Húsvét

Riótól kaptam a kérdést, hogy mit főzök húsvétkor. A rövid és velős válaszom, hogy sonkát, de szokás szerint a rövid válasz bő lére is ereszthető. Nem emlékszem, hogy gyerekkoromban a sonkán kívül lett volna olyan étel, amit éppen csak húsvétkor főztünk. Mióta férjnél vagyok (régóta), a húsvét vasárnapot anyósoméknál töltöttük, ahol vadas marha, töltött hús, vagy töltött káposzta volt az ebéd, és még a kezdetekkor uzsonnára sonka, ez azután elmaradt. Húsvét hétfőn, míg élt Anyám, hozzájuk mentünk, G. és Apám locsolkodtak, mi hárman pedig vártuk azt a pár locsolót, aki a családból eljött. Mióta anyám meghalt, G. ment Apámmal locsolkodni és utána hozzánk jöttek ebédre, de mi már nem vártunk locsolókat. Az ebéd, az előtt és az után időszakában is nagyon egyszerű volt, mert a fiúk a locsolkodáskor, mi meg locsolókkal csak ettünk valamit. Idén először anyósom nem rendez húsvéti ebédet, K. pedig háztűznézőbe utazott. Vagyis kettesben leszünk G.-vel, és a helyzetet még súlyosbítja az, hogy a húsvét utáni napon kezdődik a régóta tervezett fürdőszoba-felújítás, amit egy kölcsönlakásban fogunk átvészelni. Vagyis a lehető legegyszerűbb főzés lesz. Sonka viszont van.

csülök

G.-nek van egy nagyon jó beszerző helye a munkahelye közelében, nemcsak sonkára, de kolbászra, szalonnára is (és ez neki létszükséglet). Mikor megjelennek a húsvéti áruk , mindig hoz egy csülköt "próbaképpen", és egy másikat húsvét előtt, és többnyire elcsábul kolozsvári szalonnára is, amit szintén megfőzök. Ez az egy húsféle, amit lelkesen vásárol, mert a nyers hús taszítja, tehát ő sose főzne, a füstölt hús viszont már majdnem készen van. Tulajdonképpen mindig füstölt csülköt veszünk, zamatosabbnak találjuk, mint a sonkát. Kuktában szoktam főzni, teszek hozzá csípős paprikát, általában szárítottat, 1 fej vöröshagymát, 2-3 gerezd fokhagymát, babérlevelet és egész borsot. Másfél órát fő. Én újabban legjobban langyosan szeretem, de az az igazság, hogy sose szokott maradni, úgyhogy én mindig mosolygok azon, hogy húsvét után minden újság tele van azzal, hogy mit csináljanak a háziasszonyok a maradék sonkával. Keménytojás mindig van hozzá, nekem és K.-nak torma, G.-nek semmi, csak kenyér. Süti sokféle volt az évek során, korán átvettem Anyámtól ezt a részét a készülésnek, karácsonykor és húsvétkor is, de most, azt hiszem nem nagyon fogok sütni semmit. De hát ez az egész történet nem erről szól.

Et resurrexit tertia die.

Továbbadnám a kérdést Eszternek.

Kategóriák

elmélkedés , kördés , sertés

Komment

Eddig 2 komment érkezett

  1. Tintaleves/Eszter:
    2007. 04. 05. 19:20

    Köszönöm kérdésedet, nemsokára a szokott helyen válaszolok.

  2. Rio:
    2007. 04. 06. 8:56

    Köszönöm a választ :-)

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





BoMi 2007