Az egytálételek, akár a sütőben, akár a tűzhelyen készülnek, életmentőek lehetnek. Többnyire elég összeállítani őket, és amíg főnek vagy sülnek, lehet mást csinálni. Ez egy vasárnap délelőtt lehet akár egy másik házimunka, valami házon kívüli program, vagy csak egy kis ráadás relaxálás egy könyvvel, vagy valami mással. Zsuzsa kiírásának megjelenésekor éppen volt nálam talonban egy ilyen étel, de éppen ma ismét szükség volt hasonlóra. A szomszéd városba mentem egy rádióbeszélgetésre, délelőtt 11-re, ami nem túl praktikus az ebédfőzés szempontjából, ezért elővettem egy régi kedvencünket, amit egy kicsit elfelejtettünk. Így félórával azután, hogy hazaértem, K. segítségével, aki közben megterített és megfőzte a krumplit, már ehettünk is.
Egytálétel először: Tepsis hús 3 személyre:
Megpucolunk és karikára vágunk 1 kg krumplit. Karikára vágunk 1 nagy fej megtisztított vöröshagymát és 3 gerezd fokhagymát. Ha szeretjük, tehetünk még bele 10 dkg húsos szalonnát csíkokra vágva. Ezeket összekeverjük, és egy tűzálló tál aljára terítjük. 6 szelet kicsontozott karajt, vagy 3 vastagabb szelet tarját fűszerezünk sóval, borssal, és a krumpli tetejére fektetjük. A hússzeleteket megkenjük tejföllel, és a tálat alufóliával lefedve a 200 fokra előmelegített sütőbe tesszük. Egy óra múlva a fóliát levesszük, és a húsokat pirosra sütjük.
Egytálétel másodszor: Tarja pirított savanyú káposztával 3 személyre:
Fél kg savanyú káposztát átöblítünk, és összekeverünk 1 nagy fej karikára vágott vöröshagymával, 2 gerezd karikára vágott fokhagymával, őrölt borssal és köménymaggal. Beáztatott római tál aljára tesszük, és a tetejére 3 vastagabb, vagy 6 kisebb tarjaszeletet fektetünk, amelyeket egy éjszakát pácoltunk sóval borssal, olívaolajjal és sertésült keverékkel fűszerezve. Aláöntünk negyed pohárnyi vizet. A lefedett tálat hideg sütőbe tesszük, amelyet 200 fokra állítunk be. Kb. 2 óra múlva a hússzeleteket megfordítjuk, és ha ez az oldaluk is megpirult, akkor krumplipürével tálaljuk.
Tájkép csata után. A képet készítette K. , akinek a leendő anyósától hihetetlen illatú finn köménymagot kaptam ajándékba.

Arrafelé én is voltam pár éve, és gondolok néha arra a nyugalomra, ami ott annyira természetes volt.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
"A salátába a bölcs hinti a sót, fukar az ecetet, tékozló az olajat." Főzés, olvasás, elmélkedés

RSS
BoMi 2007
Nyáron ettem ilyen tepsis húst Túristvándiban, az öreg Túr partján,egy kempingben.Ott kemencében sütötték,fantasztikusan finom volt, a kenyérlángosukkal együtt! A jól sikerült kenutúránkat juttattad eszembe,és olyan éhes is lettem :)