
Klimt év van, és én még egyetlen kiállításon sem voltam.
Jókai Mór: Az arany ember (Az érettségin, ahol elnök voltam, egy fiatalember olyan szépen beszélt a könyvről, hogy elhatároztam, újra elolvasom. Pedig régen nem tetszett, hogy őszinte legyek, nem értettem. Pozitív, vagy negatív hős-e Tímár Mihály? Kit szeret igazán a két nő közül? Merelnek kedvenc könyve volt, vele is az ellenérzéseimről beszéltem. Bevallom, most sem értem jobban, és a kérdéseim megválaszolatlanok, de ez egy jó regény, jó írás, egy szó hozzáadása, vagy elvétele sem kell hozzá. Az pedig egyenesen hátborzongató, ahogy Levetinczy Tímár Mihály a vagyonát megsokszorozza. Mintha csak a tegnapi újságban olvastam volna.)
Baráth Katalin: A fekete zongora (Merel kért meg, hogy vegyem meg neki a könyvet, és vigyem el, ha legközelebb találkozunk. El is olvastam, ha már itt volt, de nem győzött meg. Az alakok színtelenek, nem vagyok biztos abban, hogy abban a korban egy kisvárosban viselkedhetett egy nő úgy, ahogy ez a Dávid Veron. A bűntény meg érdektelen, és szerintem logikátlan.)
Jókai Mór: Egy magyar nábob (Az előző Jókai-regényen felbuzdulva körülnéztem a könyvespolcon, és Jókaival folytattam. Ez még egy fokkal jobb volt. Filmszerű cselekmény, jó figurák. A filmes emlékeim csak növelték a hatást. Darvas Iván, mint Kárpáthy Abellino, Bessenyei, mint a dúsgazdag Kárpáthy János, felejthetetlenek. Belefogtam a folytatásba, a Kárpáthy Zoltánba is, de az már a második oldalon kivetett magából, nem tudom, miért.)
Philip Roth:The Dying Animal (Pár éve olvastam magyarul, és akkor mély benyomást tett rám. Részben szerelmi történetnek láttam, részben a test és a lélek szembenállásáról szóló parabolának. Kepesh professzor váltogatja a barátnőit, akik mind jóval fiatalabbak nála. Amikor egy különösen hosszú viszony során az egyik barátnője be akarja vonni a családja életébe, Kepesh véget vet a kapcsolatnak. Évek múlva találkozik újra a lánnyal, aki akkor már súlyos rákbeteg. Első olvasáskor ez a rész úgy jött le nekem, hogy a férfi ekkor meri átélni a lány iránt érzett szerelmét, de most a könyv végét a testi szépség romlása feletti kesergésnek láttam csupán. A könyvből film is készült, az volt a címe, hogy Elégia.)
Janet Aylmer: Darcy's Story (Már többször megfogadtam, hogy nem olvasok Austen-folytatásokat, mert alig haladják meg a fan fictionök színvonalát (tudom, mert én is írtam). Ez a könyv sem kivétel, tulajdonképpen a regény szó szerinti felmondása, itt-ott Darcy lapos gondolataival megszakítva. Szépek viszont az illusztrációk, amelyek valami régi kiadásból származnak.)
Robert Rodi: Bitch in a Bonnet/Pride and Prejudice (Rögtön vissza is nyúltam a két hónapja elkezdett könyvhöz, amelyben a szerző mai szemmel megy végig a történeten. Jót szórakoztam.)
Scott Turow: Ártatlanságra ítélve (Az Agave kiadó egyik vezetőjével olvastam interjút, amiben Varga Bálint elmondta, hogy készülnek kiadni ezt a könyvet, a folytatásával együtt. Egyszer már kiadta más is. Fillérekért megtaláltam az interneten, és jó olvasmány volt. Készült belőle film is, ami nem túlságosan tetszett nekem. A könyv egy jó tárgyalótermi krimi, már főleg annak, aki szereti az ilyet. Én igen.)
Glen Duncan: The Last Werewolf (Merel küldte el és a könyvben sikerült megismerkednem egy újabb istentelen teremtménnyel, a vérfarkassal. Hiányos tudásom rengeteg információval egészült ki. Nagyon élveztem a könyvet mindaddig, míg ki nem derült, hogy mégse a hős az utolsó vérfarkas, hanem létezik egy nőstény is. Eddig a könyv a kívülállásról és a túlélésről szólt, innentől lesüllyedt egy pornóponvva szintjére. Kár.)
Tökéletes esküvő (Ez egy vadiúj könyv volt 300 forintért, nem tudtam otthagyni a könyvesboltban. Aki ez alapján akarja megszervezni az esküvőjét az dúskálhat a dúsgazdag angolszászok számára kitalált pénzfaló ötletekben, persze, ha győzi. Feltettem a rukkolára, és azonnal elvitte egy fiatalember, aki a facebookon úgy mutatja be magát, mint xy vőlegénye. Akkor neki tényleg hasznos lesz.)
Még korán sincs vége a júliusi könyvek listájának, de egy menetre ez bőven elég.
Kis színes hírek a mai napon:


