csokoládé bejegyzései

csokoládé

Makaront is tudok sütni

Ami már tulajdonképpen megfelel a gasztrobloggerek Walhallájába való bekerülésnek. A makaron az utolsó utáni mítosz, a Shrike (persze, a Hyperiont olvasom), az obulus, aminek fejében átkelünk a Sztüxön, de az  biztos, hogy Modor Tibi tollára kivánkozik.

Először akkor gondoltam arra, hogy talán én is tudnék makaront sütni, mikor eszembe jutott anyukám estike nevű süteménye, aminek a laza, folyós tésztája egy éjszakai állás során képez fényes burkolatot. Azután Eindhovenben vettem egy makaronról szóló könyvet, ennek a holland nyelvű változatát, és egyáltalán nem volt benne szó cukorhőmérőről.

macaron book

Az utolsó lökést latsia receptjei, és a hozzá írt kommentek jelentették. Úgy beindultam, hogy négy nap alatt három adagot sütöttem.

a) sima mandulás, csokiganache-sal (majdnem tökéletes, kicsit egyenetlen méretű)

maki_1

b) kakaós, vaniliás vajkrémmel töltve (túl sűrű, rágós és túl édes)

maki_2

c) vaníliás mandulás, csokiganache-os (még mindig egyenetlen méretűek, az előrajzolt sütőpapír-betét ellenére, viszont jó könnyűek)

maki_3

Makaron (kb. 24 darab)

Finomra darálunk 6,5 dkg szeletelt mandulát és jól elkeverjük 12 dkg szitált porcukorral. 2 tojás fehérjét habbá verünk, több részletben hozzáadunk 5 dkg kristálycukrot, végül 1 teáskanál vaníliakivonatot. A mandulás cukrot három részletben a habhoz keverjük, óvatos mozdulatokkal, míg teljesen egyenletes nem lesz, és úgy folyik, mint a láva. Habzsákba töltjük és 50 forintos érme nagyságú halmokat nyomunk sütőpapírra. 30 percig állni hagyjuk, majd 160 fokos sütőben kb. 10 percig sütjük. 10 dkg csokoládét felolvasztunk 1 dl tejszínben, hagyjuk kihűlni. A kihűlt makaronokat leszedjük a sütőpapírról, és a ganache-sal betöltjük. Kész.

A makaron talpának megjelenése sütés közben felér a szentostya színeváltozásával.

Eddigi tapasztalatok:

1. Nem aprítógép, kávédaráló.
2. Ha valami szilárdat teszünk a tésztába (kakaó, mogyoró, pisztácia), a mennyiségét le kell vonni a mandulából.
3. Édes töltelék (vajkrém) nem jó, mert a tészta is nagyon édes. Ganache (keserű) vagy mascarponés-gyümölcsös (savanyú) jobb lesz.
4. A habzsákból való kinyomást sokat kell még gyakorolni. Egy kézzel.
5. Nagyon sima, friss sütőpapír, jól meg kell szabni, hogy simuljon be a tepsi aljába (Négy sarkára valami adagolás közben?). Lehet ideiglenesen alátenni egy előrajzoltat (piszke-szabadalom).
6. A töltelék betöltése szintén habzsákkal.
7. Egyszer majd állni is hagyom a tojásfehérjét, ha lesz hozzá kedvem és türelmem.
8. Sütéskor a konyhai órát 10 percre állítani, és ha csörög, még van 1 perc, vagy éppen kész.

A határ a csillagos ég. Biztosan nem véletlenül vettem Londonban egy négyes csomag ételszínezéket...


