Celebrate

Vessetek a mókusok elé, de Nottinghamben megvettem Pippa Middleton frissen megjelent könyvét.

Nyilván kétszer meggondoltam volna, ha egy hónappal a megjelenés után nem árulják a 25 fontos könyvet 6,25-ért. Valószínűleg az Isten háta mögött kevesen érdeklődtek a partiszervezés titkai iránt. Londonban, a Foyles-nál persze teljes áron voltak a dedikált példányok, amelyekbe a királyi család rokonához illően a szerző csak annnyit írt be szép kerek betűkkel: Pippa. (Hiszen a nővére is csak Catherine a házasságkötése óta, nem?) Mielőtt azt hinnétek, hogy leszólom a szerzőt, vagy a könyvet, gyorsan leszögezem, hogy ez épp az a comfort book (saját copyright) amit én szeretek lapozgatni egy zűrös nap végén, vasárnap délután, vagy ha éppen nem tudok elaludni. Pippa maga feel-good book-nak nevezi művét, miután illő szerénységgel elővezeti az előszóban, hogy nyilván nem kérte volna fel a Penguin kiadó (!!!) ennek a könyvnek a megírására, ha a sógora és a nővére nem az, aki, és nem olyan formás a hátsója, amilyen. A könyvhöz sikerült megnyerni David Loftust, Jamie Oliver könyveinek fotósát, és számos más személyt, akik a főzést, a kellékek beszerzését, a berendezést, a food-styling-ot és más nélkülözhetetlen dolgokat végeztek, míg Pippa a szöveget megírta és az egészet szerzőként jegyezte, míg a többieknek az utolsó oldal jutott, a köszönetnyilvánításokkal.

David Loftus egyik impresszív, bár minden egyediséget nélkülöző képe a könyvből.

A 400 oldalas könyv évszakonként csoportosítja az ünneplésre okot adó eseményeket. Értelemszerű, melyik évszakban van a karácsony, húsvét, vagy Valentin nap, de mindegyikre jut valamilyen bármikor megtartható alkalom is. Meghitt vacsorapartit rendezhetünk máskor is, nemcsak ősszel, és Angliában nemcsak tavasszal teáznak délután, de így sikerült elérni, hogy minden fejezet körülbelül azonos hosszúságú legyen. Mindegyik elé kis érzelemdús bevezetőt írt Pippa. Nem tudok ellenállni, és megkísérlem visszaadni legalább az egyiknek a hangulatát.

"Az ősz a betakarítás és az aranyszínű fény ünneplése. A levelek a bronz számtalan árnyalatába fordulnak, és szőnyeget terítenek a harmatos földre. Az időjárás hidegebb napokat és friss, ködös reggeleket hoz. Ez jelzi a nyár végét, és valami újnak a kezdetét is. A sövények töviseik között rubintszínű bogyókkal büszkélkednek , a gyökérzöldségek megduzzadnak, a hentes kirakatában pedig megjelennek az ízekben gazdag, érlelt vadhúsok. Raguk, sültek és piték töltik meg tányérjainkat."

Ach. A leírások ennél azért visszafogottabbak, sőt meglehetősen használhatóak. Nem is a receptekre gondolok, hanem arra, hogy sok információ van egy helyre gyűjtve. Pippa jól megszerkesztve (kis keretben, más betűvel, képpel, vagy rajzzal illusztrálva) felsorolja, milyen eszközökre és dekorációra van szükség az adott vendégséghez, milyen koktélok illenek hozzá, megadja néhány alapétel receptjét, és javaslatokat tesz az idő kellemes eltöltésére kézműveskedéssel vagy játékokkal. Sosem felejti el megjegyezni, hogy az internetről bármi könnyedén beszerezhető (szülei cégét, a Party Pieces nevű internetes partikellék kereskedést csak a bevezetőben említi dicséretes visszafogottsággal). Pippa dolgozott is partiszervezőként a Table Talk nevű cégnél, és egyértelmű, hogy a könyv célközönsége azok közül kerül ki, akik remekül felhasználhatják azt a tanácsot, hogy a karácsonyi élelmiszereket négy héttel az ünnepek előtt rendeljék meg a karácsony előtti héten történő kiszállítással, és akik a karácsonyi büféasztalra feltesznek egy egész (!!) Stilton sajtot, amelyet előtte három hétig portói borral átitatva érleltek.

Én szeretni fogom ezt a könyvet, éppen a hibái miatt. Az amazon olvasói azonban nem fogták vissza magukat, főleg azok, akik a lehetséges öt csillagból csak egyet adtak a könyvnek. A pikírt kommentek közül a következő a kedvencem:

"  A könyv tele van hasznos tanácsokkal, de a szerző kifelejtett párat:
1. Ha fázol, vegyél fel pulóvert.
2. Ha tűzijátékot rendezel, ne felejts el felfelé nézni, mert a robbanások ott történnek.
3. Ha tábortüzet raksz, mindig ellenőrízd, hogy a ház nem gyulladt-e fel, ugyanis mindkettőnek ugyanolyan szaga van.
4. Ne felejtsd el, hogy az élő panda nem a legpraktikusabb karácsonyi ajándék. Igaz, hogy kezdetben kicsi, de nagyon gyorsan elég nagyra megnő.
5. Ha partiszervezési tippekre van szükséged, bármikor felbérelhetsz egy szellemírót. Vagy ha erre nem telik, akkor még mindig megpróbálkozhatsz a Google-lal." - mondja Toddy.