Mi jöhet még?
Egy étel, amit szeretek, mégse főztem soha. Bár a főzés szót azért talán kicsit túlzás alkalmazni arra, ami mondjuk az egyetemi menzán a mákos gubát jelentette: ázott kifli, megszórva cukros mákkal. Láttam én a blogokon, hogy lehet ezt kifinomultabban is csinálni, de nem éreztem erős késztetést, míg nem jött szembe olyan kifli (egyenes, puha héjú, mégsem zsíros), amiből érdemes lenne hozzáfogni.
Mákos guba (2 személyre):

8 dl tejet összekeverünk 2 dl habtejszínnel. 1 csipet sóval, 1 félbevágott vaníliarúddal, és kikapart magjaival együtt felforralunk, majd félreteszünk. 4 tojássárgát kikeverünk 15 dkg kristálycukorral, és mikor szép habos, akkor kevés tejes tejszínnel felengedjük. Ezt a keveréket visszaöntjük a többi tejhez, és lassú tűzön, kevergetve besűrítjük. 10 dkg darált mákot elkeverünk 10 dkg porcukorral. 3 szikkadt kiflit karikára vágunk. (Van olyan aki kalácsot javasol!) Tűzálló edénybe lerakunk egy sor kiflikarikát és merünk rá az öntetből. Ha a kifli az öntetet beszívta, megszórjuk cukros mákkal, teszünk rá pár darabka vajat, és csorgatunk rá egy kis mézet. Ezt még legalább kétszer megismételjük. 180 fokos sütőben kb. 20 percet sütjük. Nem kell színt kapnia. A maradék vaníliamártással tálaljuk.
Az étel több blogger ötleteinek összegyúrásából keletkezett.
Mikor legutóbb volt G.-nek kerek születésnapja, akkor rendeztünk egy partit, sok vendéggel, koncerttel, ahogy kell. Eltelt tíz év, és most azt gondoltuk ki, hogy inkább szűkebb körökben, több alkalommal adjuk meg a módját a dolognak. Időben elkezdtük, mivel a születésnap novemberben lesz, de az első négy vendég már itt vacsorázott szombat este. (Meg is kell azt érni, mondaná majdnem legkedvesebb barátnőm...) A menü viszonylag gyorsan kialakult, a süteményre tőlem érkezett javaslat. Próbasütés egy héttel korábban, látszólagos siker. De mikor a hét közepén csak úgy összedobtam egy pitét a kávéhoz, az ünnepelt kérte, legyen inkább ez.
Vesztes változat: Málnás torta (8 szelet):

