Könyvek 2013. február

Ez a sovány, törékeny egészségű férfi írta  Dr Jekyll és Mr Hyde történetét. Ő Robert Louis Stevenson, John Singer Sargent festményén.

P. D. James: Győz az igazság? (Angolul olvastam már több, mint tíz éve ezt a krimit. Legélénkebben a holttest képére emlékeztem. Valaki az ügyvédnő fejére tette a parókáját és leöntötte vérrel, de nem ő volt a gyilkos. Mint minden James-könyvben, a helyszínek élnek, a szereplők hús-vér emberek. A dúsgazdag ügyvédnő egy Vanessa Bell-képet akaszt fel a nappalijában, a gyanúsított újságlapokból készít montázst lebontásra ítélt otthona falára. Mindenkit ugyanaz az erő mozgat. Pénz és bosszú, csak valahogy minden rosszul sül el.)

Katarina Mazetti: A pasi a szomszéd sír mellől/Családi sírbolt (Ezt a két könyvet E. beszélte rám, szerzett vele két kellemes délutánt, de nem többet. Az első kötetben egymásba szeret egy könyvtárosnő és egy iskolázatlan farmer. A vágy mindennél erősebb, ezért kezdetben alig is vesznek tudomást a műveltségi, viselkedési, társadalmi különbségekről, majd ráébrednek minderre, szakítanak, új kapcsolatokba kezdenek, és végül adnak egymásnak egy új esélyt. Az első kötet derűs optimizmusával szemben a másodikban az állattartásnak és a csecsemőgondozás robotjának a leírása egyáltalán nem felemelő. Három év alatt négy terhesség, három csecsemő gyerek az isten háta mögött mindenkinek sok lenne, hát még egy városi lánynak, akinek a férje nem tud segíteni, mert maga is túlterhelt, de nem is igazán akar részt venni a házi teendőkben. Amilyen krízishelyzetbe kerülhet egy fiatal pár, az itt mind előfordul, és mire végre az első gyerek kinő a pelenkából egyáltalán nem könnyebbülünk meg. Ez éppen ilyen nehéz lesz a következő 25 évben. Mindez Svédországban. És állandóan arról panaszkodik mindenki, hogy az élet nehéz, mert semmire nincs pénz.)

A. M. Homes: This book will save your life (Kellemes olvasmány, írtam már róla.)

John Scalzi: Vének háborúja (Anyukám egyik unokatestvére igazán sokra vitte. Komolyan. Most, nyolcvan felett is úgy tud megszólalni a társadalom problémáiról, hogy mindenki elfogadja, amit mond. A tágabb családdal mára teljesen megszakadtak a kapcsolatai, de már évtizedekkel ezelőtt is csak egy-egy családi temetésen találkoztunk vele. Gimnazista koromban egyszer beszédbe elegyedett velem, mi másról, könyvekről. Kiderült, hogy a fia, aki pár évvel idősebb volt nálam, annyira rajongott a sci-fi műfajért, hogy egyedül szerkesztett, kiadott és jórészt fordított egy iskolai tudományos-fantasztikus magazint, aminek egy évfolyamát elküldte nekem. Azt hiszem, nem is volt több. A vékony, dilettáns rajzocskákkal díszített füzetek azóta elkallódtak, de emlékszem, hogy a szövegek milyen erősek voltak. Akkor jöttem rá, hogy a tudományos-fantasztikus irodalom egy új nézőpontot hoz be az irodalomba: a végsőkig vitt abszurditásét, ami lehetővé teszi, hogy jobban átélhessünk dolgokat. Tetszett a dolog, de azóta sem igen olvastam sci-fit, mostanáig. A múlt hónapban a Hyperion volt műsoron, most pedig ez a regény. A Vének háborújában az öregség, az élet vége kap más szempontot. Aki úgy gondolja, hetvenöt évesen beállhat katonának. Ha nem is sejtik, mi lesz velük addig, azt tudják, hogy a haláluk méltóságos lesz, áldozat valamiért, emberhez méltó. Már ez sem kevés, a többi pedig szinte csak kellemes meglepetés. A túlélés eszköze pedig itt is az intelligencia, az élni vágyás, és a bátorság. Talán még elveszettnek hitt dolgok is megkerülhetnek. Ehhez azonban el kell olvasni a folytatást is.)

John Le Carré: A zebra dala (Az írói termékenység nem mindig áldás. Le Carré esetében a remekművek között akadnak közepes, sőt gyenge regények is. Ez most éppen a közepesek közül való, és talán más hibája nincs is, mint hogy szűk helyen, szűk időben játszódik. Az átlagos. 2-300 oldalas könyv lényegében egy politikai tárgyalás leírása, az ehhez tartozó körítéssel, és a szükséges konspirációval. Még a figurák is jók, főleg a főhős köréhez tartozó obligát alakok: a karrierista feleség, a kőgazdag sajtómágnás. A feketék, akik egymással tárgyalnak a titkos szigeten nagyon mások, nagyon idegenek. Talán Le Carré jobban érti őket, ezért tudott ennyire belemerülni a közöttük zajló párbeszédbe.)

Carolyn Vaughan: First Ladies (Theodore Roosevelt elnök szülőházának ajándékboltjában vettem, féláron ezt a kiadványt. Nem könyv, mert hosszúkás kutyanyelvek összefűzve, amelyeknek a végén az éppen szóban forgó első hölgy arcának sziluettjét formázza a lap vége, míg a két oldalon a legfontosabb tudnivalók vannak az adott személyről. Épp arra jó, hogy lázasan, félkábán lapozgassuk, nyilván nem először. Egyik First Lady fel tudott nőni a szerephez, mások nem. Kedvencem az, aki gyámapjához ment feleségül már annak elnök korában, majd egy ciklust kihagyva visszakormányozta a családot a Fehér Házba. Kedvelem a két Roosevelt feleséget is. Edit, vetélytársának halála után kapott egy második lehetőséget, és jól élt vele. Eleanor viszont a végletekig frusztrált volt boldogtalan házassága miatt, majd sikeresen szublimálta ezeket az energiákat a világ javára. Én biztosan az első változatot kérném, ha lehet.)