Szerintem itt is az a régi igazság köszön vissza (mint a Casablanca esetében, például), hogy száz klisé kiad egy új minőséget.

Pret a Manger levesek

Londonban tölteni egy hétvégét, plusz egy vasárnapot megfizethetetlen. Szó szerint. Vagy mégsem? Ha sikerül olcsó, egyszerű, és jó helyen lévő szállást találni az nagy szerencse, és persze kitartó keresés eredménye. Egy napi Travel card 7 font, nem is annyira vészes. Sok múzeum ingyen van. Akkor már csak enni kell, és talán mindezt kifutja az, amit a nottinghami továbbképzésre kapott ösztöndíjból sikerül megspórolni. Szerencsére London mindenféle fast food-ot kínál. Az első találkozás után maradtam a Pret a Manger leveseinél és szendvicseinél, és nagyon keresni sem kellett a helyeket. Minden metrómegálló mellett van egy. A Trafalgar téritől, amely Nelson oszlopával szemben van, alig kétszáz méterre, a National Portrait Gallery bejáratánál van a következő. A Russell Square-i és a South Kensingtoni metró mellett. A Picadillyn, az Oxford streeten. A szálloda 500 méteres körzetében több is volt. (Csak ahová éppen betértem.) Kávé, tea, szendvicsek, egyszerű sütemények jó minőségben. Reggel porridge a melegített pultban, utána levesek estig. Papírpohárban, forrón, és jóízűen. Az egyik jellemzőjük a finomra darabolás. A zöldségek fél centis kockára vágva, a húsok kicsit nagyobbra.Legalább négyfélét megkóstoltam, és kellő mennyiségű inspirációt kaptam továbbiakra. Sokféle hozzávalóból készült, karakteres ízű, jó sűrű levesek. Itthon először egy olyat főztem, ami a Londonban kóstoltak ihletésére készült, azután próbáltam reprodukálni néhányat a honlapon találhatóak közül, a félig-meddig közölt receptek alapján. Jellemző (rám, a konyhámra, a bloggerekre általában?), hogy még a marokkói csirkeleveshez is megvolt otthon az összes hozzávaló.

Pret a Manger leves (kb. 1,5 liter, 3 nagy adag):

1 kis fej vöröshagymát apróra vágunk és 1 evőkanál olajon megdinsztelünk. Apró kockára vágott répa és zeller* társaságában pároljuk puhára. Hozzáadunk 3 fej apróra vágott gombát és 1 doboz csípős arrabiata szószt (Sp#rból). Felengedjük vízzel. Adunk hozzá egy leveskockát, 1 babérlevelet, kakukkfüvet és zsályát. Felforraljuk, sózzuk, ha kell, és teszünk bele (intuitíve) 1 maréknyi lencse-barna rizs-borsó keveréket. Addig főzzük, míg ez megpuhul, kb. 10 percig. Fél paradicsompaprikát és 2 szál debreceni kolbászt is feldarabolunk hasonló méretűre, mint a többi zöldséget, és a leveshez adjuk 1 csokor felaprított zöldpetrezselyemmel együtt. Kész.

Cream of chicken soup (kb. 1,5 liter, 3 nagy adag):

Kb. 20 dkg csirkemellet  1 evőkanál olajon megpirítunk, kiszedünk. 1 kis fej vöröshagymát apróra vágunk és az olajon megdinsztelünk. Teszünk még hozzá 1 gerezd felaprított fokhagymát. Apró kockára vágott répát és zellert adunk még hozzá. Felengedjük vizzel, teszünk bele 1 leveskockát. Ha felforrt, hozzáadunk a fenti rizs-borsó-lencse keverékből**. Ízesítjük zsályával.  A csirkemell darabokat kis kockára vágjuk, és a főzés végén visszatesszük a levesbe fél apróra vágott paradicsompaprikával és 1 csokor felaprított zöldpetrezselyemmel együtt. Tejszínt öntünk bele. Kész.

Ez lehetne sűrűbb. Többféle zöldség? Az eredetiben volt krumpli is.

Marokkói csirkeleves (kb. 1,5 liter, 3 nagy adag):

Egy sült csirkecombot kicsontozunk, és apró darabokra vágunk. Az olajon, amelyen a csirke sült, megdinsztelünk 1 fej vöröshagymát és 1 gerezd fokhagymát. Teszünk bele egy kevés pirospaprikát. Hozzáadunk 1 kis doboz sűrített paradicsomot, kicsit pirítjuk. Felöntjük vízzel, teszünk bele 1 leveskockát. Ízesítjük mozsárban összetört koriandermag és római kömény keverékével, chilivel és szárított jalapeno parikával és zsályával. Adunk még hozzá 1 rúd egész fahéjat és 1 doboz leöblített csicseriborsót, meg 5-6 dkg apróra vágott aszalt sárgabarackot. 10-15 percig főzzük, majd beletesszük a feldarabolt sült csirkét. Átmelegítjük, és kész.