11 dkg lisztet összekeverünk 17 dkg porcukorral, 4,5 dkg kakaóval, 1 teáskanál szódabikarbónával, és fél teáskanál sütőporral. 1 egész tojást összekeverünk 10 dkg natúr joghurttal, 0,5 dl napraforgóolajjal, 1 teáskanál vaníliakivonattal, és fél csészényi kávéval. A száraz és nedves részt összekeverjük, és két sütőpapírral kibélelt aljú 18 cm-es formában elosztjuk. A nagy gáztepsin egyszerre tesszük a 180 fokos sütőbe. Addig sütjük, míg tapintásra rugalmas, és a hústű tisztán jön ki belőle. 2,5 dl tejet egy csipet sóval és 3 dkg búzadarával sűrűre főzünk, ízesítjük. (Eddig kb. megvolt este, másnap, mire kihűlt minden, indulhatott a rukk'n'roll.) 10 dkg vajat habosra keverünk 10 dkg porcukorral. Ízesítjük vaníliakivonattal, és citromlével. Összekeverjük a kihűlt tejbegrízzel. A tortákat két-két lapra vágjuk, és hármat megkenünk a krémmel. A krém tetejére málnaszemeket rakosgatunk, kicsit bele is nyomjuk. A tetejére fordítsuk az egyik torta alját, hogy szép sima legyen. A csokoládémázhoz beáztatunk 1 lap zselatint annyi vízbe, amennyi ellepi. 2 evőkanál vizet elkeverünk 0,5 dl tejszínnel, 1,5 dkg kakaóval és 5 dkg porcukorral. Óvatosan felmelegítjük, végül hozzáadjuk a kinyomkodott zselatint. Ezzel már csak annyit melegítjük, hogy a zselatin felolvadjon. Kb. 15-20 percet hagyjuk állni a mázat, és amikor már kicsit besűrűsödött, akkor öntjük a torta tetejére. Kenni nem kell, nagyon szépen terül. Tálaláskor a maradék málnát a torta tetejére halmozzuk, és kicsit beszórjuk porcukorral.

Ki mástól, mint piszkétől.
Nyertes változat: Barackos pite (8 szelet):

10 dkg vajat beteszünk a mélyhűtőbe kb. fél órára, mellé egy pohárban vizet. 15 dkg lisztet kimérünk egy csipet sóval, és rákockázzuk a vajat. (A gasztroblogger kolleginák a következő műveletet aprítógépben, vagy késes betétű robotgépben végzik, ami nekem nincs. Valószínűleg ez az ideális megoldás, mert én nagyon szenvedtem a merülőmixer aprítófejével, és a robotgép keverőkarjával is. Ugyanis az a sejtésem, hogy minél kevesebbet érünk a vajhoz, annál jobb a tészta.) Valahogyan eloszlatjuk a vajat a liszttel. Végső esetben egy gyors eldörzsölés is szóba jöhet. Durva morzsásnak kell lennie, amiben még vannak borsónyi vajdarabok. Hozzáadunk 1 tojássárgát és 1-2 evőkanál hideg vizet (a mélyhűtőből). Csak annyira gyúrjuk meg, hogy összeálljon. Csomagoljuk fóliába, és tegyük legalább egy órára a hűtőbe, de lehet egy éjszakára is. A sütőt előmelegítjük 190 fokra. kb. 40 dkg sárgabarackot megmosunk, elfelezünk, cikkekre vágunk. Összekeverjük 2-3 evőkanál barna cukorral és 1,5 evőkanál burgonyaliszttel (étkezési keményítővel). Aki szerti, adhat hozzá egy kis kardamomot. Állni hagyjuk, míg a tésztát kinyújtjuk. Ehhez lisztezzünk be egy sütőpapírt és azon nyújtsuk kerekre a tésztát kb. fél cm vastagságúra (ahogy sikerül, persze). Rakjuk a közepére a barackot úgy, hogy 5-6 cm maradjon szabadon körben. Ezt azután hajtsuk fel, és kenjük meg enyhén felvert tojásfehérjével. A sütőpapírral együtt emeljük át a tepsire. Addig sütjük, míg a tészta aranyszínű nem lesz. Tálaláskor megszórjuk porcukorral, és fagylaltot is adunk hozzá.
Chili és Vanília receptje a Magyar narancsban.
És a menü:
Hideg göngyölt dagadó, leveles tésztás pite túróval, gombával és répával, görög saláta
Lecsós csirke rizzsel, kovászos uborkával és uborkasalátával
Barackos pite, sajttorta fagyival
A kávéhoz csokihab.
Az egyik vendég elég sok megszorítással él az étkezésben, de úgy vettem észre sikerült jól választani neki is.
...az olvasó, és látá, hogy ez jó. Érdekes lehetett az a brainstorming (valószínűleg skype-on zajlott) amelyen megszülettek az új könyvcserélő oldal kulcsszavai, a rukkolás és a happolás. Első olvasásra csináltnak tűnhetnek, de az oldal tíz napos működése alatt beépültek a használók szótárába. A dolog veleje egy adatbázis (létező, a moly.hu-é), amelyből kiválaszthatóak azok a könyvek, amelyeket valaki el akar cserélni, vagy éppen meg akar szerezni. Az értékek kiegyenlítik egymást. Ha valaki előrukkol egy könyvvel, akkor kap érte 1 pontot, ha el is happolja valaki, akkor még 4-et, vagyis 5 pontot keresett vele. Ezért az 5 pontért elhappolhat, vagyis megszerezhet egy másik könyvet. A pontok hosszabb távon egyenlítik ki egymást az egyedi számlán: egy továbbpasszolt könyv három másik megszerzését teszi lehetővé, amennyiben a felhasználónak van elegendő pontja. Ezt mutatja mindenkinek az egyéni oldalán a Happ-méter, vagyis láthatja, hogy hány könyvet happolhat el az adott pillanatban.

