Skóciai emlék

Ma bevillant egy apróság a skóciai napokból. Hetekig az Atonement-től elvarázsolva járkáltam, és gondolom ennek volt köszönhető, hogy egyszer felfigyeltem egy Turner Hire feliratú autóra. (A főhőst hívják Robbie Turner-nek.) Első pillanatra csak nagyon tetszett, de amikor másnap is belefutottam egybe, akkor figyelni kezdtem. Nem nagyon kellett, sok ilyen kocsi volt, egyet biztosan láttam minden nap. Volt mindenféle, személykocsi, púpos kisautó, kisbusz, még teherkocsi is. Fehér volt mindegyik, és a betűk zöldek. Leggyakrabban reggel jöttek, mikor vártam a buszt. Mintha bármi közöm lett volna hozzájuk, örültem nekik.

Provence-i máj

Pearl-t a North-Ayrshire-i önkormányzat szolgáltató részlegénél ismertem meg. Az volt a munkája, hogy félévente új menűajánlást készítsen az iskolák konyháinak. Az íróasztalán, a szekrényében, és a mellette lévő ablak párkányán is szakácskönyvek sorakoztak. Időnként beléjük lapozgatott, de az alatt a két nap alatt, míg vele voltam, többnyire telefonálgatott, gondolom, nem kizárólag munka ügyben. Kirítt a többiek közül. Derűs, életvidám nő volt, nálam talán pár évvel idősebb. Az asztalán fényképek a gyerekeiről, és az egyéves unokájáról. A többiek (különösen az undok Sharon, meg az egyszem, magas és kopaszodó férfi) bőszen trónoltak az íróasztaluknál, és állandóan el voltak merülve valami fontos dologba. Pearl alig várta, hogy engem elvihessen valahova: megnézni akár két iskola konyháját is egymás után, és közben beugrani a Morissons-ba dinnyét és joghurtot venni. A számítógépébe is belemehettem, és megnézhettem az eddig kigyűjtött receptjeit. Azt hiszem ott találtam ezt, több másikkal együtt.

Provence-i máj

Hozzávalók 3 személyre:

60 dkg sertásmáj

1 nagy fej vöröshagyma

3 gerezd fokhagyma

10 dkg kolozsvári szalonna

5 dkg vaj

Fél liter húsleves

Fél doboz paradicsompüré

2 babérlevél

3 evőkanál liszt

só, bors

A májat féltenyérnyi nagyságú, 1-1,5 cm vastag szeletekre vágjuk, és lisztben megforgatjuk. A vajon előbb kicsit sütjük a csíkokra vágott szalonnát, majd hozzáadjuk a karikára vágott vöröshagymát. Pár perc után hozzáadjuk a felaprított fokhagymát is . A tetejére tesszük a májszeleteket, és időnként megfordítva 6-8 percig sütjük őket, míg a mindegyik májszelet kap egy kis sült kérget. A húslevest (lehet kockából is) felforraljuk a paradicsompürével és a babérlevéllel együtt. Belekeverünk 1 teáskanál lisztet. (Ez hatékonyan úgy működik, hogy egy edénybe tesszük a lisztet, hozzáöntünk kevés folyadékot, símára keverjük, és fokozatosan hozzáadjuk a többi folyadékot. Ez színtiszta kolloidkémia). A hagymás, szalonnás májat egy mélyebb tűzálló edénybe áttesszük, ráöntjük a paradicsomos húslevest. Az edényt lefedjük, és 170 fokos sütőben egy órát sütjük. Ha kész, megkóstoljuk, és ekkor sózzuk és borsozzuk. Jó sűrű és tartalmas szaftja van, jól megy hozzá a pirított tarhonya.

Míg sült, azon gondolkoztam, hogy valószínűleg azért provence-i, mert eredetileg lehetett benne valami zöldfűszer is, bazsalikom, vagy kakukkfű. Oda is készítettem őket, hogy a végén teszek bele, de kóstoláskor nem hiányzott.

Inspired by Pearl Hamilton.

Baleset

Jól indult a mai ebédfőzés, úgy tünt idő, mint a tenger, G. kertészkedett, K. még aludt. A hús sült,  mellé feltettem a párolt káposztát, és úgy gondoltam, megnézem, jöttek-e kommentek a tegnapi bejegyzésemre. Jöttek, sőt egy e-mail is az egyik bloggertárstól. Hát válaszoltam gyorsan. Ekkor ébredt fel K. és jelentette, hogy leég a káposzta. Pontosabban leégett. Olyannyira, hogy csak kidobni lehetett, de nyilván a serpenyő is megy utána, olyan rondán odakapott. Tanulság: nem érdemes egyszerre főzni, és gasztroblogolni.