Agatha Christie: A Bertram szálló (Emlékszem, első olvasásra nem tetszett. A filmváltozatot sem élveztem. Most is csak szenvedtem az első száz oldalon. Utána hirtelen beindult a dolog, és csak a kétszázadik oldalon kaptam fel a fejem. Hoppá, eddig kellett várni a gyilkosságra. Mindez olyan jól elő volt készítve, hogy a nyomozáshoz csak a maradék pár tíz oldal kellett. Zseniális.)

Alison Light: Mrs Woolf and the Servants (A szerző anyja is szolgálólány volt, ezért érzett nagy késztetést arra, hogy Virginia Woolf és alkalmazottai viszonyát feltárja. A Nellie nevű szakácsnő különösen sokat szerepel Woolf naplójában, de Light előásott még egy másik szakácsnőt a korábbi évekből, és egy házvezetőnőt, aki Virginia halála után is Leonard alkalmazásában maradt. Ez a cseléd-téma eléggé reflektorfényben van mostanában, különösen a Downton Abbey sikere kapcsán. A szerző borzadva említi, hogy míg elképzelhetetlen volt, hogy Woolf szülei  gyújtsanak be, Woolfék ezt néha maguk is megtették, sőt időnként főztek is. Igen, mert más anyagi körülmények között éltek. Vajon a mai kőgazdagok mit végeznek maguk a háztartásban? Gyanítom, hogy semmit. Szerintem nem ördögtől való más emberek életét kényelmesebbé tenni fizetség fejében (mint a szerző beállítja), Nellie Boxall pedig tényleg egy elviselhetetlen perszóna lehetett. Még Alison Light dagályos stílusával leírva is.)

Agatha Christie: Szunnyadó gyilkosság (Rákaptam a Miss Marple feldolgozásokra, amelyek olyan bájosan elferdítik az eredeti történetet, hogy muszáj utána az eredetit kézbe venni. Az első angolul olvasott Christie-m volt, hibátlan darab.)

Talán mégis lesz tavasz.

Könyvek 2013. január

Az érettségi előtt álló angolos csoport tankönvében volt egy szöveg Gustav Klimtről. Megkérdeztem, ki hallotta már a nevét, persze senki. Következő órára bevittem egy albumot, mondtam pár szót arról, én mit gondolok róla, és körbeadtam a könyvet. Azt is mondtam, akit nem érdekel, nyugodtan továbbadhatja. Az első fiú ki sem nyitotta, de a lányok sokáig nézegették, minden kommentár nélkül.

Ed McBain: Amikor előtted pusztulnak (Ed McBain majdnem olyan termékeny volt, mint Agatha Christie, de a könyveinek  a minősége erősen hullámzó. Ez például egy kifejezetten gyenge darab, nem is krimi, csak egy 150 oldalon felskiccelt vázlat a nagyvárosi élet nehézségeiről, az emberi butaságról, és talán a bűn természetéről, de egyikről sincs olyan mondanivalója, ami megérné az erőfeszítést.)

Dan Symmons: Hyperion (Nagyon készültem erre a könyvre, de nem adta meg magát könnyen. Nem is biztos, hogy sikerült közel jutnom hozzá, hiszen ez egy torzó, egy ezeroldalas történet első fele, és az összes szál elvarratlan marad a végén. Az alapötlet a Canterbury mesék-ből érkezett. Hat zarándok utazik az Endymion bolygóra a titokzatos és félelmetes Shrike színe elé (akiről/amiről többet nem is tudunk meg a könyvben), és az utazás alatt elmesélik a történeteiket. Senki ne számítson a Bath-i asszonyság vaskos humorára. A történetek mind tragikusak. A hit, a szerelem, a szülői szeretet, az alkotó tehetség, és az elkötelezettség zsákutcáiról szólnak a történetek, és mindenki megoldást vár a Shrike-tól, még akkor is, ha a másik alternatíva a halál, amely egy nagyon távoli jövőben, amikor az emberiség meghódított minden távoli galaxist, még mindig csak elodázható, hibernálással, fénysebesség feletti utazással, de ugyanolyan kegyetlen és félelmetes maradt. Várom a folytatást, de gyűjtenem kell hozzá egy kis lelkierőt.)

Dennis Lehane: Hideg nyomon (Ezt a könyvet filmen láttam előbb. Ben Affleck saját öccsére osztotta a főszerepet, és bár Patrick Kenzie-t nem ilyen tejfelesszájúnak képzeltem el (és még filmen is irritál, mikor felnőtt emberek az otthonukon kívül tréningruhában mászkálnak), a feldolgozás erőteljes volt és kegyetlen. Ehhez képest a könyv kicsit bőbeszédű, és az a pici dramaturgiai változtatás, ami a főnyomozót gyerekét elvesztett apává tette, sokat erősített  a filmben a motiváció hitelességén. A könyv utolsó oldalán úgy hagyjuk ott az elrabolt és újra megtalált gyermeket, hogy nem törődöm anyja ugyanúgy semmibe veszi, mint korábban. Lehane állítólag visszatért később a már felnőtt lányhoz, aki csodamód ki tudott törni reménytelen környezetéből.)

Agatha Christie: Gyilkosvadászat (Ebből a könyvből már volt egy magyar és két angol nyelvű példányom, de ez is kellett, mert jól kézbe fogható, kívánatos kép van az elején, és egyáltalán. Ráadásul újrafordíttatta a kiadó, és kellő hírverést is csinált az ifjú titánnak, aki a nevéből ítélve a kiadó előző igazgatójának a leánya. (Ezen igazgató szabadította rá Tandori Dezsőt a Woolf-életműre annakidején.) Ezzel együtt nem sikerült rosszul, és a film, amit a fejemben lejátszottam olvasás közben, most egészen más volt, mint legutóbb.)

Kathryn Stockett: The Help (Megérne egy hosszabb bejegyzést, a filmmel együtt.)

Én már jobban vonzódom Klimt tájképeihez, mint agyonhájpolt portréihoz.

Könyvek 2012. december

Giorgione: A három filozófus/ Kunshistorisches Museum, Bécs

Ki fest meg egy olyan képet, amelyben minden képet láthatnak majd azok is, akiknek születése előtt a képtárak kiégtek? (Dobai Péter)

Talán ez az a kép.