Finom, de szigorúan csak egyszeri próbálkozás. Talán csak a csicseriborsó állaga nem tetszett, de az elég volt. G. viszont lelkesen ette, mint babgulyást. (Ő nevezte így.)

Sausage hotpot soup (kb. 1,5 liter, 3 nagy adag):

1 fej vöröshagymát apróra vágunk és 1 evőkanál olajon megpárolunk. Teszünk még hozzá 1 gerezd felaprított fokhagymát és kevés pirospaprikát*** Teszünk hozzá fél doboz sűrített paradicsomot, kicst pirítjuk, és felöntjük 1 dl vörösborral. Adunk hozzá 1 evőkanál Worchester szószt, 1 babérlevelet és zsályát. Felforraljuk, teszünk bele 2 doboz leöblített fehérbabkonzervet. Kb. 10 perc főzés után hozzáadunk 1 pár apróra vágott virslit és 1 csokor felaprított zöldpetrezselymet. Kész.

Ham Hock Soup (kb. 1,5 liter, 3 nagy adag):

1 fej vöröshagymát apróra vágunk és 1 evőkanál olajon megpárolunk. Apró kockára vágott répa és zeller társaságában pároljuk puhára. Teszünk még hozzá 1 gerezd felaprított fokhagymát. Hozzáadunk 3 fej apróra vágott gombát, kakukkfüvet, zsályát, 1 babérlevelet és 1 cső száraz csípős paprikát. Felöntjük vízzel, teszünk bele még 1 leveskockát, 1 kis doboz leszűrt kukoricát, és felforraljuk. Hozzáadunk néhány darab nyers füstölt sonkát, vagy császárszalonnát. Beleteszünk 1 maréknyi lencse-barna rizs-borsó keveréket, vagy valami mást, vegyes rizst például, és kb. 10 percig főzzük, míg a rizs megpuhul. Apróra vágunk fél paradicsompaprikát, 15-20 dkg főtt füstölt tarját, és a leveshez adjuk, de ezzel már csak átmelegítjük. Ha kész, adunk még hozzá 1 csokor felaprított zöldpetrezselymet, és öntünk bele egy kevés tejet, vagy tejszínt.

Spanish chorizo & butterbean soup (kb. 1,5 liter, 3 nagy adag):

1 fej vöröshagymát apróra vágunk és 1 evőkanál olajon megpárolunk. Apró kockára vágott  zeller társaságában pároljuk puhára. Teszünk még hozzá zsályát, rozmaringot, kakukkfüvet és kb. 5 dkg apró kockára vágott füstölt kolbászt. Ha a kolbász zsírja már kicisit kisült,még adunk hozzá 1 gerezd felaprított fokhagymát. Levesszük a tűzről és fűszerezzük pirospaprikával és chilivel. Beleteszünk 1 kicsi üveg sűrített paradicsomot. Felengedjük kb. 8 dl-1 liter vízzel. Teszünk bele 1 doboz leöblített fehérbabot, 5 dkg kockára vágott puhább paprikás szalámit és 1 leveskockát, meg 1 szárított csípős paprikát. Ha felforrt belefőzünk 1 jó maréknyi levestésztát. Utánaízesítjük, és ha a tészta megfőtt, adunk még hozzá 1 csokor felaprított zöldpetrezselymet.

Póréhagyma szinte mindenbe kellene, de mezei zöldséges nem tart. Csak ezért a tecsóba menni szívás. Bármiért.

*1 fej zellerből és két nagy répából még legalább három csomag mehet a mélyűtőbe a következő levesekhez.

**Ha még van a csomagból, amit a Sp#rban vettünk. De sajnos úgy tűnik kivették a szortimentből. Sebaj, van rizs-vadrizs-szuperrizs keverék is, aranyárban.

***Nyilván nem akkora mennyiségről van szó, mint egy krumplilevesnél. Csak moderato.

A változatok száma végtelen. Nagy vonalakban: hagyma vagy soffrito alap (hagyma-zeller-répa), zöldségek, minél több, határozott ízesítés, kevés szénhidrát (rizs, tészta), valami húsféle, szép egyenletes darabolás. Zöldfűszerek. Szeretni fogom.

Útitársak

Elvittem magammal saját levében könyvét Londonba. Annyira megsértődött, hogy Párizsba nem jöhetett velem, ezért kénytelen voltam engedni neki. Jártunk együtt a Postman's parkban, Vesta és a Closer című film nyomán. (Figyelem! A tábla legalább annyira érdekes, mint a könyv, különösen annak, aki látta a filmet.)

Kicsit pihentünk egy padon.

Körbesétáltuk a Szent Pál székesegyházat, ahol egy kedves ősz hajú úr segített megörökíteni, hogy itt is jártunk.

Rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy egyikőnk sem mer felmenni a Millennium bridge-re. Mindkettőnknek nagyon wobbly-nak tűnt, ezért maradtunk az innenső parton.

Ilyen szép napsütés nem is volt többször, de azért fel tudtunk fedezni néhány szép helyet. Például Virginia Woolf lakóházának hűlt helyét.

A Szent Jakab templom kertjét.