Ti leányok, ne tegyétek. (Arany János) 

Kördés a gasztronómiai újságokról

Zsúrkenyértől kaptam a kördést, amit Borzsi indított el. Nem olyan régen, egy másik blogger e-mailben kérdezett erről, tehát mostanában elmélkedtem már erről, csak nem nyilvánosan.

1. Melyik a kedvenc gasztronómiai lapod?

Ha nagyképű akarok lenni, akkor a Good Food magazine, de lehet, hogy ez tényleg így van. Kb. egy éve fedeztem fel, de igyekeztem több régi , és persze új számát megszerezni, és Skóciában egyszer egy nagy kosárban elém bukkant több évfolyam, amelyeket végtelen élvezettel lapoztam végig.

2. Miért? Mi az ami fontos benne a jó recepteken kívül? Híres szakácsok receptjei? Sztárok főzési szokásai? Nyereményjátékok? Újdonságokat mutat a főzéssel kapcsolatban? stb.

Először is, az tetszik benne, hogy olyan nagy és vastag. Még a tizedik oldalon is azt érzem, hogy de jó, hogy még sokáig fog tartani. Jó papíron van. Szépek a fotók. Amikor olyan sok számot néztem meg egymás után, azt is láttam, hogyan változott a stílusa, a megjelenése, a fotók jellege, és mindez előnyére. Nagyon jók a receptek, egyértelműek, és nincsenek túlbonyolítva. Vannak benne olyan figurák, akiket lehet látni a BBC Prime-on, vagy a Spektrumon, de nem ők közlik a legjobb recepteket, meglepő módon. John Torode például egyszerűen a szívem csücske, de az ételei végtelenül unalmasak. Szeretem azt a negyed oldalas kis rovatot, ahol egy ismert embert megkérdeznek az étkezési szokásairól, meg az új szakácskönyvek ismertetését. Skóciában megvettem még a Fresh magazine és Delicious magazine aktuális számait. Mindkettő a Good Food mutációjának tűnik, a Delicious talán igényesebb, a Fresh kicsit vékonyka, és túl nyilvánvalóak benne a termékpromóciók. Az Olive magazine-t egyszer-egyszer átlapoztam az újságosnál, de nekem túl posh-nak tünik. Túl nagy része étteremismertetés, és az ételek azoknak szólnak, akik méregdrága steril konyhákban néha kedvtelésből főznek. Senkit nem akarok megsérteni, aki szereti, én csak szeretek a földön járni.

3. És mi az amit hiányolsz belőle, vagy nem tetszik annyira?

Itt írok inkább azokról az újságokról, amiket nem olvasok, vagy csak néha.Sokáig olvastam a Magyar konyhát, de annak is van tíz éve, hogy abbahagytam a rendszeres vásárlását. Az elmúlt években néha vettem Príma konyhát, vagy a Vidék ízét, de mindegyik inkább csalódás volt. A Príma konyha főleg a zavaros fotói miatt, a Vidék íze pedig a szegényes szövegei okán. Nyáron, mikor éppen a kórházba indultam, a vasútállomáson kiszúrtam egy csomagban három Tina kiadványt, amiknek az volt a címe, hogy 100 válogatott recept. Sem azelőtt, sem azóta nem láttam, de egy hétig a kórházban sokat nézegettem őket, és nagyon tetszettek a bennük levő ételek. Nők lapja konyhát párszor vettem, nem tetszett, az oldalak képe zavaros, ez nekem nem tetszik.

