
Még mindig tél van. Hetente legalább egyszer nyolckor ágyban vagyok, a többi napon meg alig tudom kivárni a tíz órát. Viszont a levesfőzésre nagyon rákattantam a hétköznapokon, és ennek több tanulsága is van. Az egyik az, hogy minimális mennyiségű húson is meg tudok élni. A másik tanulság, hogy a téli zöldségek rendkívül változatosak, és jól kombinálhatóak. Sokszor az eddig főzött levesek változatai kerülnek elő, de vannak új ízek is.
Finn céklaleves (3 nagy adag):

1 szál sütőkolbászt a sütőben megsütünk. Míg a leves fő, egy kicsit hűlni hagyjuk. 1 fej apróra vágott vöröshagymát 2 evőkanál olívaolajon megdinsztelünk, sózzuk. Hozzákeverünk 1 gerezd apróra vágott fokhagymát. Hozzáadunk apróra vágott répát és zellergumót.* Kicsit pároljuk. 1 nagy fej céklát lereszelünk. A leveshez adjuk, ízesítjük babérlevéllel, és felöntjük kb. 7,5 dl húslevessel, vagy 1 leveskockával ízesített vízzel. Hozzáadunk 8-10 szem megtisztított és félbevágott kelbimbót (vagy negyed fej csíkokra vágott kelkáposztát). Puhára főzzük. A sült kolbászt karikára vágjuk, és a levesben átmelegítjük. A levest cukorral és citromlével ízesítjük. Tejföllel tálaljuk.
Babos káposztaleves (3 nagy adag):

1 fej apróra vágott vöröshagymát 2 evőkanál olívaolajon megdinsztelünk, sózzuk. Hozzáadunk apróra vágott répát és zellergumót. Kb. 10 percig pároljuk őket, ízesítjük köménymaggal, 1 szárított csípős paprikával, zsályával és babérlevéllel. 10-15 dkg füstölt húst kockára vágunk, és kicsit átpirítjuk. Felöntjük húslevessel (vagy vízzel és teszünk bele 1 leveskockát). Teszünk bele 25 dkg apróra vágott és kiöblített savanyú káposztát, és 2 közepes krumplit kockára vágva. Addig főzzük, míg a krumpli megpuhul (ebben a savanyú közegben sosem lesz igazán puha), ekkor még adunk hozzá 1 doboz leöblített fehér babot. Jól átmelegítjük, a tetejére apróra vágott zöldpetrezselymet szórunk.
Lencsés korhelyleves (3 nagy adag):

1 fej apróra vágott vöröshagymát 2 evőkanál olívaolajon megdinsztelünk, sózzuk. Hozzáadunk apróra vágott répát és zellergumót, rövid ideig pároljuk. Karikára vágott füstölt kolbászt teszünk bele, kicsit kisütjük a zsírját. Teszünk rá pirospaprikát és adunk hozzá babérlevelet. A leveshez öntünk kb. 7,5 dl vizet, amiben feloldottunk 1 leveskockát. 25 dkg savanyú káposztát átmosunk és apróra vágunk, és kb. 10-15 dkg lencsével együtt a leveshez adjuk. Puhára főzzük. Tejföl nem rontja el.
*A Nagy Levesprojekt kezdete óta a mélyhűtőben mindig van megfelelő mennyiségben apróra vágott zöldség, egy csomagban 10 dkg répa, és 5 dkg zellergumó.
Londonban tölteni egy hétvégét, plusz egy vasárnapot megfizethetetlen. Szó szerint. Vagy mégsem? Ha sikerül olcsó, egyszerű, és jó helyen lévő szállást találni az nagy szerencse, és persze kitartó keresés eredménye. Egy napi Travel card 7 font, nem is annyira vészes. Sok múzeum ingyen van. Akkor már csak enni kell, és talán mindezt kifutja az, amit a nottinghami továbbképzésre kapott ösztöndíjból sikerül megspórolni. Szerencsére London mindenféle fast food-ot kínál. Az első találkozás után maradtam a Pret a Manger leveseinél és szendvicseinél, és nagyon keresni sem kellett a helyeket. Minden metrómegálló mellett van egy. A Trafalgar téritől, amely Nelson oszlopával szemben van, alig kétszáz méterre, a National Portrait Gallery bejáratánál van a következő. A Russell Square-i és a South Kensingtoni metró mellett. A Picadillyn, az Oxford streeten. A szálloda 500 méteres körzetében több is volt. (Csak ahová éppen betértem.) Kávé, tea, szendvicsek, egyszerű sütemények jó minőségben. Reggel porridge a melegített pultban, utána levesek estig. Papírpohárban, forrón, és jóízűen. Az egyik jellemzőjük a finomra darabolás. A zöldségek fél centis kockára vágva, a húsok kicsit nagyobbra.Legalább négyfélét megkóstoltam, és kellő mennyiségű inspirációt kaptam továbbiakra. Sokféle hozzávalóból készült, karakteres ízű, jó sűrű levesek. Itthon először egy olyat főztem, ami a Londonban kóstoltak ihletésére készült, azután próbáltam reprodukálni néhányat a honlapon találhatóak közül, a félig-meddig közölt receptek alapján. Jellemző (rám, a konyhámra, a bloggerekre általában?), hogy még a marokkói csirkeleveshez is megvolt otthon az összes hozzávaló.
Pret a Manger leves (kb. 1,5 liter, 3 nagy adag):