Suzanne Collins: The Hunger Games (Tavaly karácsonyi olvasmány volt magyarul, most elővettem angolul. Nem kevésbé izgalmas, de azért így jobban látszanak a levert cölöpök, vagyis Suzanne Collins azért igazából nem tud vízen járni. Ez egy szép, gondosan megtervezett iparosmunka, amely komoly figyelmet fordít a célközönség igényeire. Bárcsak mindenki tudná ezt.)

Dennis Lehane: Sötétség, fogd meg a kezem (Nem telt el három hét a könyv elolvasása óta, de máris zavarba jöttem. Akkor ez most a pedofilos, vagy a gyerekrablásos könyv? Bezavart a képbe, hogy azt az epizódot, amit még nem is olvastam, már láttam egy nem is rossz filmen. Rövid lapozgatás után rájöttem, hogy ez a sorozatgyilkosos rész. Ez a pár sor jól jellemzi a Lehane-könyveket: nem tudod letenni, de ha vége, akkor nyoma sem marad. Én azért szeretem, ha egy könyvet nem lehet letenni. )

Peter Carey: The Chemistry of Tears (A hónap könyve, írtam róla.)

Helene Hanff: 84 Charing Cross Road (Londonban, a  Charing Cross Roadon lévő Foyles könyvesbolt földszintjén, ahol megvettem, gondolom, mindig tartanak néhány példányt ebből a dvd-ből, és ha kerestem volna, a könyvet is megtalálom az öt emelet valamelyikén, ha van hozzá türelmem. Node a könyv már megvan nekem, és írtam is róla egy kis szösszenetet, ebben biztos vagyok. A film viszont annyival jobb, hogy Anthony Hopkins és Anne Bancroft játsszák a főszerepeket úgy, hogy egyetlen közös jelenetük sincs. Ebből a jelentéktelen könyvecskéből igazán a film csinált maradandó értéket. Bájos olvasmány, de egy délután végezni lehet vele, még a sequel-jével együtt is, ami szintén benne van a kötetben. Viszont amit ez a két színész egy tekintettel elmond, az inkább jelentősebb író tollára kivánkozna. Sajnos, azt hiszem, nem adták ki magyarul, és a filmet is csak egyszer vetítette valamelyik közszolgálati adó éjfél körüli kezdéssel. Kár. Egy amerikai vevő és egy angol könyvkereskedő közötti levelezésről van szó, amely tényleg nem volt ennél több, de olyan finom humor és olyan szilárd értékrend van benne, hogy érdemes többször is elővenni.

Dennis Lehane: Megszentelt életek (Ez volt a velejéig romlott milliomoslány története. A többit lásd feljebb.)

Örkény István: Párbeszéd a groteszkről (A legjobb fogásom a rukkolán a két Örkény-kötet. Ez alatt két dolgot értek: ez igazi irodalom, ennél jobb nincs, illetve a vakszerencse kiforogta, hogy én tudtam megcsípni. Míg az első két hónap a rukkolán arról szólt, hogy a jó választékból tudok-e elegendőt elvinni, vagyis van-e elég pontom hozzá, mostanra bekövetkezett az, amire számítottam. Részben elült a hullámzás, részben olyan szabályváltozások történtek, amelyek azoknak kedveznek, akik egyik ujjukat mindig a happológombon tartják, vagyis valódi, vagy virtuális módon állandóan figyelik a kínálatot. Aki nem így tesz, mint én például, az bízzon a vakszerencsében, vagy ha valami érdekelni kezdi, akkor megnézheti a rukkolán,hátha megvan ott is, mert másnak nem kellett. A rukkola hatására még több könyvet vettem, mint egyébkor (pozitív), és szerintem azok az ezrek, akik a csakis és kizárólag az adott hónapban örökbecsű darabokat keresik, elfelejtkeznek róla, hogy pénzért is lehet könyvet venni (negatív). És Örkény zseniális, még az ilyen visszaemlékező, interjúzó szövegekben is.)

Suzanne Collins: Catching Fire (Varga Bálint az Agave kiadó ügyvezető igazgatója többször nyilatkozta, hogy üzleti szempontból az a jó, ha egy történetnek három része jelenik meg. Nyilván tudják ezt az írók is, vagy a kiadók ösztönzik őket gyengéden, vagy kevésbé gyengéden a három rész megírására. Ez a folytatás nem sokkal viszi előbbre a Hunger Games történetét, inkább újrajátssza azt, akár a játékot, akár a szerelmi szálat nézzük. Most angolul, ekönyvben.)

Kondor Vilmos: Budapest novemberben (A krimik nyilván a bosszú alaptoposzába tartoznak, de ez a történet, bár még a címlapra is felírták a műfaját, nem az. Ennek a fő témája az utazás. Az mellékes, hogy ez az utazás Budapesten az Astoriától a Köztársaság térig, vagy az Ó utcától az Almásy térig tart. Ez egy utazás története, ahol a főhős szemügyre veheti az 56-os forradalom különböző eseményeit, és néven nevezett, vagy névtelen  emblematikus szereplőit. Ha ezzel megbékülünk, akkor a könyv kellően érdekes, és számomra fölvetett egy történelmi kérdést is. Ki volt az 56-os forradalom vezetője? Volt vezetője egyáltalán? Talán, az, hogy erre a kérdésre nemmel kell felelnünk, valamelyest az események kimenetelét is magyarázza, ha meg nem is érthetjük igazán. Gordon Zsigmond kalandjait már az ötödik könyv mesélte el. Számomra a nyitva hagyott befejezés nem hagyott kétséget afelől, hogy nem látjuk őt többet. Ezt nagyon sajnálom.)

Paula McLain: A párizsi feleség (Karácsonyi ajándék volt, és nagyon örültem, hogy ilyen jól sikerült eltalálni az ízlésemet, amellyel szívesen fogyasztok bármit, ami az irodalom, és az irodalomtörténet határvidékén van. Ötven gyorsan elolvasott oldal után azonban már csalódást éreztem. Az irodalmi non-fictiont nem kevés chick-littel keverték, és nem találtam ezt túl vonzónak. A történet igaz, Ernest Hemingway első házasságának történetét meséli el. A feleség, Hadley Richardson jól dokumentált személy. Jelent meg róla életrajz, és nyilván a Hemingway-irodalom is foglalkozik vele az életrajz, és a műelemzések szintjén is. A szerző elolvasott minden hozzáférhetőt, majd megírta az ismert történetet egyes szám első személyben, valahogy így: azokon a napokon, amikor nem jött tőle levél, elolvastam az összes többit, amit nekem küldött... (nem szó szerinti idézet). És így tovább. Ettől kicsit türelmetlen lettem. Talán egyszer elolvasom a valódi, lábjegyzetelt életrajzot is, mert Hadley szimpatikus egyéniség. Sokat köszönhet Hemingwaynek, de ha nem lett volna maga is erős és intelligens nem cserélte volna fel a széltől is óvott legkisebb lány szerepét a párizsi bohém feleségére.)