4. Mindig megveszed vagy előfizetsz rá?

A fentiekből látható, hogy nem fizetek elő. Good Food-ot a Ferihegy 2B érkezési szintjén vettem többször, vagy megkértem K.-t, hozzon Hollandiából. Mikor november elején Hollandiában voltam, nagyon zokon esett, hogy még mindig azok a magazinok voltak kaphatók, amik októberben Skóciában. Többször gondolkoztam már azon, hogy előfizetek a Good Food-ra, nem lenne túl bonyolult az Interneten, és olcsóbb is lenne, mint számonként venni, de valahogy félek, hogy veszítene a varázsából. Ja, ha Hollandiában járok, mindig igyekszem egy Albert Heijn élelmiszerboltot útba ejteni, egyrészt mert jó dolgok vannak, másrészt van egy ingyenes havi lapjuk, az Allerhande, ami nagyon igényes, sok jó recepttel, tematikus számokkal. Ebből tanultam például a holland szókincsem nagy részét. Zwolléban van egy undok kolléganőm, amikor legutóbb kijött értem az állomásra, épp a Metrót olvastam, mire gúnyosan megjegyezte: Mi van, úgy teszel, mint, aki ért hollandul? Erre mit lehet mondani? Azután este, az étteremben holland étlapot tettek elénk. Nekem fel se tünt, elkezdtem olvasni. Azután csak felnéztem, láttam, a többiek, finnek és magyarok zavartan néznek maguk elé. Ez Nellának is feltünt, és elkezdett angolra fordítani: előételek. Az első négy halakkal kapcsolatos... Ki tud, mit nem, és milyen nyelven??? Ekkor azért már csak közbeszóltam, és szépen fölsoroltam, hogy a négy étel az halsaláta, lazacgolyó, ráknyárs, satöbbi... Búcsúzás előtt volt azért Nellában annyi jó érzés, hogy azt mondja, na ezt nem gondoltam volna, hogy tényleg értesz hollandul. Azóta megjött a levél, hogy a hollandok nem akarnak részt venni a következő projektben. Szerintetek van összefüggés???

Ki is írjon még? Lorien, mert kiváncsi vagyok, egy őstehetség hol talál hozzá méltó tartalmakat*, meg Tintaleves, aki tud olyan egzotikus nyelven, ami külön ihletforrás lehet neki. És legyenek Szindbádék, mert ők valahogy mindig kimaradtak eddig, legalábbis én nemigen láttam őket válaszolni.

*No, Lorient már megcélozta valaki, és pont azt a választ adta, amire számítottam.

Hihetetlen

A kertünkbe tegnap este betévedt egy őz.

És Szabó Magda meghalt délután.

Mit sütöttek ki az algyői asszonyok?

Júniusban Szegeden voltam vizsgaelnök. Miközben a hallgatók készültek, mi másról is beszélgettünk volna a kolléganőkkel, mint főzésről? Az egyikük mondta, hogy Algyőn (Szegeddel szomszédos falu, tőlünk is csak 15 km-re van) kiadtak egy szakácskönyvet, amiben csupa süteményrecept van. Mivel az utóbbi évben két olyan szakácskönyv is a kezembe került, amit valamilyen közösség adott ki, nagyon kiváncsi lettem. Tudtam, hogy G.-nek van egy kolléganője, aki Algyőről jár be, és megkértem, ugyan beszélje rá , hogy szerezzen nekem egy ilyen könyvet. A könyv végül meg is érkezett. Az Algyői Nőegylet adta ki, és a kiadást többek között az Algyői Önkormányzat is támogatta. Részletesen leírják a Nőegylet tízéves tevékenységét, majd  a 25. oldalon áttérnek a receptekre. A fotós neve nincs feltüntetve, de a képek jók. Nagyon egyszerűek: tálpapírral letakart tálon, tálcán, vagy kosárban vannak a sütemények, mindig úgy felrakva, ahogy otthon tálalják őket. A háttér kék vagy zöld, vagy a kettő átmenete, de meglepő módon minden süteményhez passzol.

Nagyon sok sütit én is meg tudok ezek közül sütni. A többségük receptje úgy került hozzám, hogy valahol ettem, elkértem a leírást, és megsütöttem, a legtöbbet sokszor. Miért is nem sütök most süteményt, úgy mint régen? Mert nem jön minden vasárnap vendég, mint 15 éve. Mert nincs időm. Mert a nagy tálca sütemény nem biztos, hogy elfogyna. Mert nemcsak időm, türelmem sincs három, vagy több lapot kinyújtani, kétféle krémet főzni. Viszont ez remek gyüjtemény, mert legalább egy helyen vannak a kedvenceim. Az a vendégváró, amit Anikó anyukája sütött mindig, és érettségi után, mielőtt mindketten elköltöztünk otthonról, biztos, ami biztos, elkértem a receptjét. Az a kifli, amit nagymamám testvére egy postai lapon írt le nagyanyámnak. (Emlékszik még valaki erre a kommunikációs formára?) Azután itt van a mágnás diós, amit az első munkahelyemen a labor takarítónénijétől tanultam. Az a bonyolult kókuszos, amit csak egyszer sütöttem, mert őrült munkás. A zöld süti, ami rendszeres karácsonyi visszatérő, mióta Ágiéknál megkóstoltam. Az őszibarack, amit még Anyám háztartási könyvébe másoltam be valahonnan, és azon melegében meg is sütöttem egy iskolai szabadnapon (rá is ment az egész). Zserbórecept is van, de abból annyiféle létezik, hogy nem vetem össze az Anett-féle kedvencemmel. Mézes krémest sose sütöttem, de Anyu öt-hat éven át elég gyakran, miután valakinél ettem a kollégiumban, és addig gyötörtem, míg ki nem nyomozta a receptjét. Pedig négy lapot kell külön sütni hozzá, és szerintem ő nem volt oda a sütésért egyáltalán.

