Addig nem akartam írni a múltkori Finománia hétvégéről, míg ki nem próbálok valamit az ott látottak közül. Szóval készültem nagyon, és nem is csalódtam. Figyelemmel kísértem én a dolgot a kezdetektől Mirelle és a rendezvény blogján is, és csak azért nem mentem előbb, mert beteg lettem az először kiválasztott időpontban. Viszont komoly részem volt abban, hogy az egyik kollégám egyik ajándéka egy Finománia hétvége volt a nyugdíjba vonulása alkalmából. Szóval információm volt elég, és nem is csalódtam: a hely remek, a társaság jól összejött, Mirelle életben még helyesebb, mint a blogjában, a séf jó szakember, kiválóan összefogta a résztvevőket, és igazán jó dolgokat talált ki. Én végül tevőlegesen a hússal töltött paprika készítésében vettem részt, de szép sorban a legtöbb ételt meg fogom főzni előbb-utóbb.
Ettől a csokihabtól nagyon elgyengültem, és bár a recepteket kézhez kaptuk, emlékezetből vágtam bele. Valamelyik fázisban csak elővettem a receptet, és ekkor kiderült, hogy a fejemben összekeveredett a vasárnap délelőtti mártás, meg a csokihab készítése, ugyanis abban volt a cukros tojás, ebben csak vaj és cukor. Szerencsére nagy gond nem volt, talán egy picit édesebb és szilárdabb volt, inkább krém, mint hab. de ez a kis gikszer csak jó indok egy újabb kísérletre...
Csokihab (4 adag, de mi ketten zokszó nélkül megettük egyszerre):

3 tojássárgát habosra keverünk 3 csapott evőkanál porcukorral és 1 teáskanál vanília eszenciával. Az edényt gőz fölé tesszük és pár percig habverővel verve melegítjük. Beletördelünk 10 dkg étcsokoládét, és addig hagyjuk melegedni, míg a csoki meg nem olvad. Simára keverjük, hozzáadunk 2 dkg vajat. Ha a vaj elolvadt, levesszük a gőzről. 2 dl tejszínt felverünk nem túl kemény habnak, és több részletben a csokihoz keverjük. Egy éjszakát állni hagyjuk. Fagyiskanállal poharakba adagoljuk, és kakaóporral megszórjuk a tetejét.
Ach.

Örülünk,hogy jól érezted magad,én is szoktam olyat tenni,hogy Zsolti elmondása alapján csinálok ételt és nem recept alapján. Vali,már lehet jönni bátran akár télen is mert kész van a fűthető terasz és ott zajlanak a főzések.
Nagyon finom a csokihab!
Üdvözlöm a blog designerét első kommentje alkalmából!
Milyen mennyiségben készült?
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
"A salátába a bölcs hinti a sót, fukar az ecetet, tékozló az olajat." Főzés, olvasás, elmélkedés

RSS
BoMi 2007
Szia!
Én is nagyon élveztem amikor voltunk. Akkor is készítettünk egy csokihabot. Visszamegyünk még, de majd az enyhébb időben.