A Cenotaphot, ahol minden évben leállítják a forgalmat, amikor a királynő megkoszorúzza.

A St. James parkot alkonyatkor.

Az éppen aktuális szobrot a Trafalgar tér negyedik sarkán.

És persze még egyszer a National Portrait Gallery-t.

Csak az a baj, hogy Londonban mindig is turista leszek.

Nagyapám kertje

Egy ideje a püszkebokor* jár a fejemben. Nagyapám kertjének egyik eldugott sarkában állt, vagy inkább guggolt, kicsi, tömzsi szerzet, ami számtalan tüskével védte magát, és ehetetlenül savanyú bogyóit. Talán később az égő csipkebokrot képzeltem ilyennek, titkos, ellenséges, és mégis vonzó. A püszkebokor nyomában ismét bejártam a kertet gondolatban. Tizenöt éves koromig laktunk nagyapámmal együtt a sarki házban, volt időm megismerni minden zugát. Anyám már középiskolás volt, amikor ide költöztek, a negyvenes évek második felében, amikor volt kereslet kútfúrásra. Az akkor megvásárolt csövek még a hatvanas években is megvoltak, mert a konjunktúra véget ért, és nagyapám a Vizmű vállalat nevében fúrta tovább a kutakat. A ház hosszú, keskeny építmény volt, egymás mögött három szoba, konyha, majd egy másik lakás, hűvös kamra, istálló, kocsiszín, disznóól. A kisebb lakás konyhájáig tartott a kert, onnan elválasztva a baromfiudvar.

Nagyszüleim a virágoskertben, a pólyában én.

A kert fő célja a szőlőtermesztés volt. Két széles csapás osztotta négyfelé, és ezeknek a csapásoknak a mentén szőlőtőkék álltak. Nagyapám bort készített a szőlőből, amennyire emlékszem, egészen ihatót. A folyosóról pár lépcső vezetett le a rövidebb kerti útra, ahol a szőlő tövében retek, répa és gyökér termett. Az út végén, két nagy mogyoróbokor alatt kerti pad volt, aminek a párja a folyosó előtti részben állt, a virágoskertben. Itt a virágágyásokban rózsa volt, a szegélyekben eper, és a pad mellett színes nyári virágok, petúnia és tátika. A többi kertrészben krumpli, paradicsom, mák termett, meg ki tudja mi. Gyümölcsfa nemigen volt, csak lent a baromfiudvarban pár szilvafa. A püszkebokor a hosszanti út végén állt, közel a baromfiudvar kerítéséhez, az utcai kerítés mentén pedig fenyőfák.

Másik nagymamámmal a tavaszi kertben. A padok még a téli helyükön, a folyosón.

Nyolc-tízéves korom körül az utcánk folytatásába telepítették a piacot. Előbb a lovaskocsik, majd később az autók előttünk álltak meg. Kezdetben gyakran benyitottak, hol ezért, hol azért, a kapu mindig nyitva volt. A megoldás visszanézve elég abszurd. Ahelyett, hogy zárni kezdtük volna a kaput, a szüleim felszereltettek egy hangos csengőt, ami megszólalt, ha kinyílt a kapu. Boldog békeidők.

*püszke, piszke, büszke, egres, kinek mi.

Hogy mindez miért jutott eszembe, arról legközelebb.

Dickens_200

1812. február hetedikén született a valaha élt egyik legnagyobb író, Charles Dickens. Bátran ki merem ezt jelenteni. Nyelve, karaktereinek sokszínűsége, témaválasztásai, erkölcsi szilárdsága mind feljogosítják erre a címre. Az biztos, hogy a világ egyik legolvasottabb írója, és azok is ismerik a nevét, akik soha egy sorát sem olvasták. Vagy ha a nevét nem is ismerik, ismerik a történeteit. Annyi filmváltozat készült a műveiből, jók, kiválóak és fogyaszthatatlanok egyaránt, hogy  mindenhova eljutott a híre.

A képen Dickenst körülveszik az általa alkotott figurák. (Robert William Buss képe)

Saját levében révén hozzájutottam egy aprócska jubileumi kiadványhoz. A soproni Artemisz kiadó jelentette meg a Feljegyzések fiatal párokról című kis karcolatgyűjteményt, amely Viktória királynő házasságának évében, tehát Dickens fiatalkorában, a Sketches of Boz idején jelent meg. Kíváncsian  vártam, hogy ír-e vajon a szerelmespárokról is a könyvben, mert valamennyi pártípus közül számomra ők a legirritálóbbak. És igen. Benne vannak a könyvecskében ők is. Próbáltam magamat / magunkat is elhelyezni benne, és úgy tűnik, engem és G.-t talán több párból is összegyúrtak...

