprikás is. Így egybeírva. Jellemzően helyi étel. Disznóvágáskor készítik. Tulajdonképpen egy jó vegyes pörkölt, amit tálakba szétosztanak, hagynak kihűlni, és hidegen, kenyérrel, savanyúsággal fogyasztják. Vannak, akik számára a mennyei mannával egyenértékű, de ha jól van elkészítva, valóban az is.

Gyanítom azonban, hogy a többség kicsit nagyobbnak szeretné a zöldségek arányát a salátájában, mint amennyi hagyma a fenti ételben van (Nem kevés.) Én mostanában a salátákat inkább valami más kísérőjeként tudtam elképzelni. Főleg azért, mert egy időben nagy barátja voltam a főételként tálalt salátáknak, de egyszer csak rá sem bírtam nézni a salátalevelekre, különösen, ha egy kicsit szottyadtak voltak. De minden elmúlik egyszer, és most talán visszatérek hozzájuk.

Cézár saláta

vegyes salátalevél

hirtelen kisütött csirkemell szeletek csíkokra vágva

sajtos kruton (5 dkg vajat megolvasztunk 5 dkg kéksajttal. Belekeverjük a zsemlekockákat, majd egy sütőpapírral bélelt kicsi tepsiben addig sütjük 200 fokos sütőben, míg ízlésünk szerint meg nem pirul.)

Öntet: só, bors, mustár, kicsi cukor, 1 gerezd összezúzott fokhagyma, fehérborecet, olívaolaj

Mexikói saláta

vegyes salátalevél

vörösbab

savanyú jalapeno paprika

csípős csirkemellcsíkok (chilivel pácolt hús hirtelen kisütve)

öntet: só, bors, pici cukor, mustár, fehérborecet, fele-fele arányban olívaolaj és házilag készült chilis olaj

hozzá: tejföl és csípős tortillachips

Hát ez nekem éppen megfelelően csípős volt. 

Korhoz kötött enigma

nem

Ezzel a kifejezéssel csakis a dackorszakuk kellős közepén lévő háromévesek kereshetnek valamit. Jé, már ők is interneteznek?

Ermitázs, Amsterdam

Érdekes párosítás. Legalábbis annak, aki oroszórákon megtanulta eldarálni, hogy hol van (Leningrád, nem szokom meg a Szentpétervárt), milyen épületben (Téli palota). Én voltam benne, háromszor. Minden kiállított darab remekmű. Valahogy elkerülte a figyelmemet, hogy 2004 óta az Ermitázs gyűjteményéből folyamatosan rendeznek kiállításokat Amsterdamban. Idén júniusban saját kiállítóhelyet kapott a szentpétervári múzeum külső kiállítóhelye. Az Amstelhof a 17. század végén épült a város által fenntartott öregotthonnak: meghatározott életkor, és meghatározott idejű amsterdami adófizetés után lehetett bekerülni akkoriban. A feltételek változtak, de a ház 2003-2004 körülig ténylegesen öregotthonként működött, akkor kezdték átalakítani múzeummá.

Az Amstel partján van a négyszögletes, zárt udvarú épület, amelyben étterem, több ajándékbolt, konferenciaterem, könyvtár is van. Az otthon istentiszteleti termét változatlanul hagyták, de a két oldalszárnyban kialakítottak két jól elkülöníthető kiállítási teret. Mindkettőben egy két emelet magasságú központi terem van, amely körül megmaradtak a régi szobák mindkét szinten. Ezek is kiállítási termek lettek.

Ilja Repin portréja II.Miklós cárról

A kiállításnak, amelyet csak sorban állás után lehet  megtekinteni négy hónap után is, az a címe: Az orosz udvarban. A 19. századi cári udvar életét mutatja be. Az egyik nagyteremben a cári audiencia, a másikban az udvari bál témája jelenik meg, a kis szobákban pedig a mindennapi élet ezer aspektusa: öltözködés. ékszerek, tisztálkodás, gyermekkor, vadászat, szórakozás, ami csak elképzelhető. Az utolsó öt cár és családjuk portréi, rövid jellemzésük, öltözetek. Hihetetlen, hogy ezek a selyemcipőcskék, uszályos hímzett bársonyruhák hogyan élhették túl a proletárdiktatúra éveit. Az is kiderül, hogy  mai holland királyi család is Nagy Péterig vezeti vissza a családfáját, ugyanis egy délceg holland herceg a waterlooi csata utáni ünnepségeken beleszeretett egy cárleányba, és belőlük lett később a holland uralkodópár, a mostani holland királyi család ősei.

Hangulatos étterem is van a házban, úgy hívják: Néva. M. és én rillettes-et rendeltünk, az én sugallatomra. Nem bántuk meg. Enyhén meglangyosítva érkezett, pirított barna kenyérrel és apró savanyú uborkával meg gyöngyhagymával.

