Nemisbékától kaptam felkérést arra, hogy a kicsi Vú által elindított Kördés-re válaszoljak. Nagyon örülök, hogy alig több, mint egyhónapos blogként írhatok erről.
1. Hány szakácskönyved van?
Megszámoltam, 90. A következő típusokba sorolnám őket: szülőktől elhozott, ezeréves darabok (ötvenes-hetvenes évek), a háztartásom kialakítása során vásároltak (1985-től kb. 1993-94-ig). Itt lesz egy nagy szünet, két ok miatt: egyrészt akkorra perfektül főztem, és nem hiányzott még egy újabb , ami a levesekkel kezdte és befejezte a befőzésnél (ez volt a választék anno). Másrészt, akkoriban nagyon beindult a dologidő, a főzés kötelező gyakorlat volt hosszú ideig, sok minden más közé beszorítva. Azután néhány újhullámos darab, mint például Váncsa, Stahl, ilyesmik. Ez a legszerényebb gyűjtemény, mert mire körülnéztem, hogy hoppá, itt valami nagyon megváltozott szakácskönyvfronton, addigra fölfedeztem az Internetes vásárlás kincsesbányáját és megindultam az angol nyelvű szekció felé. Ez az, ami mostanában szépen hízásnak indult.
2. Melyik a három legkedvesebb?
Szinte mindent megfőzök fejből, és ha megkóstolok egy ételt, akkor rá is jövök, hogyan lehetne reprodukálni. Ha három szakácskönyv kellene, akkor választanám Váncsát, mert bárhol felütöm, és elolvasok két receptet, akkor elmúlik a depresszióm. Nem hagynám ki Delia Smith valamelyik könyvét, ha már, akkor a Complete Cookery Course-ot választom, főleg azért, mert az alapanyagok között nagyon jól segít eligazodni, és a harmadik lenne valami nagyon hagyományos, amelyikhez mindig fordulhatok alapkérdésekben. Nagyon szerettem és sokat használtam a Vasi,zalai parasztételek című könyvet, amit a Mezőgazdasági Kiadó adott ki 1987-ben, és egy igazi háziasszony írja le benne a legjobb, kipróbált receptjeit.
3. Melyikek várnak beszerzésre?
Van néhány a kivánságlistámon az Amazonnál. A Great British Menu , mert úgy érzem, hogy az angol konyha közel áll hozzám, nagyon hagyományos, de mégis nyitott az újra. Holland barátnőm évi 200 üveg lekvárt főz, és ezt a kedvtelését egy francia hölgy könyve alapozta meg: Mes Confitures: The Jams and Jellies of Christine Ferber. Henny legutóbbi születésnapjára azt kérte, hogy élőben láthassa bálványát lekvárt főzni. Megtehette, üvegfal mögül. Hátha én is megfertőződöm, hiszen a lekvárokat már ismerem, fenségesek. Nagyon kiváncsi lennék Thomasina Miers könyvére, mert annyira élveztem a szereplését a Masterchef-ben. De tudnám még folytatni.
4. Milyen konyhai kütyük után vágyakozol?
A hét nyelven beszélő Moulinex robotgépem kb, két éve a szervízben van egy beszerezhetetlen, kétfilléres műanyag alkatrész kopása miatt. Ezt kérném vissza, vagy egy újat. És tudnék tányérra, tálra, tálalóedényre költeni (bár rengeteg van). Egy elegáns evőeszközkészletre... Tudnám még sorolni.
5. Kedvenc fűszereid?
Bors, tárkony, kömény
6. Mit rendelsz leggyakrabban étteremben?
Mindig van valami aktuális kedvencem. Sokáig a csirke volt különböző formában, most fölfedeztem a bárányt. Köretnek mindig csak salátát rendelek. Bizalmatlan vagyok azokkal az ételekkel, amelyek otthon nagy odafigyelést és időt igényelnek, mert gyakran valami árulás történik velük az éttermekben. (Legutóbb a pékné csülökhöz hoztak síma sült krumplit a város legjobb éttermében, és a hagyma gyanúsan ropogós volt az egyébként jóízű szaftban.) Desszertet csak akkor kérek, ha biztos vagyok benne, hogy a műtejszín nem nyomja el az igazit.
Továbbadom a kérdést Eszternek (Tintaleves), Paminának (Taverna) és Rió-nak (Citromtorta)

Köszönöm szépen a meghívást, hamarosan készen lesznek a válaszok :-)
Vár néhány válasz a blogomon.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
"A salátába a bölcs hinti a sót, fukar az ecetet, tékozló az olajat." Főzés, olvasás, elmélkedés

RSS
BoMi 2007
Köszi, mindjárt elgondolkodom :)