Szeretném egy kicsit számba venni, hogyan is alakult ki az a kép, amely Dickensről bennem él, és amely a kiindulást képező komoly kijelentésre ragadtatott. Az Én könyvtárammal kezdődött, amelyben a Copperfield Dávid és a Twist Olivér rövidített változata is benne volt. A Copperfieldet nagyon élveztem, de végtelenül bosszantott, hogy  egyszer csak minden végkifejlet nélkül befejeződött: " Határozott léptekkel elindultunk Yarmouth felé. " Ez volt az utolsó mondat, és én úgy éreztem, sosem tudom meg, mi lett Dávid sorsa. Felnőttként akkor tértem vissza Dickenshez, amikor megszereztem a teljes Copperfieldet. A valódi utolsó szavak, Ágnes apoteózisa ma is a legkedvesebb a számomra Dickens minden szövege közül. A Twist Olivérrel viszont úgy voltam, mint a Rómeó és Júliával (OTT: mi az, hogy elveszik egy levél, és ezen múlnak életek? Nem is vagyok hajlandó sem tovább olvasni, sem nézni Mercutio halálánál a drámát.) ITT: mi az, hogy gyereknek nem adnak enni, ráadásul a gyerekek maguk közül áldoznak fel valakit, hogy kérjen még? Eddig jutottam és nem tovább. Később sem lett jobb. Mikor a teljes könyvvel próbálkoztam, ugyanezt éreztem akkor, mikor Olivert kiküldik a nagyvárosba egy fél vagyonnal, és ő éppen összeakad az őket keresőkkel.

A Nicholas Nicklebyt végtelenül élveztem. Maga a fő történet szövevényes, de rendületlenül halad a boldog vég felé. Tele van a könyv komikus mellékalakokkal. van egy vízóra-leolvasó, vagy annak a 19. századi megfelelője, hihetetlen figura. A Szép remények képes arra, hogy főhősei csakis súlyos jellemhibákkal rendelkező emberek legyenek, és még közöttük is vannak jobbak és rosszabbak. Az örökösöket az ifjúság számára átdolgozott, de nem lerövidített formában olvastam (a fordítás és az átdolgozás Ottlik Géza műve). Ebből a könyvből egy tökéletes filmváltozat készült, vagyis olvasáskor őket láttam magam előtt. (Nem baj.) A Két város regénye a kedvencem lett (persze csak a Copperfield után). Mondhatnánk azt is, hogy ez a könyv néha szentimentális, de olyan felvállaltan az, és olyan nagy dolgokról szól, hogy ehhez ez kell. A Dombey és fia legyűrt. Félig olvastam el, a kicsi Paul haláláig. Innen már látszik a vég, hogy ki kit fog megszeretni és elvenni, vagy visszavenni,  hogyan múlik el a gyász, de úgy éreztem ennek a súlyát nem bírom el, pihentetnem kell egy kicsit. Az utolsó, félbemaradt regényt, a Edwin Drood-ot befejezte valaki, majd az egészet kicsit leegyszerűsítette. Nyomokban benne van Dickens szelleme, de alig. Ami biztos, ha az író tovább él, akkor elkanyarodik a detektívregény irányába, mint kortársa, Wilkie Collins.

Igazán akkor kerültem Dickenshez közel, mikor Claire Tomalin könyvét elolvastam az író titkos szerelméről. Olyan sok mindenki volt hálás neki, hát úgy érezte, neki is jár valami szép, el is vette magának, és azt hiszem, valóban boldog is volt. Claire Tomalin tavaly jelentette meg teljes Dickens életrajzát, ha a paperback változat megjelenik, ez lesz az, amit el fogok olvasni a piacon lévő számtalan közül.

Nem olvastam még a következőket: Pickwick Clubot, az Ódon ritkaságok boltját, a Barnaby Rudge-ot, a kevésbé ismert  karácsonyi kisregényeket, a Martin Chuzlewittet, a Nehéz időket, a Kis Dorritot, és a Közös barátunkat, amelyet még soha nem adtak ki magyarul. Vagyis ha csak Dickens műveket olvasnék, az is kitöltené az időmet, és akkor még nem beszéltünk az újraolvasásokról, amelyek közül a Karácsonyi ének rendszeres visszatérő (két nyelven, és persze filmen is), és a Copperfield Dávid egyes fejezetei: az első Yarmouth-i kirándulás, Dávid és nénikéje első találkozása, Dóra halála, Ágnes vergődése Uriah Heep menyasszonyaként. Szép program.

Az Európa kiadó már több Dickens-regényt kiadott nagyon szép formában a néhány éve indult sorozatában.

Saját levében szavamat vette, hogy írok majd Dickensről a Konyhasónaplón, ezért ez a bejegyzés ott is megjelenik.

Amanda Hesser

Írtam már Amanda Hesserről A Cooking for Mr Latte című könyv kapcsán. Meg kellett néznem az abebookson, hogy mikor is rendeltem (2006 nyarán), de arra nagyon is emlékszem, hogy milyen élvezettel olvastam. Néhány hete ismét elővettem, és jólesően ismertem fel benne néhány dolgot. Például Amanda pragmatikus receptírási stílusát, ami szerint éppen úgy ír le egy receptet, ahogy az étel elkészül.  Ez nem tűnik nagy tudománynak, de vannak olyan profik is, akik erre nem igazán képesek. 2006-ban pedig maximum mosolyoghattam azon az excentrikus öreg hölgyön, akit Amanda fuvarozott Franciaországban. Az általa leírtak viszont ma már nagyon is beleillenek az azóta Julia Childról a film és az önéletrajza alapján kialakított képbe.