Sugar and Spice

Merel egy krimit ajánlott a ginnekeni könyvesboltban, én mégis ezt a könyvet választottam a Little Black Dress sorozatból. A receptek csábítottak el, de végül is jól jártam. Benne van a chick-lit műfaj összes kliséje, de a Casablanca óta tudjuk, hogy száz klisé új jelentést hozhat létre. Vagyis: multinál dolgozó agyonhajszolt lány, aki új életet kezd. A semmiből feltűnő, lélegzetelállítóan jóképű férfi, akinek persze más kötődése is van. Új kezdet, egy vállalkozás formájában. Akadályok, amelyek egy csésze tea fölött könnyedén elháríthatóak. Hajlamos vagyok arra a következtetésre jutni, hogy egy kis humor, és némi kívülállás számomra is fogyaszthatóvá teszi a műfajt, legalábbis évente néhányszor.

sugar_and_spice

Jules Stanbridge könyvében Maddy tortákat készít rendelésre. Ügyes ötletekkel terjeszti el a vállalkozás hírét, és a kezdeti nehézségek áthidalására állást vállal egy teázóban. Itt találkozik Matthew-val, akinek szintén megvan a maga története. Mindketten elváltak. Maddy a vetélését próbálja feldolgozni, Matthew az elvált  felesége halála után megnyugodott kislányai biztonságát félti. Úgy tűnik, nem tudnak közös nevezőre jutni. Maddy mellett egy ideális család áll: anyukája éppen énje leszbikus oldalát fedezi fel sok évvel a válása után. Nővére, Moo rájön, hogy nem tudja a karrierjét és a gyereknevelést összeegyeztetni, ezért úgy dönt, nem dolgozik tovább. Ben, Maddy bátyja ugyanúgy atyáskodna fölötte, mint a kislánya fölött, de Maddy megrázza magát, és a tortasütés mellé egy kis teázót is nyit. Mire a teázó megnyílik, Matthew is belátja, hogy érdemes a kockázatot újra vállalni. Akinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs és megvetés.

Maddy tortái egyszerű darabok. Az első, a Victoria sponge, ugyanaz, mint a mi holland sütink, lekvárral megkenve. A többi is egyszerű kevert tészta tortaformában megsütve, sziruppal meglocsolva, vagy mazsolával, szárított gyümölcsökkel keverve. Az utolsó recept csokitorta. Ha bárkit megkérdeznék, a csokitortáról valami puha, krémes dolog jutna eszébe, ez a torta pedig majdnem száraz, és csak egy kis aszott csokitető enyhíti a puritánságát. Mivel jó vastag is, én elvágtam háromba, és megkentem málnalekvárral, és tálaláskor egy kis fagyi és málnaszörp is jól illett hozzá.

Maddy Brown csokitortája (18 cm-es formában, kb. 8 szelet):

csokis

Kibélelünk sütőpapírral egy 18 cm-es kerek forma alját és oldalát, a papírt egy kis vajjal a formához ragasztjuk. 17,5 dkg vajat habosra keverünk 17,5 dkg szitált porcukorral. Egyenként belekeverünk 2 tojást. 5 evőkanál kakaót simára keverünk 175 ml tejjel. 22,5 dkg lisztet elkeverünk 1,5 teáskanál szódabikarbónával. A kakaós és a lisztes keveréket felváltva a vajas-cukros tojásos masszához keverjük. Belekanalazzuk a formába, és a tetejére szórunk 12,5 dkg apróra vágott étcsokoládét. 180 fokos sütőben másfél órát sütjük.

Ez utóbbi időtartam talán túlzás. Ha lesz legközelebb, a csokit inkább belekeverem, és amint a tészta  megbízhatóan megszilárdult, abba is hagyom a sütést.


Extra durva csokis

Rögtön kétszer. Az első recept a barátnőmtől, aki legalább háromszoros adagban süti négy jó étvágyú gyermeke kedvéért, a másik pedig Piszkétől, akinél mindig lehet inspirációt találni valamilyen édesre.  A fő különbség mindkét süteménynél az, hogy a zsíradék nálam olvasztott vaj, másutt olaj.

Arra viszont nagyon büszke vagyok, hogy egy másik blogger meg azt kommentelte itt nemrég, hogy valamilyen nem-édesre nálam talál jó ötletet többnyire.