Matthew Fort: Ennivaló Itália (Ezt dobta ki a gép a rukkola karácsonyán. Az ajándékozó nyilván jól megnézte, mi érdekelne, és valóban, ez egy érdekes könyv Olaszország valódi konyháiról,  a leghétköznapibb ételekről, amelyek fényévekkel izgalmasabbak, mint a pizza, a lassagne és a paradicsomszószos tészta.)

Az év utolsó bejegyzése. Mindenkinek minden jót, továbbra is.

Könyvek 2012. november

Boris Vladimirski festménye.

Nevil Shute: Az örökség (Írtam már róla, régi szerelem, de most is jó volt.)

Pintér Máté - Pintér Bence: A szivarhajó utolsó útja (Leborulok az Agave kiadó nagysága előtt. Megtaláltak két huszonéves fiút, akiknek jó fantáziájuk van, kicsit nyúzták őket, hogy írjanak még jobban, és megszületett egy könyv, ami igaz is lehetne, és akkor milyen pozitív képünk lenne a világ szemében. A jellemrajzokat még csiszolni kell, tulajdonképpen a rajzokat is. A Fiumében színre lépő kémnőnek még az arcát sem láttam magam előtt, nemhogy a jellemét. Kossuth Csaba echte Jókai-hős, de tényleg élveztem a kalandjait, hiszen végre Kossuth-tal valóra válik a Duna-menti köztársaság...)

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők (Pár hónapja hívta fel a figyelmem saját levében Nyári Krisztián facebookos sorozatára, és mintha titkos kívánságom teljesülne, a könyv nem sokkal utána megjelent. Sokszor elővehető, sok titkot feltáró olvasmány. Külön örülök a részletes irodalomjegyzéknek a könyv végén.)

Bayer Ilona - Németh Andrea: Fészek: művészek, otthonok (A rukkola dobta felszínre ezt a húsznál több éve kiadott könyvet, amely megjelenésekor valami nem evilágit képviselhetett. Híres művészek, főleg színészek otthonukban, sok fényképpel. A képekhez tartozó beszélgetések pedig az élet és a művészet értelméről szólnak. Ma elképzelhetetlen keverék. De míg a beszélgetések semmit sem veszítettek komolyságukból, és szinte minden szavuk igaz lehet ma is, a képek egy olyan világról mesélnek, amely tele volt anakronizmussal. A gyönyörű színésznő otthonában szépen felöltözik, mint akkoriban minden nő, kézzel kötött pulóverbe. Miközben dívás mozdulattal támaszkodik az erkélykorlátnak, lábán olyan kék-fehér műanyag strandpapucsot visel, amilyet már akkoriban is  leparancsoltam a férjem lábáról. A nemzet későbbi színésze, a közéleti szerepet is vállaló színészóriás zöld színű melegítőben ül egyenbútorral berendezett típusnappalijában. Más lakásokban olyan tárgyakat látunk, amelyek már akkor is vagyonokat értek, hát még ma.)

Anthony Beevor - Luba Vinogradova: Iró a háborúban: Vaszilij Groszman a Vörös Hadseregben, 1941-1945 (Az első Grosszman-könyvem. Lesz még.)

Dennis Lehane: Egy pohárral a háború előtt (Lehane-tól két könyvet olvastam eddig. A Titokzatos folyó didaktikus volt, a Vihar-sziget lehetetlenül fantasztikus, de mindkettő olyan könyv, amit nem lehet letenni. Ez egy sorozat első része, amelyben egy magándetektív vegyespáros küzd az elemekkel Boston külvárosában. Egyelőre túl sok fajgyűlölet, és túl sok elfojtott szexualitás van a formátumban. Meglátjuk, mire haladunk, ugyanis beszereztem mind a négy kötetet.)

Vaszilij Grosszman: Panta Rhei (Vasszilij Grosszman, miután hazatért a Nagy Honvédő Háborúból regényt kezdett írni. 1960-ra készült el vele. Bizalommal telve vitte el a kiadóhoz, ahol azt közölték vele, hogy kétszáz évig sem fogják kiadni. Nem is próbálom elképzelni, mit érzett. Ráadásul a könyve kéziratát, feljegyzéseit, és írógépe szalagjait is elkobozták. Élete hátralévő éveiben írta meg ezt a kisregényt, amely inkább elmélkedések sorozata. A lágeréletről. Az életben maradás lehetőségeiről a harmincas években. Az ukrajnai éhínségről. Az emberhez méltó élet lehetetlenségéről. egy olyan világról, ahol... "Sztálin Sztálin elvtárs személyes utasítása nélkül hunyt el".)

Akkor most elviszem saját levében könyvét egy kicsit kirándulni.

Könyvek 2012. október

Oroszországról szóló könyvekhez orosz kép. (Kuzma Petrov-Vodkin: Petrográdi madonna)

Stephen King: 11/22/63 (1.rész) (...to be continued.)

Georges Simenon: Maigret és az éjszaka örömei (Ezer éve, még gyerekkoromban, körülbelül tíz éves késéssel a televízió vetített egy angol gyártású Maigret sorozatot. Soha, semmilyen feldolgozás nem tudta ezeket az ötven perces filmecskéket felülmúlni. A felügyelő, Madame Maigret, Lucas, Lapointe, és a többiek arca, most is a filmsorozatbeli arcként jelenik meg előttem. Erre az epizódra nagyon is emlékszem, mert a fiatal Lapointe személyesen is érintett volt benne, szerelmes volt az áldozatba. Most jelent meg először magyarul. Hibátlan.)