Amanda megjelent a Julie/Julia című filmben is, mint önmaga, vagyis a NYT gasztronómiai szakírója. Azt valahogy tudtam, hogy Amanda szerkesztett egy gigantikus méretű szakácskönyvet a New York Times-ban megjelent receptekből, de azért kíváncsi lettem, mi van most vele. Az első információ, amire bukkantam, az volt, hogy ikergyermekei vannak, és még mindig Brooklynban lakik, ahová Tad-del költöztek a Cooking for Mr Latte vége felé. Innen kezdtem el tovább keresni, mert egyértelmű volt, hogy Amanda már nem a NYT-nál dolgozik. Mint kiderült, kísérte némi sajtópolémia azt, ahogyan megvált az újságtól, de Amanda határozottan megvédte magát. Eddigre az is kiderült, hogy mi az a a vállalkozás, amelyről beszélt. Egy gasztronómiai író-hivatásos szakács kolléganőjével alapították meg a Food52 internetes oldalt, amely tulajdonképpen az olvasók receptjeit gyűjti össze, méghozzá minden héten adott tematika szerint. Az olvasók a recepteket küldik be, és közülük Amanda és Merill kipróbál néhányat, majd a kipróbált receptekről szavaznak az olvasók. A kipróbálás szó szerint értendő. Bár a cég a Union square környékén van, és Amanda jelentős  reklámot is csinál azoknak a helyeknek, ahová enni jár a környékben, a próbafőzések Amanda saját konyhájában zajlanak, a gyerekek sertepertélése közepette, a fotózás pedig a hálószobában történik, mert ott a legjobb a fény.

A kép innen van.

Az oldal maga jó szerkezetű, recepteket, cikkeket, videókat tartalmaz megtűzdelve az olvasók véleményével, és receptversenyekkel. Ezek alapján már egy könyvet is kiadtak a közelmúltban. Engem most mégis inkább Amanda munkássága érdekel. Egyelőre megrendeltem azt a könyvet, amelyet franciaországi tapasztalatai ihlettek, és erősen szemezek a NYT Cookbook-kal is. Majd beszámolok.

És Amanda még mindig nem üti meg az ötven kilót.

Az év mondata

2011-es évé, de lehet, hogy a következőé is. Számomra biztosan.

Bizonytalan helyeken bujdosunk.

Az egyetlen magyar nyelvű jegyzet abban a latin nyelvű Biblia Tigurinában, amely valamikor Szenczi Molnár Albert tulajdonában volt.

(S.F. szíves közlése alapján.)

Karácsonyi szakácskönyvek

Idén a karácsonyi szakácskönyvek már októberben megkezdték a szállingózást a konyhába. A karácsony is előbb volt itthon a ténylegesnél, azután szerettem volna kitenni magamért egy novemberi vendégségen, és hát voltak olyan kísértések, amiknek nem is akartam nagyon ellenállni. Október elején egyszerűen beírtam az amazon keresőjébe, hogy "Christmas cookbooks", és már csak válogatni kellett.

Delia Smith karácsonyi szakácskönyvére régen vágytam, de meg kellett állapítanom, hogy nagyon is brit.

A Good Food karácsonyi receptgyűjteménye már eleve előnnyel indult, és nem is csalódtam benne, ebből készült például a karfiol krémleves.

James Martin újonc a könyvespolcomon, és a szakácskönyve nem is karácsonyi, hanem egyszerűen téli, de a fotók nagyon hangulatosak, a receptek pedig jól variálhatóak.

Ezen felbuzdulva rendeltem még két James Martin könyvet, az egyik hasonló az előzőhöz, olyan Jamie Oliver-féle vegyes felvágott, minden van benne a hétköznapokra szabva, de a másik el van némileg emelve a való élettől. Hogyan fogalmazhatnám meg szépen, hogy mind az alapanyagok, a tálalás, a szerzőről készült fotók, és a túl nehéz és túl fényes papír is  a gasztrosznobokhoz van méretezve? (Lásd még Új Péter bájos tárcáját ugyanebben a témában.)

Jamie Olivert mindig kedveltem, de a szakácskönyvei az idén kezdtem szaporodni itthon.  A második könyve, a  "The Return of the Naked Chef" az Amazon Marketplace-ről érkezett, de a "Jamie belevág" friss magyar kiadás. Mindkettő felfedezésre vár, vagyis inkább néhány pecsétre, ami főzés közben kerül rájuk.

Lelkesen meséltem gasztrogyereknek, hogy Margreet nem zacskóból főzött vacsorát, hanem egy stoofpotnak nevezett marharagut teljesen egyedül, vagy ahogy az Olive magazin fogalmaz: from scratches. Kaptam hát tőle egy Stoofpotjes című holland nyelvű szakácskönyvet. Nyilván nem véletlen, hogy sehol sincs benne félkész hozzávaló, mivel Belgiumban adták ki.

A magyar szerzők közül Chili és Vanilia új szakácskönyve nagyon gyorsan hazakerült. Néhány darab felett hezitáltam kicsit, azután otthagytam őket. Hegyi Barbara könyve is köztük volt, de Vesta visszafogott recenziója vonzóvá tette, plusz megtaláltam azt a weboldalt, amelyik ingyen szállított egész decemberben, és nem bántam meg. Sok szívfájdalom van a könyvben, némi szarkazmus, jó receptek, nyál meg éppen annyi, amennyi biztosítja a szélesebb közönség érdeklődését.