Birsalmasajt

Persze csináltam már, fiatalasszony koromban. Akkor szinte mindent kipróbáltam, ami a levegőben volt, meg annál is többet. Azután nem csináltam többször, mert csak én ettem. Most Gasztrogyerek szeretett Sanyi bácsijától kaptam négy nagy birsalmát, és arra gondoltam, csinálok újra. Annál is inkább, mert valakinél azt olvastam, hogy ő nem főzi, hanem süti a birsalmát. Nagyszerű. A birsalmákat négybe vágtam, egy órára a sütőbe tettem, utána feldaraboltam. Ekkor jött a meglepetés. körülbelül negyed kiló cukor volt otthon. (Kérem, én a cukrot szinte csak fűszerezésre használom, vagy édességbe 10 dekákat, minek tartsak itthon több kilót?) Nem baj, szépen elturmixoltam, főztem pár percig (?), elterítettem egy tepsiben, azután elvitorláztam külországba. Mire hazajöttem, az összes élelmiszereken előforduló penészfajta ott díszlett a tepsin, volt szürke, zöld, mindenféle. Hát ezt kidobtam. Vettem újabb négy darab birsalmát, és újra nekikezdtem, most már egy kicsit jobban használva az eszemet.

Birsalmasajt (Kb. 1 tepsire való)

Négy birsalmát megmosunk, és héjastól négybe vágunk. A magházukat kivesszük, és sütőpapírral bélelt tepsire tesszük őket. 200 fokon 1 óráig sütjük. Ha kihűltek, a birsalmákat apró kockára vágjuk, és lemérjük. Egy nagyobb lábasba kimérünk ugyanannyi cukrot, mint a birsalma tömege, és 2 dl vízzel sziruppá főzzük. Hozzáadjuk a birsalmát, és időnként megkeverve kb. 30 percig főzzük. A huszadik perc után szépen kifényesedik, és egyre sűrűbb lesz. Amikor jónak ítéljük, levesszük a tűzről, és merülőmixerrel pépesítjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük úgy, hogy kb. 1 cm magas réteg legyen. Néhány napig hagyjuk állni, majd pár centis hasábokra vágjuk, és a hasábokat egyenként kristálycukorba hempergetjük. Szétrakjuk a nyújtódeszkán, és még néhány napig szárítjuk, majd jól záródó dobozban tároljuk.

Négy birsalmából 60 dkg gyümölcshús lett ahhoz 60 dkg cukor, ez kb. egy 30 x 40 cm-es tepsire volt elég.

Könyvek 2009

Sohasem gyártottam listákat az elolvasott könyvekről. Egyszer akartam  számítógépes katalógust készíteni, de beláttam, hogy meghaladja az erőmet. Most mégis úgy érzem, hogy saját használatra vezetni kezdek egy listát, arról, mit  olvastam, kommentár nélkül. Ha pedig lesz róla kommentárom, majd megírom külön bejegyzésben. Majd látom, mire megyek vele.

Anthony Curtiss: Virginia Woolf (Írtam róla, a Chaptersben vettem  Dublinban)

Daphne du Maurier: Ne nézz vissza! (Gasztrogyereknek vettem ajándékba, utána egy kicsit visszakölcsönöztem. Öt hosszabb novella van benne. A legjobban az orozva kelt leány története tetszett.)

Julia Child: My Life in France (Az amsterdami repülőtéren vettem, írtam róla.)

Agatha Christie :Curtain (Olvastam magyarul, régen. Bevágtam a táskámba Hollandiába menet. A du Maurier könyv beelőzte, de mire hazaértem, kiolvastam. Sok mindenre emlékeztem, de a gyilkosra szokás szerint nem.)

Georges Simenon: Maigret at the Crossroads (Nem ez volt az első angolul olvasott Maigret-m, de ez olyan bikkfa fordítás volt, hogy alig lehetett olvasni. A gyilkos személyéig eljutottam a fodrásznál, de a magyarázatra már nem volt lelkierőm. Talán, ha lesz magyarul ez is. Bookstation.)

Lawrence Block: A betörő, aki eladta Ted Williamst (Érdemes volt adni még egy esélyt Bernie Rhodenbarrnak. Előszö a Spinozás könyvvel próbálkoztam. Akkor azt mondtam, maradok Matthew Scuddernél, de most kezdhetem összeszedni a többit is. Könyvtári.)

Kalácsfelfújt

Az év legzűrösebb hete után szombaton csak ahhoz volt erőm, hogy pizsamában bambuljak Stahl Judit ezeréves csokis videofilmje előtt. Már többször megnéztem, még tanulókkal is, mert sok érdekes dolog van benne, nemcsak főzés. Most fölfigyeltem erre az édességre, és ma el is készült. Azt még a tegnapi napnak, meg a hét viszontagságainak tudom be, hogy közben sikerült levernem a kedvenc szögletes hőálló tálamat, benne a massza egyharmadával legalább. Néhány mély lélegzetvétel után felmostam, kidobtam, amit kellett, és folytattam ott, ahol abbahagytam. Ebbe már nagyon belejöttem.