William Shawcross: Queen Elizabeth/Botrányok tanúja a Windsor-házban (Angolul egy óriási fóliáns, magyarul egy nagy sorközzel és széles margóval szedett könyvecske, de mindkettő anekdotafüzér, amelyből sokat nem tudunk meg az anyakirálynő valódi egyéniségéről.

Chris Cleave: London lángokban

Charles Willeford: Springer testvér fekete miséje (A fülszövegben idéznek egy tekintélyt, aki azt mondja, hogy Willeford a legjobb krimiszerző Amerikában. Ehhez képest nem krimit kapunk, hanem a hatvanas évek fekete polgárjogi harcainak ironikus kifordítását. Főszerepben egy moral insanity, akinek mindegy, hogy könyvelés, írás, vagy prédikálás, egyforma nemtörődömséggel és tehetségtelenséggel végzi. Mindegy, hogy feleség, szerető, vagy bizalmát belé vető gyülekezet, egyforma gyorsan lelép tőlük, és persze a pénzt is viszi magával. Tanulság nincs.)

Helen Dunmore: Ostrom / Helen Dunmore: Árulás (Ezeket a könyveket nem írhatta meg orosz író, különösen az elsőt nem. Majd még visszatérek hozzájuk.)

Saját levében szakácskönyve (Ide is bevettem, mert olvasmánynak is remek. Én kétszer is abszolváltam egy héten belül, és nem untam meg.)

Rosamunde Pilcher: Kisded játékok (A rukkoláról szereztem, azzal a hátsó szándékkal, hogy el fogom ajándékozni. Elolvastam persze előtte, de nem mérhető össze az eddig olvasott Pilcher-könyvekkel. Mint például a Shell Seekers, Winter Solctice, Coming Home...)

Jonathan Dee: The Privileges (Régen élveztem ennyire olvasást, és régen nem tudtam ennyire, hogy miért is íródott meg egy könyv. Majd még visszatérek hozzá.)

Georges Simenon: Az özvegy (A nem-Maigret történetek közül való, és ez máris előre vetíti a depressziót, az értelmetlen pusztítást, és a korlátoltságot. Nehéz olvasmány, bár néhány óra alatt kivégezhető.)

Kevés írás, sok olvasás az október mérlege, és ráadásul Párizs.

Könyvek 2012. szeptember

Petrov-Vodkin reggeli csendélete.

Anthony Horowitz: The House of Silk

Lawrence Block: Az apák bűnei

Penelope Lively: Family album

Lawrence Block: Döfés a sötétben

Alex Berenson: A hűséges kém

Németh László: Lányaim

Agatha Christie: Ellopott gyilkosság

Jules Stanbridge: Sugar and Spice

Lawrence Block: Hosszú út a sírkertbe

Varga Bálint: Magándetektívek

Lawrence Block: Tánc a mészárszéken

C.J. Sansom: Winter in Madrid

Dennis Lehane: Viharsziget

Bármelyik kimaradt könyv lehet még bejegyzés tárgya...

Könyvek 2012. augusztus

Cseh Tamás halálának hónapjában Pécsi Marcell rajza

Philip Roth: Düh (Címéhez méltóan feldühített a könyv. Roth remekül eltalálja az apróságokban az egyetemest, de most a téma fényévekre volt tőlem. Egy fiatalember szexuális frusztrációja a koreai háborúban ér véres véget. Ráadásul az egész történetet ő maga meséli el ilyen beszólásokkal: amikor éltem... Nem, erre nincs szükségem.)

Lawrence Block: A penge élén (Ha minden igaz, még egy küldeményt várok, és teljes lesz a Scudder-sorozat.)

Thury Zsuzsa: Apollónia kisasszony vendégei (Örök gyógyszerem a depresszióra. Három-négyévente biztos újraolvasom, betűről betűre, ma már egy délután képes vagyok abszolválni. Remek történet, romantika, humor, jó karakterek. Mindig elábrándozom a szereplők előéletén, és megpróbálom továbbszőni az eseményeket. 1910 van. A boldog békeidőket fel fogja váltani a háború. Szerencsére a nevelőapa elég idős lesz már ahhoz, hogy ne vonuljon be, a fiúk pedig még mindig fiatalok a katonai szolgálatra. Talán átvészeli a család, talán születnek újabb gyerekek. Talán nekik még jut öröm.)

Kertész Erzsébet: Vilma doktorasszony (Kamaszkoromban sorban olvastam ezeket a regényeket az emancipált nőkről, és néha egy kicsit túlzásnak éreztem őket. Körülöttem minden nő dolgozott, mindenkinek volt valamilyen mértékben saját élete, minek ez a nagy felhajtás. Jóval idősebben értettem meg ezeknek a nőknek a nagyságát, ahogy egy férfiak uralta társadalomban  kiküzdötték a saját helyüket, de ma már nemcsak női problémának látom ezt, hanem mindenfajta önmegvalósítás paradigmájának. Néha még arra is gondolok, hogy hamarosan a férfiak fogják érezni, hogy a nők elnyomják őket, és küzdeniük kell a jogaikért. Vagy ez már most is így van?)

Harry Potter és a filozófia/Szerkesztette Gregory Basham (Mindig kiváncsivá tesznek az ilyen és hasonló esszégyűjtemények. nemcsak ebben, hanem más témában is, bár általában csak az elemzések  kicsi részével tudok azonosulni, de ez így is van jól. Itt egy Pythonról írt elemzés tetszett, aminek az volt az alapja, hogy Pythonban azért bízott Dumbledore, mert volt az életében egy mély, őszinte érzelem Harry anyja iránt.)

Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya (Olvastam régen, és mivel mostanában az írónővel is alaposabban megismerkedtem, újra elővettem. Most túlírtnak találtam, bár Manderley atmoszférája még mindig lenyűgöző.)

Fodor Sándor: Cseh Tamás (Még Cseh Tamás karrierje csúcsán készült ez a könyv, amiben megszólalnak az énekes mellett a  barátok, elsősorban Bereményi Géza. Hiteles kép a hetvenes-nyolcvanas évekről, arról az érzésről, ami nekem is ismerős: hogy minden mindig ugyanígy lesz, és semmi sem fog változni. Mindegy, hogy mire, a változás lehetetlensége volt depresszíven állandó.)