Durván darabos csokis (23 cm-es piteformában):

csokis_1

10 dkg vajat megolvasztunk, és kicsit hűlni hagyunk. 10 dkg csokoládét apróra vágunk és összekeverjük 10 dkg liszttel, 10 dkg cukorral, 2 dkg kakaóporral és fél teáskanál sütőporral. 2 teáskanál neszkávét feloldunk 2-3 evőkanál vízben. Hozzáadunk 2 tojást és az olvasztott vajat. Habverővel simára keverjük, és elegyítjük a lisztes-csokis keverékkel. A piteformát kibéleljük összegyűrt sütőpapírral, és beleöntjük a masszát. Maréknyi dióbelet felvágunk, és a tészta tetejére szórjuk. 175 fokon 20 percig sütjük.

Durván csokis gyümölcsös (23 cm-es piteformában):

csokis_02

10 dkg vajat 5 dkg feldarabolt csokival lassú tűzön felolvasztunk, kicsit állni hagyjuk. 10 dkg cukrot elkeverünk 2,5 dkg kakaóval és egy csipet sóval. 1 tojást kikeverünk fél doboz tejföllel, 1 teáskanál vaníliakivonattal. Az olvasztott vajas masszához először a cukros keveréket adjuk hozzá, majd a tejfölös-tojásosat. Miután ez megvan, hozzáadunk 4 dkg lisztet. A piteformát kibéleljük összegyűrt sütőpapírral, és beleöntjük a masszát. A tészta tetejét kirakjuk málnaszemekkel és 165 fokos sütőben 40 percig sütjük. Megszórjuk porcukorral.

Mindkét tészta a megadott idő után kellemesen szivacsos, nem lágy, de nem is száraz.


Csokihab a Finomániáról, kicsit félrehallva

Addig nem akartam írni a múltkori Finománia hétvégéről, míg ki nem próbálok valamit az ott látottak közül. Szóval készültem nagyon, és nem is csalódtam. Figyelemmel kísértem én a dolgot a kezdetektől Mirelle és a rendezvény blogján is, és csak azért nem mentem előbb, mert beteg lettem az először kiválasztott időpontban. Viszont komoly részem volt abban, hogy az egyik kollégám egyik ajándéka egy Finománia hétvége volt a nyugdíjba vonulása alkalmából. Szóval információm volt elég, és nem is csalódtam: a hely remek, a társaság jól összejött, Mirelle életben még helyesebb, mint a blogjában, a séf jó szakember, kiválóan összefogta a résztvevőket, és igazán jó dolgokat talált ki. Én végül tevőlegesen a hússal töltött paprika készítésében vettem részt, de szép sorban a legtöbb ételt meg fogom főzni előbb-utóbb.

Ettől a csokihabtól nagyon elgyengültem, és bár a recepteket kézhez kaptuk, emlékezetből vágtam bele. Valamelyik fázisban csak elővettem a receptet, és ekkor kiderült, hogy a fejemben összekeveredett a vasárnap délelőtti mártás, meg a csokihab készítése, ugyanis abban volt a cukros tojás, ebben csak vaj és cukor. Szerencsére nagy gond nem volt, talán egy picit édesebb és szilárdabb volt, inkább krém, mint hab. de ez a kis gikszer csak jó indok egy újabb kísérletre...

Csokihab (4 adag, de mi ketten zokszó nélkül megettük egyszerre):

csokikrém

3 tojássárgát habosra keverünk 3 csapott evőkanál porcukorral és 1 teáskanál vanília eszenciával. Az edényt gőz fölé tesszük és pár percig habverővel verve melegítjük. Beletördelünk 10 dkg étcsokoládét, és addig hagyjuk melegedni, míg a csoki meg nem olvad. Simára keverjük, hozzáadunk 2 dkg vajat. Ha a vaj elolvadt, levesszük a gőzről. 2 dl tejszínt felverünk nem túl kemény habnak, és több részletben a csokihoz keverjük. Egy éjszakát állni hagyjuk. Fagyiskanállal poharakba adagoljuk, és kakaóporral megszórjuk a tetejét.