Nyilván az sem véletlen, hogy egy olyan ételt választottam belőle, amiben komoly hús van, és órákig tart az elkészítése.

A blog sokadik változata a borban párolt marhaszeletre (2 személyre):

Fél kg marha fehérpecsenyét felszeletelünk, és a szeleteket 2 evőkanál olívaolajban mindkét oldalukon pirosra sütjük egy olyan edényben, amelyet később a sütőbe is be tudunk tenni. A kész szeleteket kiszedjük, és az edénybe 1,5-2 dl fehérbort öntünk. (Barbara vörösbort ajánl, de én a balul sikerült coq au vin óta nem használok vörösbort a konyhában.) Pár percig forraljuk, és egyúttal az edény alját is felkapargatjuk. 3 fej vöröshagymát karikára vágunk. A hússzeleteket sózzuk, borsozzuk, és bekenjük mustárral. Az edény aljára lerakunk annyi húst, amennyi egy sorban elfér, hagymát szórunk rá, és rákenünk 1 evőkanál ketchupot. Három ilyen sor  jön ki a húsból, és mindegyikre hagymát és ketchupot teszünk. Vízzel, vagy alaplével felöntjük, hogy a folyadék ellepje a húst. Teszünk még bele 1 babérlevelet, 1 száraz csípős pirospaprikát és fél-fél sima és csípős zöldpaprikát. Lefedjük,és 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük. Ha felforrt,levesszük a hőt 140 fokra és addig pároljuk az ételt, míg a hús meg nem puhul. Ez akár több óra is lehet. A zöldpaprikát és a babérleveleket kiszedjük, a húst tálra tesszük. A mártást merülőmixerrel homogenizáljuk, a húsra öntjük, és az ételt galuskával tálaljuk.

Lassan elkezdek azon gondolkozni, hogy én milyen szakácskönyvet adnék ki.

Just some notes

Megvan a második adag házikolbász is. Letöltöttem mindenféle különleges fajták receptjét, de egyelőre szeretnék kellően gyakorlott lenni a technikákban. Ma már sokkal flottabbul kezeltem a húsdarálót, inkább a bél tréfált meg, két hosszú szálat el kellett dobnom, olyan kicsi átmérőjűek voltak, hogy nem lehetett felhúzni őket  a kolbásztöltőre.

Néhány újabb megjegyezni való:
1. A Kistópart utai hentes (eddig is tudtam, hogy a legjobb a városban, csak nekem nem esik útba) ajánl kolbászhúst, méghozzá úgy, hogy 70 dkg színhúshoz (comb, tarja, lapocka vegyesen nagyobb kockákra vágva) ad 30 dkg ipari szalonnát, vagyis vegyes kövéret, és ennek van együtt fix ára. Ez valamivel több zsiradék, mint az eredeti receptben. Nagyon szép hús volt, semmi ín, vagy bőr. A két kilóból egy pici darab bőnyét dobtam el, amiről gyanús volt, hogy feltekeri a daráló. Majd látjuk, milyen lesz ez az arány. Mindenki dicsérte a kolbászt, TöFe is, de szerinte kicsit száraz volt.

2. A bél megvizsgálásához jó a vízdugó keresztülfuttatása, de a felhúzás előtt érdemes felfújni is, így könnyebb is felhúzni.

3. Most úgy csináltam, hogy a húst kockára vágtam, és elkevertem a fűszerekkel. Egy éjszakát állt a hűtőben, másnap daráltam és töltöttem. Biztos, hogy jobban átjárják az ízek, és a keverés miatt sem kell sokat aggódni.

Az első adag utolsó négy darabját Gabojsza ötlete alapján savanyú káposztalében főztem meg, körülbelül 20 perc alatt. Finom volt, szaftos és végre értelmet nyert az a tetrapack dobozos bio káposztalé, amit legutóbb valahogy megvettem az Al#iban, magam sem tudom, hogyan.

Felhívom a figyelmet a bájos Emile Henry tálkákra amit gasztrogyerek a királynőnapi zsibvásárban vett nekem néhány más darabbal együtt, fillérekért.

Guberál és olvas

A múlt héten valamelyik nap éppen dolgozni mentem, és az egyik sarki háznál a kuka mellett könyvek és újságok voltak kidobva. Az Elfújta a szél címlapjára figyeltem fel, mert nekem is ez a kiadás van meg, Clark Gable-lel és Vivien Leigh-vel a két kötet címlapján. Nem bírtam a véremmel, odamentem, és egyszerűen nem tudtam nem turkálni a papírok között. Összeszedtem öt könyvet, és két régi újságot. Otthagytam az Elfújta a szélt, meg egy másikat, aminek a címlapján úttörők voltak, és egy csomó újságot, mert úgy tűnt,  az csak régi Füles, rádióújság, ilyesmi. De amit elhoztam, az mind különleges. Először is a két meggyötört címlapú, de egyébként hibátlan, újságnak látszó tárgy a Pesti hírlap által kiadott két szakácskönyv, amit az újság előfizetői ingyen kaptak. Egyenként 110 oldalasak, receptek vannak bennük, közülük sok fényképpel, háztartási jó tanácsok. Cikkek a konyha és a kamra berendezéséről, a gáz használatáról, nagytakarításról, folttisztításról. Nem értem, hogy tudott valaki megválni tőlük. Az egyiknek a végén bőséges összefoglaló van az 1934. évi piaci árak változásáról, tehát 1935-ös kiadvány lehet, a másik, ami a P. H. új szakácskönyve címet viseli, talán egy évvel későbbi. (1934. januárjában 12 fillér volt a tojás, de márciustól júliusig csak 5 fillér. Az alma ára 60 fillér és 1,47 pengő között változott. 1 kg hosszúkaraj 2,10 volt.) Ha kicsit beteltem velük, majd beköttetem őket.