Az oldalt hárman hozták létre, és nem sokat cicóztak. Június elején regisztráltam kipróbálásra, július elején meghívtak tesztelésre (majdnem infarktust kaptam, mikor kiderült, hogy csak játszásiból happolhatom el az Anansi-fiúkat...). Mint tesztelő, kaptam egy nap előnyt a többi kipróbálóval együtt a feltöltésre és happolásra, azután július 10-én kedden elindult a rukk'n'roll. Tényleg. Azóta a rukkola oldala állandón nyitva van, naponta többször megnézem, és az eredmény elég jó. Eddig öt könvvem talált gazdára, és hetet happoltam. Ebből megérkezett egy, négy úton van, kettő pedig a jövő héten indul. Alapszabály, hogy a postaköltséget a küldő fizeti. Regisztrálni a facebookon keresztül lehet, és ezen keresztül az is visszakövethető, ki az adományozó, vagy éppen ki a szerencsés, aki megcsípte a könyvet.

Kép a rukkola facebook oldaláról.
Nagy a hullámzás, és kíváncsi vagyok, mikorra csendesedik. A könyvfolyamot nézve felülreprezentáltak a nyolcvanas (a kánonba jól beleillő biztos darabokkal) és a kilencvenes évek (nem lehet eltéveszteni azokat az igénytelen címlapokat). A legnagyobb sikere viszont a friss könyveknek van, nekem is a viszonylag újakat sikerült elpasszolni, és ezek azok, amelyek kiemeltek, vagyis ötnél többen vágynak rájuk. Hogy mik a legnépszerűbbek? A Beszélnünk kell Kevinről, Az éhezők viadala, és természetesen A szürke ötven árnyalata. Én itt inkább nem állnék be ebbe a sorba, mert vagy időben léptem, vagy hidegen is hagy a kérdés.
Azért néhány plecsnit még úgy begyűjtenék.
A kánikula legsúlyosabb két hetében egyszer próbálkoztam meleg levessel, de nem esett igazán jól. Viszont a hideg levesek annál jobban tetszettek, és idén először a hideg zöldségleveseket is kipróbáltam.
Marcipános barackleves (4 személyre):

6 szem sárgabarackot és 3 szem őszibarackot falatnyi darabokra vágunk, és egy nagy üvegtál aljára teszünk. Felforralunk kb. 1 liter vizet 1 csipet sóval, fél teáskanál mézeskalács fűszerkeverékkel, 1 teáskanál vaníliakivonattal és fél citrom levével. Beleteszünk egy darabot a citrom megmosott héjából is, és belereszelünk 5 dkg marcipánt. Kavargatva felforraljuk, és amikor a marcipán feloldódott, megcukrozzuk. 1 teáskanál étkezési keményítőt/burgonyalisztet elkeverünk 1 dl tejszínnel, és egy kevés vízzel feleresztjük. A forrásban lévő levesbe öntjük, és jól kiforraljuk. Ezután a barackokra öntjük, és jól behűtjük.
Soha többet főzőtejszínt.
Kapros zöldbableves (4 személyre):