Ach.


Marcipános püspökkenyér

Nem győzöm dicsérni a L#dlben kapható marcipánt. Puha, jól formázható, jóízű, magában is megáll. Tavaly karácsony előtt a cukrászdiszkontból hozott a kollégám egy kilót, és a vége már sehogy sem akart elfogyni. Ez a recept, ami a Stahl magazin legutóbbi számában volt, alkalmasnak látszott arra, hogy az esetleges hibákat elfedje, és a kevés előnyt pedig kiemelje a marcipános töltelékkel.

Marcipános püspökkenyér (Kb. 16 szelet):

marcipános-csokis

1. 15 dkg marcipánt nagy lyukú reszelőn lereszelünk, és összekeverünk 6 dkg puha vajjal.Hozzáadunk 5 dkg cukrot, 1 egész tojást és 1 evőkanál lisztet.*

2. Egy nagyobb szögletes püspökkenyér formát kivajazunk, és sütőpapírt teszünk bele. 20 dkg étcsokit gőz fölöt 1,25 dl tejjel felolvasztunk.

3. 12,5 dkg puha vajat kikeverünk 18 dkg cukorral, és egyenként hozzákeverünk még 2 egész tojást. Ebbe a masszába apródonként belekeverünk 20 dkg lisztet, 1 csipet sót és negyed kávéskanál sütőport, 10 dkg tejfölt**, végül a kihűlt csokoládás masszát is.

4. A massza kétharmadát a formába öntjük, és a közepébe húzunk egy kis mélyedést kanállal. ebbe kanalazzuk a marcipánmasszát, és a tetejére tesszük a maradék kakaósat, úgy, hogy a fehér rész ne látszódjon ki.

5. 175 fokra előmelegített sütőben kb. 70 percig sütjük a tésztát, a végén esetleg lazán rátehetünk egy darab alufóliát, hogy ne nagyon süljön a teteje.

6. Csak másnap szeleteljük.

*Itt lehetne még beletenni 1 kávéskanál mandula aromát, de nekem nem volt sem színtelen, sem zöld (az utóbbit különösen kedvelem pedig).

**Az eredeti recept joghurtot ír, de az nálunk elég esetlegesen van, tejföl pedig mindig, de szerintem még jobb is, mert magasabb a zsírtartalma, és az sosem árt egy tésztának.

Felét lefagyasztottam, és asszem ahhoz beszerzek még egy kis vaníliafagyit is, november ide, vagy oda.

 


Gabonák, gabonafélék (VKF! XXXIII.)

A VKF! aktuális kiírásában Limara felsorolta a számba jöhető gabonaféléket, gyakrabban és ritkábban fogyasztottakat egyaránt. Egy bátortalan kommentelő azért a biztonság kedvéért még rákérdezett, hogy a zabkorpa játszik-e. Hogyne játszana, hiszen a gabonából készült. Ezért, mielőtt leírnám, én mit készítettem, kicsit részletezem, milyen alapanyagok kerülnek a konyhánkba gabonafélék felhasználásával.

A feldolgozás háromféle lehet, ennek alapján a következő csoportokat célszerű megkülönböztetni:

A) Őrlemények:
Ide tartoznak a lisztek, darák, és a korpa, ami nem más, mint a gabonaszem héja. A bulgur és kuszkusz már határeset, de alapjában véve hasonló eredetűek. A liszteknél három dolog határozza meg, mire használhatóak, és ez a három információ szerepel is a lisztek jelölésében. Ezt érdemes megkeresni a lisztes zacskón, mert ez ad egyértelmű útmutatást. Nézzük például a leggyakrabban használt közönséges finomlisztet. BL 55 a jele. Ebből az első betű arra utal, hogy búzalisztről van szó. Rozslisztnél nyilván R lesz ez a betű, de vigyázzunk, mert néha a liszt jellegét adja meg. G például a Graham, vagyis a teljes kiőrlésű liszt jele, de vannak speciális lisztek, piskótához, tésztához valók. Ezek kiskereskedelmi forgalomba nemigen kerülnek. A második betű a liszt szemcseméretét jelöli. L betű a finomliszté, a legkisebb szemcseméretűé. Az FF pedig a rétesliszt szemcsenagysága, ez nagyobb, de még nem is közelít a daráéhoz, amelyet szabályt erősítő következetlenséggel AD-vel jelölnek. A szám a korpatartalomra utal. Minél nagyobb, annál több a héjrész a lisztben. Az előbb említett Graham liszt jele általában GL 200, vagyis ebben az összes héj, az egész gabonaszem benne van. (Ténylegesen ez a szám a hamutartalom százszorosát jelenti. Az élelmiszerek hamujában csak az ásványi anyagok maradnak benne, a szerves anyagok elégnek. Mivel a gabonaszemekben az ásványi anyagok főleg a héjban vannak (belső zárójel: ezért kell sok korpás kenyeret enni), minél több korpa van lisztben, annál nagyobb lesz a hamutartalma.) Most próbáljuk a tanultakat alkalmazni: Limara kedvenc lisztje a BL 80-as tótkomlósi liszt. Tehát ez egy finomszemcsés (L) búzaliszt (B), amelynek a korpatartalma jóval magasabb (80), mint a finomliszté.

B) Hántolt termékek:
Ebben az esetben csak lekoptatják a gabonaszem külső héját, így a maradék, amely csaknem teljes egészében keményítőből áll, könnyebben megpuhul főzéskor. Ezek közül a legismertebb a rizs, de nagy reneszánsza van a hántolt árpának, vagyis a gerslinek, és itt-ott a hántolt búza is felbukkan. A hamlet szeletben, például.

C) Puffasztott termékek:
A hántolt szemeket  tovább is fel lehet dolgozni. Forró gőz hatására megduzzadnak a szemek (puffasztott rizs), de gyakran összelapítják őket, a jobb helykihasználás érdekében (zabpehely). Ennek a feldolgozási módnak az oldalhajtása az extrudálás, amikor az őrölt, ízesítőkkel kevert gabonaszemeket, vízgőz és nyomásváltozás hatására bármilyen formára lehet alakítani. Így készülnek a csokis gabonagolyók, meg kismajom alakú reggeli ételek.

Amiről feltétlen kéne még egy regényt írni, az a sikér, vagyis a gabonák fehérjetartalma. Legyen annyi elég, hogy vízben nem oldódó, de víz hatására megduzzadó anyagokról van szó. Így jön létre a tésztában a sikérváz, amely tulajdonképpen összetartja a tésztát, és nem engedi a kelesztéskor, vagy sütéskor keletkező gázokat eltávozni. Ezért nő meg a sütemények térfogata.

Térjünk vissza a pályamunkámhoz. A VKF! fordulóiban, egy kivételével mindig részt vettem, és mindig terveztem, hogy egyszer felteszem a zsíros kenyeret, ha ráhúzható lesz a kiírás. Ide most igazán illene, de nem erre készülök. Viszont a gabonaféle csak nyomokban van ebben a süteményben, de van benne, tehát beleillik a sorba.

Háromcsokis  sütemény  vaníliafagylattal (Kb. 22 X 32 cm-es tepsibe)

háromcsokis

1. 10 dkg szeletelt mandulát, vagy durvára aprított diót száraz serpenyőben enyhén megpirítunk.

2. 25 dkg étcsokit és 10 dkg tejcsokit 16 dkg vajjal vízgőz fölött felolvasztunk.  tűzről levéve belekeverünk 2 dl tejszínt, 1 narancs levét és egy pohár narancs, vagy bogyósgyümölcs likőrt.

3. 4 egész tojást 35 dkg barna cukorral habosra keverünk, hozzáadunk 2 csomag vaníliáscukrot, és egy kis pohár rumot.

4. 15 dkg lisztet 1 teáskanál sütőporral, és egy csipet sóval elkeverünk, hozzákeverjük a mandulát és 10 dkg étcsokoládét, és 18 dkg fehér csokoládét apró kockákra vágva. Hozzáteszünk még egy csomag csokis pudingport.