Dennis Friedman: Királyok és kurtizánok (Nagyon undok kommentet kaptam az olimpiai bejegyzésemhez, de egye fene, engem mégis elvarázsol Viktória királynő, és összes leszármazottai. Még akkor is, ha ilyen főcímekkel írnak róluk: ... grabs the crown jewels...)

Sophie Kinsella/Madeleine Wickham: Sleeping Arrangaments (A chick-lit néha mérhetetlenül untat, ennek ellenére többet is beújítottam a rukkolán. Úgy kell nekem. Ebben a könyvben két régi szerető találkozik, már családosan. Mindez nyaralás közben, amikor a két család véletlenül, vagy nem, egy házba kényszerül. Az is kiderül, hogy a férfiak között is van kapcsolat, még sokkal húsba vágóbb. A végére minden elrendeződik, a több éves hűség elnyeri jutalmát. Különösen nyálas rész volt a szerelmesek egymásra találása a díszletfaluban. Akit ez mégis feldobna, visszatettem a rukkolára, viheti.)

Kate Ross: Cut to the Quick (Ach, a hónap könyve, imádtam. Évekkel ezelőtt a Pemberley-honlapon említette valaki Kate Rosst, aki fiatalon meghalt, mindössze négy könyvet írt. Gyorsan meg is rendeltem őket, de évekig rakosgattam, egészen mostanáig. Kate Ross a 19. század húszas éveibe helyezte a történeteit, de éppen csak  annyi bennük a korfestés, mint Jane Austen regényeiben. Julian Kestrel titokzatos világfi, aki egyik vidéki útján női hullát talál az ágyában. A házban, amelynek lakóit Julian alig ismeri, sokféle ember van, sokféle szándékkal. Közöttük kell keresni a gyilkost puszta logikával. Várom a folytatást. Kestrel beleillik a nagy detektívek sorába, eléggé magányos és titokzatos, ugyanakkor vonzó és okos. A szereplők árnyaltak, a titkok épp megfelelő időben derülnek ki. A kilencvenes évek elején íródtak a könyvek, angolul most van folyamatban a második kiadásuk. Magyarul is jól szólnának, szerintem.)

Daniel Tammet: Born on a Blue Day (Merel adta kölcsön az autista fiú önéletrajzát, aki Asperger-szindrómája mellett szinesztézia formájában érzékeli a számokat és az időt. Ennek a képességnek a segítségével pillanatok alatt elvégez bonyolult matematikai műveleteket. Szerencsére nem maradt saját világába zárt autista, szülei, barátai és meleg voltának felvállalása, majd társra találása mind segítettek abban, hogy elvegyülhessen és végül kiválhasson.)

Szeptembertől nem cserélgetek könyvet, csak olvasom a meglévőket. Legalábbis megfogadtam.

Júliusi könyvek: folytatás

Akkor legyen még mindig Klimt.

Lawrence Block: Nyolcmillió halál (Nagy Lawrence Block revival zajlik nálam mostanában. A tavaly-tavalyelőtti könyvselejtezésben egyszerűen elajándékoztam az összes Block-kötetet, mondjuk megbántam azóta. Ez a könyvtárból jött - nyilván eredetileg az enyém volt - és bebizonyította, hogy valóban elhamarkodott volt a döntés. Blockról már szinte mindent leírtam itt.)

Esterházy Péter: Utazás a tizenhatos mélyére (Egy helyes kis szösszenet. Mivel nem vagyok futballrajongó, a mélységeit nem igazán érzem át, csak mint szöveget tudtam élvezni.)

Ljudmila Ulickaja. Daniel Stein, tolmács (Ulickaját óvatosan veszem magamhoz, kis adagokban. Annyira ismerős volt a Szonyecska világa, és szívszorító a remény hogy meg lehet úszni a történelmi viharokat, és kivárni az enyhülést. Az Imágót úgy olvastam, mint Ulickaja saját történetét. Ez a könyv pedig példabeszédszerűen mutatja az egyetlen lehetséges utat az emberi élethez: a nyelveken szólás szükségességét, ami ebben a könyvben a nyelvtudást és egymás elfogadását is jelenti. Daniel élete Istennek tetsző, és teljesen idegen a világ valóságában. Talán ezért is kell olyan méltatlan halál halnia egy elromlott fék miatt. Mert nem gondolnám, hogy Ulickaja fatalista lenne a legkisebb mértéken is.)

Éjszakai hajózás. In memoriam Ottlik Géza (Észak fok, titok, idegenség. Abszolút jellemzőek ezek a szavak Ottlik egyéniségére és életére. Bámulattal vegyes gyanakvással próbálja megfejteni az irodalomkritika több, mint ötven éve, hogyan tudta egy alig publikáló író negyven fölött egyszer csak kiadni azt a regényt, amely formai és tartalmi szempontból tökéletesen írja le a mindentől eltávolodott, de mindennek kiszolgáltatott ember lelkiállapotát a huszadik században. Gyanúsították Ottlikot plágiummal olyanok akik még a lába nyomát sem tudták volna beérni, és a több Ottlikról kiadott  kötet is a titkot próbálja megfejteni. Pedig nem nagyon van titok. A szabadság enyhe mámora nélkülözhetetlen volt a szerzőnek, hát úgy alakította az életét, hogy ne kelljen ezt nélkülöznie.)

David and Elizabeth Emanuel: A Dress for Diana (Hát ez a hónap könyve. Nagyalakú, szép album, amihez botrányosan kevésért jutottam hozzá. A tavalyi királyi esküvő napjára készítette a BBC a Diana esküvőjéről szóló műsort, a hihetetlenül szép India Hicks-szel, aki Diana egyik  koszorúslánya volt tizenhárom évesen. Azóta megismételték jó párszor, és mindig a ruháról szóló részt néztem a legnagyobb érdeklődéssel. Két nagyon fiatal tervezőt választott Diana, akik kivételes tudatossággal kezdtek a feladathoz. Külön megszövették a selymet, kétféle színben. Régi csipkéket kutattak fel. A egész projektet öten vitték, a két designer, egy titkárnő és két varrónő. Az egyikük varrta a koszorúslányok, és az apródok ruháit, a másik pedig csak a menyasszonyi ruhával foglalkozott. Ő egy angolul törve beszélő, idős görög varrónő volt, akinek bütykös kezét, és görbe hátát sokszor láthatjuk a könyvben. Teljesen egyedül végezte a manuális munkát, csak a csipkék és gyöngyök felvarrásába szállt be később a tervezőpáros nőtagja. Először megvarrta a ruhát sűrű szövésű pamutból. Ezt próbálták fel Dianával annyiszor, míg tökéletes nem lett, és ez alapján szabták ki a ruhát,a melyet két példányban varrtak meg, gondolva a Madame Tussaud-nál való kiállításra is. Varrtak hozzá pótszoknyát, ha esetleg Diana leöntené magát valamivel, akkor át tudja cserélni. Megmérték a Szent Pál székesegyházban az aisle szélességét, és ahhoz igazították az uszályt. Betanították a koszorúslányokat, hogyan hajtogassák össze az uszályt, de India és a királynő unokahúga végül csak begyűrték az egészet a hintóba, amiből ennek megfelelő állapotban jött is ki. A ruha ma már kicsit anakronisztikus, nagy habcsók a túlméretezett ujjakkal és a rengeteg masnival, de még mindig tiszteletre méltó a munka, amely létrehozta.)