Kb. 1 liter vizet felforralunk sóval, borssal és 1 leveskockával. 30 dkg zöldbabot megtisztítunk, és a forrásban lévő vízbe tesszük egy tisztított, de egyben hagyott vöröshagymával, és csokor feldarabolt kapor felével együtt. Ha a bab megpuhult 1 teáskanál étkezési keményítőt/burgonyalisztet elkeverünk 1 dl tejszínnel, és egy kevés vízzel feleresztjük. A forrásban lévő levesbe öntjük, és jól kiforraljuk. Hozzáadjuk a maradék kaprot, és jól behűtjük.
Készült gyenge rántásos változata is, de ez jobb.
Joghurtos céklaleves (4 személyre):

2 fej céklát bő vízben puhára főzünk kuktában 30 perc alatt. Ha kihűlt, meghámozzuk, és nagylyukú reszelőn lereszeljük. 2 kemény tojás sárgáját kivesszük, és a levesestálban villával összetörjük. Felengedjük 1 nagy doboz kaukázusi kefírrel, és adunk még hozzá még 1 kis doboz joghurtot is. Beletesszük a reszelt céklát. Ha sűrű, vízzel hígítjuk a szükséges mértékben, sózzuk, borsozzuk. Teszünk még bele apróra vágott kaprot, és zöldhagyma felaprított zöldjét. A keménytojások fehérjét apróra vágjuk, és a leves tetejére szórjuk.
A Szovjetúnióban a kedvenc levesem volt, de ott nem volt ilyen gazdag.
Mindegyiket ez a szakácskönyv inspirálta.

Pontosan ezen a helyen.
A rakott zöldségeknél szép lassan el lehet hagyni a rizst (káposzta, kel, zöldbab) vagy a krumplit (karfiol), és hagyni érvényesülni a húst... na meg a zöldséget. Szabadságon vagyok, mindennap főzök, igyekszem sok zöldséget felhasználni. A rakott kel is megért már többféle változatot, úgy érzem egyre jobb lesz.
Rakott kel, sok hússal (3 személyre):

1 kis fej kelkáposztát leveleire szedünk, és a leveleket hármasával-négyesével forrásban lévő vízben blansírozzuk 1-2 percig, utána szűrőbe kiszedjük. Fél kg darált sertéshúst összekeverünk 1 nyers tojással, sóval, borssal, 1 gerezd zúzott fokhagymával, 1 evőkanál reszelt vöröshagymával, vagy vöröshagymakrémmel. Adunk hozzá egy kis kakukkfüvet, és 1 csomag finomra vágott zöldpetrezselymet. 1-2 teáskanál zsemlemorzsával megkötjük. Egy tűzálló tál aljára néhány kellevelet (kb. az összes levél egyötödét) terítünk, sózzuk, borsozzuk, és rákenjük a húsmassza negyedét, arra pedig 1-2 evőkanál tejfölt. Ezt még háromszor megismételjük, és a tetejét kellevelekkel borítjuk be. Ezt is sózzuk, borsozzuk, gazadagon bekenjük tejföllel, és beborítjuk szeletelt baconszalonnával. 2 kis pohár tejföl, és egy 80 g-os szeletelt szalonna csomag kellett hozzá. 200 fokos sütőben addig sütjük, míg a teteje színt kap, és az egész jól forr. Kis pihentetés után tálaljuk.
Hidegen is jó.
Viszont zseniális. Sajnos nem én vagyok a szerzője, hanem Hegyi Barbara, aki a szakácskönyvében ajánlja a tökfőzelék és a lecsó párosítását. Miután a lecsót elfogadtam tojással egytálételként, megszerettem tarhonyával köretként, itt az ideje, hogy mennybe menesszem feltétként.

Nem kell ehhez más, csak elkészíteni a lecsót addig a pontig, mikor már tennénk bele a tarhonyát, vagy a tojást, de minden további macera helyett már kész is van.
Azért felállítottam azt az alapszabályt, hogy ebbe a lecsóba egyáltalán nem szabad vizet tenni.
"A salátába a bölcs hinti a sót, fukar az ecetet, tékozló az olajat." Főzés, olvasás, elmélkedés

RSS
balinto 2006