Mikor mindezzel megvagyunk, kibéleljük a tepsit sütőpapírral, és 180 fokra előmelegítjük a sütőt. A csokis masszát beleforgatjuk a lisztes keverékbe, utána óvatosan hozzáadjuk a cukros tojást is. A masszát beleöntjük a tepsibe (legyen jó vastagon), és 40 percig sütjük 180 fokon. 40 perc után a szélei és a teteje már megszilárdultak, de ha a tepsit megrázzuk, még remeg a massza. hagyjuk teljesen kihűlni. Ekkor vágjuk kockákra, és tálaljuk vaníliafagylalttal. Valami savanykás gyümölcs még mellette, például málna, biztosan nem rontaná el.

St. Martin főzte  a Vacsoracsatában és sikerült a műsor internetes oldaláról kitúrni a receptet. Az eddigi tapasztalatok alapján elképzelhető, hogy nem is ezt sütötte, de mindenesetre ez a recept működik, és finom. És gabona is van benne.


Csokoládés spekulaastorta

A spekulaas holland teasütemény, a boltokban a mikulás előtti hónapban jelenik meg. Tulajdonképpen egy fűszeres keksz, fahéjjal, szegfűszeggel. K. legutóbb kis csókok formájában hozott, erről eszembe jutott egy régi sütemény. A recept Lajos Mari egyik első könyvéből való. Ezek a könyvek (a 99 recept 33 ételfotóval sorozat tagjai) forradalmiak voltak a maguk idejében, és még ma is fogyaszthatóak. A süteményhez mogyorós csók volt a hozzávaló, ilyet ma legfeljebb néhány cukrászdában látni.

Csokoládés spekulaastorta (18 cm-es formához):

spekulas2

A formát kivajazzuk, és belesímítunk egy akkora levelestészta lapot, amely 3-4 cm-re elfedi a forma oldalát is. 1 egész tojást felverünk, és megkenjük a forma alját és oldalát. Szorosan belerakunk egy sor fűszeres spekulaascsókot, és apróra vágott csokoládét szórunk közé. Még egy sort rárakunk, és azt is megszórjuk csokoládéval. Közben a sorokat egyenként meglocsoljuk valamilyen tejszínes likőrrel. A maradék tojáshoz hozzáadunk még egyet, és kikeverjük 4 evőkanál cukorral, 1 csomag vaníliás cukorral, és felengedjük2 dl tejjel. Ezt a keveréket a csokis csókokra öntjük. 200 fokos sütőben, a sütő alsó részében addig sütjük, míg a keverék megszilárdul, és a leveles tészta enyhe színt kap.

A maradék leveles tésztát sósan használtam fel.


Születésnapi zsúr (VKF! XXVII.)

A mostani forduló akkor vált igazán érdekessé a számomra, amikor rájöttem, hogy a határidő, vagyis a mai nap egybeesik a lányom születésnapjával. Persze ő már nincs zsúrozós korban, sőt itthon sincs, de nyilván ez a nap nekünk ugyanolyan minden évben, és lehet emlegetni a nap folyamán, hogy ilyenkor már megvolt, és a telefon előtti korban hogyan tudta meg a család, hogy kislány született. Utána jöttek a születésnapok, zsúrral, vendégséggel, bulival. Kezdetben  a nagyszülők, praktikusan külön napon. Ekkor gyertyás torta volt természetesen, otthon sütött. Egyszer volt cukrászdai, amikor megkértem az egyik tanítványomat, hogy reprodukálná a vizsgatortáját, ami sima hófehér marcipánnal volt bevonva, rajta egy szines játékvonat futott körbe, szintén marcipánból. Miután  gimnazista lett 11 évesen, K. meghívta a barátait, és ez mindig jó alkalom volt a nyári szünet után újra találkozni.