Lawrence Block: Ha a szent kocsma is bezár (A rukkola a barátom, négy Block könyvet tudtam onnan megszerezni.)

Stephen King: Az írásról (Egyfajta önéletrajz ez, amely időrendben meséli el King sorsának változásait, minden különösebb fennköltség, beképzeltség nélkül, meglehetős önkritikával az alkohol és drogfogyasztást illetően. Ez a könyv is bizonyítja, King milyen jól ír, milyen jó érzéke van a karakterekhez, és a helyszínekhez.)

Stephen King: Blaze (A rukkoláról érkezett, és oda is tér vissza hamarosan. Nem rossz könyv. azok közé tartozik, amelyben nincsenek vámpírok, földönkívüliek, zombik, beszélő autók, veszett kutyák és más istentelen teremtmények. Egyszerűen elmond egy történetet. Mint a többi kedvencem: a Tortúra, a Dolores, és a Bilincsben.)

Ed McBain: Lángok (A kilencvenes években rengeteg 87. körzetes krimit olvastam, és most kiderült, hogy van jó néhány, ami kimaradt.)

Lawrence Block: A halál völgyében

Paul Auster: Máról Holnapra (Ebben a rövid kis könyvben Auster leírja, hogyan jutott el első sikeres könyve kiadásáig. Hogyan hívta őt, látszólag hiába, az írás úgy, hogy minden más elé helyezte az életében, vállalva az anyagi bizonytalanságot is,  míg végül meglett a munka és a tehetség közös eredménye.)

Lawrence Block: A pusztítás és teremtés ideje

És mindemellett a rengeteg olvasás mellett még át is rendeztem néhány könyvespolcot.

Könyvek 2012. július

Klimt év van, és én még egyetlen kiállításon sem voltam.

Jókai Mór: Az arany ember (Az érettségin, ahol elnök voltam, egy fiatalember olyan szépen beszélt a könyvről, hogy elhatároztam, újra elolvasom. Pedig régen nem tetszett, hogy őszinte legyek, nem értettem. Pozitív, vagy negatív hős-e Tímár Mihály? Kit szeret igazán a két nő közül? Merelnek kedvenc könyve volt, vele is az ellenérzéseimről beszéltem. Bevallom, most sem értem jobban, és a kérdéseim megválaszolatlanok, de ez egy jó regény, jó írás, egy szó hozzáadása, vagy elvétele sem kell hozzá. Az pedig egyenesen hátborzongató, ahogy Levetinczy Tímár Mihály a vagyonát megsokszorozza. Mintha csak a tegnapi újságban olvastam volna.)

Baráth Katalin: A fekete zongora (Merel kért meg, hogy vegyem meg neki a könyvet, és vigyem el, ha legközelebb találkozunk. El is olvastam, ha már itt volt, de nem győzött meg. Az alakok színtelenek, nem vagyok biztos abban, hogy abban a korban egy kisvárosban viselkedhetett egy nő úgy, ahogy ez a Dávid Veron. A bűntény meg érdektelen, és szerintem logikátlan.)

Jókai Mór: Egy magyar nábob (Az előző Jókai-regényen felbuzdulva körülnéztem a könyvespolcon, és Jókaival folytattam. Ez még egy fokkal jobb volt. Filmszerű cselekmény, jó figurák. A filmes emlékeim csak növelték a hatást. Darvas Iván, mint Kárpáthy Abellino, Bessenyei, mint a dúsgazdag Kárpáthy János, felejthetetlenek. Belefogtam a folytatásba, a Kárpáthy Zoltánba is, de az már a második oldalon kivetett magából, nem tudom, miért.)

Philip Roth:The Dying Animal (Pár éve olvastam magyarul, és akkor mély benyomást tett rám. Részben szerelmi történetnek láttam, részben a test és a lélek szembenállásáról szóló parabolának. Kepesh professzor váltogatja a barátnőit, akik mind jóval fiatalabbak nála. Amikor egy különösen hosszú viszony során az egyik barátnője be akarja vonni a családja életébe, Kepesh véget vet a kapcsolatnak. Évek múlva találkozik újra a lánnyal, aki akkor már súlyos rákbeteg. Első olvasáskor ez  a rész úgy jött le nekem, hogy a férfi  ekkor meri átélni a lány iránt érzett szerelmét, de most a könyv végét a testi szépség romlása feletti kesergésnek láttam csupán. A könyvből film is készült, az volt a címe, hogy Elégia.)

Janet Aylmer: Darcy's Story (Már többször megfogadtam, hogy nem olvasok Austen-folytatásokat, mert alig haladják meg a fan fictionök színvonalát (tudom, mert én is írtam). Ez a könyv sem kivétel, tulajdonképpen a regény szó szerinti felmondása, itt-ott Darcy lapos gondolataival megszakítva. Szépek viszont az illusztrációk, amelyek valami régi kiadásból származnak.)

Robert Rodi: Bitch in a Bonnet/Pride and Prejudice (Rögtön vissza is nyúltam a két hónapja elkezdett  könyvhöz, amelyben a szerző mai szemmel megy végig a történeten. Jót szórakoztam.)