Kalácsfelfújt

Hozzávalók 3 személyre: 

1 negyedkilós fonott kalács

Nutella, vagy más mogyorókrém, legalább 4 jó evőkanálnyi

3 dl tej

2 dl tejszín

10 dkg cukor

2 tojás

2 tojássárga

5 dkg étcsokoládé

2-3 dkg vaj

1 csipet só

A kalácsot kb. 1 cm vastag szeletekre vágjuk, és a szeletek felét vastagon megkenjük nutellával. Minden megkent szeletet beborítunk egy üres szelettel. A tejet és a tejszínt egy csipet sóval  felmelegítjük. A tojásokat és a tojássárgákat habosra keverjük a cukorral, és óvatosan, több részletben, állandó keverés mellett hozzáöntjük a tejes keveréket. A kalácsszeleteket kb. 2 cm élhosszúságú kockákra vágjuk, és a tejes tojásos masszába keverjük. egy tűzálló tálat kivajazunk, és néhány perc állás után beletesszük az átázott kalácsot. A csokoládét apró darabokra vágjuk, és a kalács tetejére szórjuk, kicsit bele is nyomkodjuk. Még egy kevés vajat morzsolunk a tetejére. 175 okra előmelegített sütőben 45 percig sütjük.

Pudingporból főzött vaníliakrém volt hozzá.

My Life in France

Dublinban már ott volt minden könyvesboltban, Amsterdamban (erről később...) pedig már a repülőtéren is  Julia Child önéletrajza, amit a sógora unokájával közösen írt. Vagyis közösen elolvasták azokat a leveleket, amelyeket Julia férje az ikertestvérének írt a körülbelül harminc évnyi külszolgálat alatt, erről Juliának mindenféle eszébe jutott, az unokaöcs pedig ezeket összegyúrta, és leírta. Nem egy remekmű, nyoma sincs benne Julie Powell humorának, de a film megnézése után kellemes olvasmány volt. Kiderül belőle, hogy Julia, bár a híres Smith College-ban szerzett történelemből diplomát (ugyanott, ahol Sylvia Plath) egyáltalán nem volt intellektuális alkat, de az életet minden szempontból élvezni tudta. Jó ételek, jó bor, szép tájak, szerelem, mindenre nyitott volt. Valószínűleg ezért értették meg egymást ennyire Paullal, aki alapjában véve művész volt, de kulturális területen dolgozó diplomataként kereste a kenyerét, mint a filmből is megtudtuk, Párizsban, Marseille-ben Bonnban és Oslóban. Julia minden ételre emlékszik, amelyeket különböző francia vendéglőkben evett, és amiket ő maga főzött. A történet Paul haláláig fűződik tovább: hogyan jelent meg a könyv, hogyan írták Simcával a szakácskönyv második kötetét, hogyan lett Juliából tévészakács, és hogyan építettek a Cannes fölötti hegyoldalon egy kis házat, amelyet majdnem harminc évig élvezni tudtak évente több hónapig, és amelytől Julia szívfájdalom nélkül megvált, amikor rájött, hogy Paulnak már nincs ereje ahhoz, hogy odautazzon.

A filmről Gasztrogyerek írt a Grundaktívon. Alapjában egyetértek vele, de fontos, hogy a filmből ugyanaz a derű sugárzik, mint a (két) könyvből. Ez Julia Child mellett Meryl Streepnek is  köszönhető, akire csak elég visszagondolnom a két hagymaaprítós jelenetben, és máris szebb színben látom a világot.

Dublin megkísértett még Julia Child szakácskönyvének keménytáblás, védőborítós változatával, de inkább megrendeltem az Amazonról, harmadáron. Ez ugyan paperback, de liliomos a borítója. Az is igaz, hogy van egy-két testi hibája, amit más könyvnél nem néznék el (egy oldal kétszer szerepel, egy pedig teljesen üres), de ebből a könyvből biztosan fogok főzni, és ha teljesen szétesik, majd rendelek egy újat. Valószínűleg kevesebbe fog kerülni, mintha most ezt visszaküldeném az M. Kir. Póstával, és várnám a jószerencsét egy hónapig, hogy vagy kicserélik, vagy nem, vagy elveszik, vagy nem. 

Stahl magazin update

Hoppá

Benne vagyok a tévében. Vagyis a Stahl magazinban. A 37. oldalon Buday Péter ajánlja, hol van Budapesten a legjobb sólet. Itt van egy kicsi kép, amin először az tűnt fel, hogy nekem is éppen ilyen kanalam van, de azután rájöttem, hogy az étel, és a fotó is az enyém. (Naná, hogy feltűnt:  ez egy Franciaországban vásárolt Guy Degrenne evőeszköz. Hogy hagyjam kitörni gasztrosznob énemet is.)

Ha rám érvényes az, hogy minden idegen fotó forrását megjelölöm, és ha igaz, amit sok gasztroblogger feltűnő helyen kiír a blogján, hogy a szerző engedélye szükséges bármilyen tartalom újrafelhasználásához, akkor ennek igaznak kell lennie másokra is. Szóval írtam nekik egy udvarias levelet, amelyben javaslom a jövőben az impresszum kibővítését az átvett fotók és egyebek jogtulajdonosainak felsorolásával. Ennyi.

Nincsenek nagy reményeim. Bár csalódnék.