hintás

Nem volt szükség különösebb irányításra, előkészítettük a dolgokat, és mindenki kiszolgálta magát, közben lehetett ki-be járkálni, hintázni, beszélgetni, játszani. Kakaós csiga majdnem mindig volt, és a torta pedig lúdláb, a jellegéből adódóan gyertya nélkül. Meg pogácsa.

birthday

Aztán egyszerre a zsúrok bulivá alakultak, kicsit későbbi kezdéssel, de itt a kertben, és egyre több személlyel. Ekkor már sok gondom nem volt vele, ami kellett, K. elkészítette, az italokat meg hozták a vendégek. Valahogy megszüntek az összejövetelek pár éve, mert "mindenki szétszaladt", de hárman még összetartanak.

showtime

Ez a kép az előző után vagy tíz évvel készült, a volt iskolájuk bálján, mikor ketten a háromból  már fel is tudtak valamit (nem is keveset) mutatni.

Szóval, ha gyermekünknek van születésnapja, akkor süssünk lúdlábat.

Lúdláb

lúdláb

Tészta:

2 tojásfehérjét felverünk habnak egy csipet sóval. Ha már kemény, belekeverünk 10 dkg kristálycukrot, és addig verjük, míg fényes nem lesz. Hozzákeverjük a 2 tojás sárgáját, 7 dkg lisztet, 5 dkg olvasztott langyos vajat és egy mokkáskanál sütőport. A tortaforma alját kivajazzuk és lisztezzük, arra sütőpapírt teszünk, és azt is megkenjük vajjal. Ráöntjük a masszát és 175 fokon addig sütjük, míg a teteje kis színt kap és tapintásra rugalmas. Kivesszük a sütőből, 1 méter magasból leejtjük a konyhakőre (így sima lesz a teteje),majd hagyjuk kihűlni. Asztalon, rácson, nem a kövön.

Krém:

2 dl tejszínt felforralunk, feloldunk benne 20 dkg kristálycukrot és pár percig főzzük. Hozzáadunk 25 dkg vajat, és 10 dkg étcsokoládét. Kavargatva felolvasztjuk. Teljesen kihűtjük, majd robotgéppel felhabosítjuk. Belekeverünk ízlés szerinti mennyiségben magozott meggybefőttet. A kihűlt tésztalapra kenjük.

Máz:

2 evőkanál kakaóport elkeverünk 2 evőkanál kristálycukorral. 2-3 evőkanál vizet adunk hozzá, és felforraljuk. Beleteszünk 10 dkg étcsokoládét, és kavargatva felolvasztjuk. Levesszük a tűzről, és belekeverünk 5 dkg vajat. Kevergetjük, míg el nem kezd sűrűsödni, és langyosan a tortára öntjük. Nem kell kenni, inkább forgassuk a formát, hogy mindenhová jusson.

Ez a mennyiség egy normál 26 cm-es tortaformához elegendő. Most úgy csináltam, hogy két 18 cm-es formában készítettem, és mindent megfeleztem a két forma között. Az egyik tortácskát megettük, a másikat pedig betettem a mélyhűtőbe, és majd az ünnepelt veszi elő, ha hazajön.

Boldog születésnapot, Cica!


Csokis-diós

Egy szilveszteri vacsorán könyörögtem el ezt a receptet a háziasszonytól, évekkel ezelőtt. Sütöttem párszor, azután félretettem. K. teljes joggal tesz nekem szemrehányást amiatt, hogy nem készül gyakrabban, de valami mindig berzenkedik bennem. Hogy néz az már ki, hogy egyetlen adag sütibe beleteszünk nyolc tojást? A lelkem mélyén ezt egy kicsit túlzásnak tartom, pedig a többi hozzávalótól szemem se rebben.