Scott Turow: Ártatlanságra ítélve (Az Agave kiadó egyik vezetőjével olvastam interjút, amiben Varga Bálint elmondta, hogy készülnek kiadni ezt a könyvet, a folytatásával együtt. Egyszer már kiadta más is. Fillérekért megtaláltam az interneten, és jó olvasmány volt. Készült belőle film is, ami nem túlságosan tetszett nekem. A könyv egy jó tárgyalótermi krimi, már főleg annak, aki szereti az ilyet. Én igen.)

Glen Duncan: The Last Werewolf (Merel küldte el és a könyvben sikerült megismerkednem egy újabb istentelen teremtménnyel, a vérfarkassal. Hiányos tudásom rengeteg információval egészült ki. Nagyon élveztem a könyvet mindaddig, míg ki nem derült, hogy mégse a hős az utolsó vérfarkas, hanem létezik egy nőstény is. Eddig a könyv a kívülállásról és a túlélésről szólt, innentől lesüllyedt egy pornóponvva szintjére. Kár.)

Tökéletes esküvő (Ez egy vadiúj könyv volt 300 forintért, nem tudtam otthagyni a könyvesboltban. Aki ez alapján akarja megszervezni az esküvőjét az dúskálhat a dúsgazdag angolszászok számára kitalált pénzfaló ötletekben, persze, ha győzi. Feltettem a rukkolára, és azonnal elvitte egy fiatalember, aki a facebookon úgy mutatja be magát, mint xy vőlegénye. Akkor neki tényleg hasznos lesz.)

Még korán sincs vége a júliusi könyvek listájának, de egy menetre ez bőven elég.

Könyvek 2012. június

Breda átadása, Velazquez képe. Mert Breda jó hely.

David Nicholls: A beugró (Sok rosszat írtam az Egy napról. Ez a könyv sem jó, egyetlen előnye a másikkal szemben, hogy nem nyálas. A többi bizonytalan. A könyv alapgondolatát adó szakmai féltékenység alapjáról nem tudjuk, hogy valódi-e, vagy egyszerűen csak a rosszindulat szülte. Egy szinészt azért fizetnek, hogy minden este készen álljon arra, hogy beugorjon a sztár helyett, aki az istenért sem akarja eltörni a lábát.)

Susanna Jones: Csendmadár (Kicsit elmaradtam a beírásokkal, és most nagyon gondolkoznom kell, hogy miről is szólt a három hete olvasott könyv. Nem jó jel. Talán erről: egy súlyosan frusztrált lány Japánba indul, ahol a tokiói tömegben áldott névtelenségben éli egyhangú mindennapjait. Végül rátalál a szerelem, de azonnal akad egy vetélytársa is. Lehet, hogy gyilkosságra is képes lesz a lány (akinek elfelejtettem a nevét)? Úgy néz ki, igen.)

Parti Nagy Lajos: Fülkefor és vidéke (Az ÉS-ben is követtem ezeket a szösszeneteket, de így összegyűjtve látszik igazán, hogy mennyi nyelvi lelemény, és irodalmi, történelmi utalás van benne. Az aktuális tartalmakat el fogják felejteni, de ezek a ráismerések, a kapcsolatok megléte az olvasó fejében fenn fogja tartani őket.)

John Updike: Apám könnyei (Updike utolsó, talán poszthumusz kötete. Updike mindig saját koráról írt, vagyis saját életkoráról. Az utolsó novellákban nyilván az öregkor van benne, és az egyre élesedő gyerekkori emlékek. De az is lehet, ha Updike élne, nem adta volna ki ezeket. Nem a legjobb Updike-művek.)

John Updike: Nyúlfark (Ellentétben ezzel. Egyik Nyúl-regényben, sőt egyetlen Updike-regényben sincs annyi remény, mint ebben. Benne van minden, amit félünk elhinni: hogy van szeretet a világban, és merhetünk nem szeretni is. De nekem főleg arról szól, hogy van élet a halál után, az egyetlen lehetséges módon, ha életünkben ki tudjuk fejezni ezt fejezni. A szeretetet és a nem-szeretetet is.)

Philip Roth: Szellem el (Mindig csodálkozom, hogy Philip Roth-ot milyen későn fedeztem fel magamnak. És azon is csodálkozom, hogy milyen egyenetlen is az életműve. Nagyszerű (Szégyenfolt, Összeesküvés Amerika ellen, Valaki) és gyenge (Portnoy-kór, és minden Zuckermannról elnevezett szösszenet) írások között vannak az adott pillanatban elgondolkodtatóak, de amelyeket azért hamar elfelejtünk. Mint például ezt.  Zuckermann visszatér New Yorkba.  Körülbelül ennyi történik a könyvben, és a visszatérés felszínre hozza mindazt, ami elől elmenekült: hogy vannak nála tehetségesebb írók (a rég halott Salinger-alteregó), hogy a szerelem soha többé nem lesz az övé (találkozás egy fiatal és tökéletesen üres nővel), és ismét szembesül saját halála lehetőségével, és azzal, hogy mivé válik majd az élete és az életműve az utódok kezén. Semmivé jobb esetben, rosszabb esetben hazugsággá.)

Diana Souhami: Mrs Keppel and her Daughter (A Red Bus-ban ástam ki a félárú könyvek közül. Alice Keppel VII. Edward szeretője volt. A király minden délután felkereste, és gazdaggá tette. Mrs Keppelnek két lánya volt, Violet, az idősebb, viharos leszbikus viszonyokba keveredett egész életében, és haláláig anyja bűvkörében élt.)

Nigel Nicholson: Portrait of a Marriage (Az előbbi könyvhöz kapcsolódik. Violet Trefusis-Keppelt a legnagyobb vihart kavart viszonya Vita Sackville-Westhez fűzte, akit viszont a Virginia Woolfhoz fűződő kapcsolata tett halhatatlanná az Orlando révén. Vita fia megpróbál mindenkinek igazságot szolgáltatni, legfőképpen apjának, akit férfiakhoz fűzött erős vonzalom, házassága  alatt többször is.)

Neil Gaiman: Amerikai istenek (Ach, a hónap könyve. Jó karakterek, meglepetéseket tartogató történet, jó atmoszféra, izgalom. Egy fantasy az utazás-toposz formájában. És még a magyarok istene is szerepel benne. A jellemzése találó, ezért inkább nem idézném.)

Nem ment: David Nicholls: Starter for Ten. Túl jó volt a belőle készült film.