Tehát, ha egyszer arra adom a fejem, hogy megint szenvedelmesem süssek, itt egy helyen mindent meg fogok találni. Addig meg tudok olvasgatni, és nosztalgiázni.

Bárányt főzni

Lehetetlen küldetés. Váncsa úgy fogalmaz: amit Magyarországon bárányként eladnak, az is birka. De hogy jutunk birkához? K. sok bárányt evett Hollandiában, már tavaly próbált rábeszélni, hogy főzzünk. Nyilván nem pörköltet, hanem valami mást. A hentesnél ki van írva: birkahús kapható, hát halálmegvető bátorsággal kértem egy birkacombot. Azt nem adunk, közölték, mert a csontos részeket magukban nem tudjuk eladni. Csak vegyesen lehet vinni. Akkor vissza az egész. De én is olyan jó bárányokat ettem külországban, hogy mozgolódni kezdett bennem megint a dolog. Hentes, kiírva, birkahús kapható. Most távolabbról kezdtem. Tudom, hogy vegyesen adják, de lehetne-e arról szó, hogy kapok egy darab combot egyben, meg a hozzá járó csontos részeket feldarabolva? Semmi akadálya, mikorra kérem? Legyen a jövő csütörtök, mire K. hazajön, kész lesz. Kaptam bő kilónyi csontos darabot, meg két szép combszeletet. Irodalmaztam kicsit, kinéztem a Váncsa könyvből egy bíztató bárányragut. Finom lett, csak a csípős paprikát spiláztam túl, szokás szerint. Ízlett is mindenkinek, de hamar megunták a csontokkal való birkózást. A combszeleteket befűszereztem (só, bors, rozmaring, kakukkfű, olaj), zsírpapírba csomagolva egy napot állt, utána a római tálban egy fej fokhagyma meg egy zöldpaprika társaságában megsütöttem. Lehetetlenül száraz lett, más módszer kellett volna, több zsíradék (ezen gyakorlatilag nem volt, se hozzáadott, se saját). Ha legközelebb áldozok rá, az összes húsból csinálok valami szaftos dolgot, vagy meginterjúvolom addig Alisont, hogy csinálja a bárányt. Első próbálkozásnak megfelel, de még sokat kell finomítani, elsősorban azt megtapasztalni, hogy mit lehet kihozni belőle. Ötletek? Tanácsok? Tapasztalatok?

Másnapos bárányragu

Hozzávalók 3 személyre:

1 kg bárány vagy birkahús

4 gerezd fokhagyma

1 ágacska rozmaring

1 szárított piros csípős paprika

2 dl fehérbor

2 dl húsleves

2 paradicsom

só, bors

1 marék zöld olajbogyó

tejföl

2 evőkanál olívaolaj

A fokhagymát felaprítjuk, a rozmaring leveleit apróra vágjuk. Egy mélyebb serpenyőben olajban kicsit megpároljuk őket, és hozzáadjuk az elmorzsolt csípős paprikát. Aki nem szereti a csípőset, az a paprikát el is hagyhatja. A húsdarabokat több részletben megpirítjuk a fűszeres olajban, és átrakjuk őket egy vaslábosba (vagy bármilyenbe). Mikor minden hús megpirult, beleöntjük a bort és a levest a serpenyőbe. Felkapargatjuk a lepirult maradékokat, és a folyadékot körülbelül felére beforraljuk. A húsokat sózzuk, borsozzuk, majd ráöntjük a beforralt levet. A paradicsomokat meghámozzuk, kockára vágjuk, és a raguhoz adjuk. Lefedve lassan pároljuk, és a folyadékot, ha kell, vízzel pótoljuk. Ha birkáról van szó, akkor megföveti magát, akár három óráig is. Mikor már kezd puhulni, hozzáadjuk az olajbogyót. Ha kész, a levébe keverjük a tejfölt. Főtt tésztával tálaljuk.