Csokis-diós kocka

Hozzávalók egy közepes tepsihez:

8 tojás

28 dkg porcukor

28 dkg darált dió

16 dkg vaj

25 dkg kristálycukor

2 tábla étcsokoládé

Fél adag tortabevonó (opcionális)

1 csipet só

diós

A sütőt 175 fokra előmelegítjük. A tepsi alját sütőpapírral kibéleljük. A tojásokat szétválasztjuk, és a fehérjéket egy csipet sóval habbá verjük. Amikor már majdnem kész, hozzáadjuk a porcukrot, és addig verjük tovább, míg kemény és fényes nem lesz. Ekkor belekeverjük a darált diót. A masszát a tepsibe öntjük, és kisütjük. A tenyerünkkel, vagy egy hústűvel ellenőrízzük, hogy teljesen átsült-e. Tovább kell sütni a piskótánál. Közben a tojássárgákat habosra keverjük a kristálycukorral, és belekeverjük a puha vajat is. Egy lábasban vizet forralunk, és a tojáskrémes edényt rátesszük úgy, hogy az alja ne érjen bele a vízbe. A csokoládét összetördeljük, és  krémhez adjuk. Folyamatosan kevergetjük a gőz fölött,míg a csokoládé meg nem olvad. Ekkor levesszük a tűzről, de a forró víz fölött hagyjuk az edényt. Ha a diós tészta kisült, a csokoládés krémet a tetejére öntjük, és a sütőben még 10 percig sütjük. Hagyjuk teljesen kihűlni, és úgy szeleteljük. Amikor langyos, csorgathatunk a tetejére olvasztott csokit, de ez el is maradhat. Kis kockákra vágjuk.

Inspired by Ági.


Ihlet

Mint már oly sokszor, az ihlet ezúttal is Nemisbékától érkezett, és azért írom be ezeket a recepteket, hogy máskor is reprodukálni tudjam őket.

Eperlikőr

Hozzávalók kb. 7,5 dl-hez:

1/2 kg eper

3 dl vodka/whisky/pálinka

25 dkg cukor

3 dl víz

2 citrom leve

eperlikőr

Az epret megtisztítjuk és merülőmixerrel felaprítjuk. Hozzáadjuk az alkoholos italt (Nekem most valami no name whisky volt itthon, az aromája nem bántóan, de átérződik az eperízen. Vodka talán szerencsésebb.) Beletöltjük egy 2 literes ásványvizes üvegbe, és 2 hétig állni hagyjuk, időnként megrázzuk. Ha a 2 hét letelt, a cukorból és a vízből szirupot főzünk. Ha kihült, hozzáadjuk a citromlevet, és az egészet hozzátöltjük az eperhez. Ismét áll 2 hétig (vagy tovább, ha elfelejtkezünk róla), azután többször cserélt kávéfilteren palackba szűrjük.

G. az első korty után úgy nyilatkozott, hogy a whisky miatt nem nagy durranás, majd közvetlenül ezután kb. egyharmadát megittuk egy vasárnap délután hárman, egy vendég segítségével. A végső verdikt az volt, hogy tulajdonképpen egész jó.

Csokis-karamellás szelet

Hozzávalók 30 x 30 cm-es tepsihez:

30 dkg keksz

15 dkg vaj

20 dkg tejcsoki

15 dkg dió

1 doboz (340 ml) sűrített tej

csokis-diós

A kekszet több adagban nejlonzacskóba tesszük, és a húsverővel apróra törjük. Az összetört kekszet egy nagy tálba öntjük. A vajat megolvasztjuk, és összekeverjük az összetört keksszel. A tepsi alját sütőpapírral kibéleljük, és a kekszes masszát belesímítjuk. A csokoládét apró kockákra vágjuk, és egyenletesen a keksz tetejére szórjuk. A diót egy kicsit megvagdossuk, és azt is elosztjuk a tészta tetején. Rálocsoljuk a sűrített tejet, és 175 fokon 30 percig sütjük. Hidegen szeleteljük.

A Lidl-ben jól be tudtam vásárolni. A Harve nevű zabpelyhes keksz tökéletes hozzá, és egy doboz sűrített tej éppen annnyi, amennyi kell. Az első változatba tettem mogyorót is, de anélkül szimpatikusabb.


Régebbiek | Végére »

balinto 2006