Ezeken kívül a következő könyveket találtam:

Örkény István: Egyperces novellák (az enyémet úgyis elajándékoztam, pont ezt a kiadást)

Gustave Flaubert: Madame Bovary - vidéki erkölcsök (az Est-lapok kiadása a Filléres klasszikus regények sorozatban, évszámot nem találtam benne, húszas évek végi, harmincas évek eleji kiadás lehet)

Vámos Miklós: Apák könyve (tulajdonképpen mindig kíváncsi voltam rá...)

Erato: Babits Mihály erotikus versfordításai Szalay Lajos rajzaival (egy igazi kincs)

Karinthy Ferenc: Irodalmi történetek (takaros kis könyv, nyilvánvalóan első kiadás)

Nem is volt belőle több kiadás. Nagy rajongója vagyok Karinthy Ferencnek, minden könyvét olvastam, amit az életműsorozatában, vagy újonnan kiadtak a nyolcvanas évektől a haláláig. (Azóta meg szinte semmit.) Karinthy Ferenc nevével először ebben a szakácskönyvben találkoztam, talán tíz éves ha lehettem. Azzal kezdik a vele való beszélgetést, hogy milyen jó novellát írt az író a lekvárfőzésről, nyilván ért hozzá.... A beszélgetés többi része ennek a felütésnek a gyengéd cáfolata próbál lenni, kevés sikerrel. Nagyon kerestem a Baracklekvár című novellát a későbbi novellagyűjteményekben, de soha többet nem adták ki, most olvastam először. A többi novella fel-felbukkan kötetekben, kisebb-nagyobb módosításokkal, pedig ez a remekmű. Tényleg. A napokban Geszti Péter nyilatkozott Karinthy Frigyeshez fűződő viszonyáról, és szóba hozta  A cirkusz című novellát. Ahogyan A cirkusz Frigyes életművének és életszemléletének nagy összefoglalása, úgy határozza meg saját világképét Ferenc, a Baracklekvárban. Hogy máshogy, mint Frigyeshez viszonyítva. Finoman, szimbolikusan, de megtagadja az apai örökséget, és érzékelteti, hogy ő más úton fog járni. A műveiben ez sikerült is, az életben kevésbé. De ez csak őt zavarta, a naplója tanúbizonysága szerint.

A két Karinthy sírja.

A novella a Karinthy-család bemutatásával kezdődik. Hogyan éltek egyik napról a másikra, hogyan foltozták be a pénzügyi lyukakat a naponta megjelenő írások honoráriumaival, vagy a soha el nem készülő regények előlegeivel. Így sem volt otthon egy kiló só, többször kikapcsolták a gázt, étteremben evett az egész család hitelre. Egészen addig, míg egy lelkiismeretes házvezetőnő nem került hozzájuk. Pár hét alatt meg tudta úgy fogni a csordogáló konyhapénzt, hogy mindig rendes étel kerüljön az asztalra. Nyár közepén még a lekvárfőzésbe is belevágott, amiben a gimnazista Cini lelkesen segédkezett. A hosszadalmas leírás alapján tényleg meg lehetne főzni a világ legjobb baracklekvárját, de azt is érezzük, hogy a távollévő Tomi ágyába dunsztolódni berakott üvegek fölött valami baljós végzet ígérete lebeg. A feszültség mesteri növelésével haladunk  előre a végzetes éjszakában, amikor a szülők vendégekkel érkeznek haza, valami csemegeboltból hoznak hideg vacsorát, de ez kevésnek bizonyul. Cini maga is részt vesz az első üveg baracklekvár  felbontásában, de arra ő sem számít, amivel reggel szembesül: minden üveg felbontva, félig-meddig elfogyva. Különösen szívbemarkoló a zongorán hagyott üres üveg képe, amibe belehamuzott valaki... Cini fájdalma a baracklekvár felett a felnőtt fájdalma az eltékozolt (apai) tehetség felett. Egyértelmű, hogy ő inkább a hangya-munkát, a lassú, szisztematikus haladást választja. Jól látja, a veszteségeket, amiket a tücsök-élet okoz.

A végső elszámolásnál nem volt elégedett. A Napló utolsó száz oldala ennek a kudarc-érzésnek a lenyomata, és ha hozzávesszük, amit Márton írt apja életének végéről az Ördöggörcsben, azáltal a saját szorongásaink is csak növekedni tudnak.