Inspired by Váncsa István.

Macaroni Cheese

Minden menzán előfordult Skóciában a sajtszószos makaróni, sőt Bill is ezt főzött vacsorára, amikor mindannyian, az összes albérlő, és az örökmozgó feleség is, házon kívül töltöttük a szombatot, és csak este értünk haza. Sőt, az egyik ott olvasott rózsaszín fedelű könyv Bridget Jones-klón főhősnője is ezzel kedveskedett az egy hónapra gondjaira bízott amerikai gyerekeknek, mint hamisítatlan brit ínyencséggel. Jónak jó, nem egy nagy durranás, de mégis ízletesebb, mint a sima sajtos tészta.

Macaroni Cheese

Hozzávalók 3 személyre:

25 dkg penne vagy rövid csőtészta

5 dkg vaj + egy kevés az edény kikenéséhez

5 dkg liszt

5 dl tej

20 dkg jól olvadó félkemény sajt reszelve

1 teáskanál mustár

só, bors

A tésztát kifőzzük és leszűrjük. Egy közepes méretű tűzálló tálat kivajazunk, és a tésztát beleöntjük. A vajat megolvasztjuk, és a lisztet fehéredésig keverjük benne. Felöntjük a tejjel, kevergetve felforraljuk, és pár percig még kevergetve főzzük. Nem kell túl sűrűnek lennie. Sózzuk, borsozzuk, belekeverjük a mustárt, és a lereszelt sajt kétharmadát. Összekeverjük a tésztával, és 180 fokos sütőben 15-20 percig sütjük. Nem kell megpirulnia. Ha kivettük a sütőből, rászórjuk a maradék sajtot. A skótok pirospaprikát szórtak a tetejére a tányéron, én azt kihagynám, de ki hogy gondolja.

Inspired by Bill Howie (aki nyilván porból készítette a besamelt).

Irodalmi enigma

Jó hosszú idő után megint megnéztem az elmúlt hét keresőkifejezéseit, és ezt találtam:

Joyce Ulyssess fejezetei

Teljesen biztos vagyok abban, hogy egyszer sem írtam az Ecet és olaj-on Joyce-ról, de azért talált szíven ez a pár szó, mert az Ulysses igenis foglalkoztat, elég régóta. Vajon hányan vannak, akik, mint én is, többször nekirugaszkodtak, és feladták hamar az olvasást? Egyszer még azt az ötletet is dédelgettem, hogy felkérek pár embert, olvassuk el együtt, és havonta beszéljük ki a fejezeteket. Mikor a Nagy könyv őrület volt, nyitottam is egy ilyen topicot a fórumban. Egy választ kaptam, egy sznob ámokfutó kioktatott, hogy akkor foghatok csak bele, ha elhatárolódom előtte bizonyos értelmezésektől... Kösz. Ezzel együtt bizonyos részeit időnként előveszem, például az utolsó fejezetet, aminek az utolsó pár sora tulajdonképpen egy költemény:

...megcsókolt a Mór Fal alatt és azt gondoltam ha már ő akkor legyen ő mért ne és a szememmel kértem hogy kérdezze meg újra hogy én rámondjam az igent és akkor megkérdezte mondanék-e igent havas szépe és előbb átöleltem igen és magamhoz szorítottam úgy hogy egészen érezze a melleimet tele parfümmel igen és a szíve ütött mint a bolondóra és igen mondtam igen legyen Igen. 

Inspirációk (Vigyázz! Kész! Főzz! X.)

Írtam már ebben a blogban anyám és nagyanyám konyhájáról is. Azt is elmeséltem, hogyan birkóztam meg az első nagyobb lélegzetű feladattal. Azóta az első komoly főzés óta megszámlálhatatlan hatás ért, sőt én egy hatás alatt álló nő vagyok, mivel a munkahelyem egy vendéglátóipari szakközépiskola, ahol rengeteg olyan apróságot megfigyeltem, átvettem, amit a háziasszonyok nem tudnak csípőből. Érdeklődéssel figyelem, hogy a főzés az egész világon önkifejezési formává vált, és a globalizációnak köszönhetően bármilyen konyhát és alapanyagot megismerhetünk és megkóstolhatunk. Mindez azonban hidegen is hagyhatna, mint olyan sokan közömbösen mennek el ezek mellett a dolgok mellett.

Tehát úgy gondoltam, hogy inkább azon kellene elmélkedni, hogy miért természetes nekem a főzés, a konyha, és az új dolgok kipróbálása. Az csak egy ok, hogy szeretek enni. Ez nyilván elengedhetetlen a jóízű főzéshez, de vannak olyanok, akik nem szeretnek enni, akiknek ez feladat. M. például Hollandiában teljesen közömbösen, naponta háromszor eszi ugyanazt, mert enni kell. Ha megkérdezed, elmondja, hogy a vacsorában lennie kell fehérjének, szénhidrátnak, főtt és nyers zöldségnek (nagyon dicséretesen), de hogy az mi lesz, és hogy milyen, abban egyedül az számít, hogy harminc percnél ne legyen hosszabb az elkészítési ideje. Vagy ismerek olyan embert, aki minden falat előtt gondosan átvizsgálja a tányér teljes tartalmát, úgy, hogy a késsel-villával ide-oda tologatja az ételt, és mikor rászánja magát, hogy egy falatot mégis a szájába vegyen, akkor gondosan ügyel, hogy az étel ne érjen az ajkaihoz. Azután van olyan, aki szeret enni, de ki nem menne a konyhába, és nem is szívesen nyúl bizonyos dolgokhoz (például húshoz, vagy tojáshoz).

És itt jön a másik faktor, ami a főzéshez való pozitív viszonyulást segíti: a sokféle dolog, ami elénk kerül, a földes répa, a tehén gyomra, a vértől csöpögő máj, a furcsa illatú élesztő, vagy éppen sajt, a takonyszerű osztriga: mind természetes dolgok. Megvan a maguk helye önmagukban, és megvan a helyük az étkezésben. Ez a viszonyulás nagyon fontos annak aki főz, és ez vagy megvan, vagy nincs meg.

Nagyon messzire vezetne, ha sorolnék még példákat: hogyan győzi le az éhség (a létfenntartás) legtermészetesebb ösztönét a társadalmi megfelelés vágya (anorexia, bulímia). Ezek a nők haragban vannak a testükkel. Valószínűleg a többi testi funkció is ugyanúgy riasztja őket, mint az evés. Ez a lekiismeretfurdalás nem jön magától, valaki közvetíti, és ez elsősorban az anya.

Tehát, ha valami inspirált a főzésre, akkor az anyám természetessége volt, ahogyan minden testtel kapcsolatos dolog természetes volt a számára, és ezt nekem is sikerrel közvetítette. Ezt látom kiindulópontként a főzés megszeretéséhez, és talán még azt, hogy hagyott élni a konyhában, nem akart tanítani, és kijavítani sem. Természetes volt, hogy egyszer csak ott állok mellette, vagy éppen helyette.

Rekonstruáltam már anyám egyik elveszett receptjét, most mégis nagyanyám egyik specialitását írom ide. Ez is elveszettnek tünt, de nem olyan régen felismerni véltem. Elmaradhatatlan része volt a nagymamámnál a vasárnapi ebédeknek. Olyan sütő volt a konyhájában, ami valahogy rá volt építve a tűzhelyre, és alulról fűtötték. Lehet, hogy ezt már csak elképzelem, vagy több dolgot összekeverek, de az étel valóságos, ráismertem.

Tepsis krumpli

Hozzávalók 4 személyre:

1 kg krumpli

1 gerezd fokhagyma

4-5 dkg vaj

34-dl tej

1 pohár tejföl

só, bors

A krumplit meghámozzuk, és vékony karikákra vágjuk. Egy tűzálló tálat a fokhagymával bedörzsölünk, majd vajjal kikenünk. Belerakjuk a krumplit, és rétegenként sózzuk, borsozzuk. Ha mindet leraktuk, annyi tejet öntünk alá, hogy a krumplit kb. kétharmadáig lepje el. A tetejére kenjük a tejfölt, és rámorzsoljuk a maradék vajat. 15 percig sütjük 200 fokon, majd 170 fokon addig, míg a teteje meg nem pirult, és a krumpli a tejet be nem szívta. Sült húsokhoz, vagy sült kolbászhoz finom köret.

Inspired by the Kilmarnock College.