1 kis fej vöröshagymát apróra vágunk és 1 evőkanál olajon megdinsztelünk. Apró kockára vágott répa és zeller* társaságában pároljuk puhára. Hozzáadunk 3 fej apróra vágott gombát és 1 doboz csípős arrabiata szószt (Sp#rból). Felengedjük vízzel. Adunk hozzá egy leveskockát, 1 babérlevelet, kakukkfüvet és zsályát. Felforraljuk, sózzuk, ha kell, és teszünk bele (intuitíve) 1 maréknyi lencse-barna rizs-borsó keveréket. Addig főzzük, míg ez megpuhul, kb. 10 percig. Fél paradicsompaprikát és 2 szál debreceni kolbászt is feldarabolunk hasonló méretűre, mint a többi zöldséget, és a leveshez adjuk 1 csokor felaprított zöldpetrezselyemmel együtt. Kész.
Cream of chicken soup (kb. 1,5 liter, 3 nagy adag):

Kb. 20 dkg csirkemellet 1 evőkanál olajon megpirítunk, kiszedünk. 1 kis fej vöröshagymát apróra vágunk és az olajon megdinsztelünk. Teszünk még hozzá 1 gerezd felaprított fokhagymát. Apró kockára vágott répát és zellert adunk még hozzá. Felengedjük vizzel, teszünk bele 1 leveskockát. Ha felforrt, hozzáadunk a fenti rizs-borsó-lencse keverékből**. Ízesítjük zsályával. A csirkemell darabokat kis kockára vágjuk, és a főzés végén visszatesszük a levesbe fél apróra vágott paradicsompaprikával és 1 csokor felaprított zöldpetrezselyemmel együtt. Tejszínt öntünk bele. Kész.
Ez lehetne sűrűbb. Többféle zöldség? Az eredetiben volt krumpli is.
Marokkói csirkeleves (kb. 1,5 liter, 3 nagy adag):

Egy sült csirkecombot kicsontozunk, és apró darabokra vágunk. Az olajon, amelyen a csirke sült, megdinsztelünk 1 fej vöröshagymát és 1 gerezd fokhagymát. Teszünk bele egy kevés pirospaprikát. Hozzáadunk 1 kis doboz sűrített paradicsomot, kicsit pirítjuk. Felöntjük vízzel, teszünk bele 1 leveskockát. Ízesítjük mozsárban összetört koriandermag és római kömény keverékével, chilivel és szárított jalapeno parikával és zsályával. Adunk még hozzá 1 rúd egész fahéjat és 1 doboz leöblített csicseriborsót, meg 5-6 dkg apróra vágott aszalt sárgabarackot. 10-15 percig főzzük, majd beletesszük a feldarabolt sült csirkét. Átmelegítjük, és kész.
Finom, de szigorúan csak egyszeri próbálkozás. Talán csak a csicseriborsó állaga nem tetszett, de az elég volt. G. viszont lelkesen ette, mint babgulyást. (Ő nevezte így.)
Sausage hotpot soup (kb. 1,5 liter, 3 nagy adag):

1 fej vöröshagymát apróra vágunk és 1 evőkanál olajon megpárolunk. Teszünk még hozzá 1 gerezd felaprított fokhagymát és kevés pirospaprikát*** Teszünk hozzá fél doboz sűrített paradicsomot, kicst pirítjuk, és felöntjük 1 dl vörösborral. Adunk hozzá 1 evőkanál Worchester szószt, 1 babérlevelet és zsályát. Felforraljuk, teszünk bele 2 doboz leöblített fehérbabkonzervet. Kb. 10 perc főzés után hozzáadunk 1 pár apróra vágott virslit és 1 csokor felaprított zöldpetrezselymet. Kész.
Ham Hock Soup (kb. 1,5 liter, 3 nagy adag):
1 fej vöröshagymát apróra vágunk és 1 evőkanál olajon megpárolunk. Apró kockára vágott répa és zeller társaságában pároljuk puhára. Teszünk még hozzá 1 gerezd felaprított fokhagymát. Hozzáadunk 3 fej apróra vágott gombát, kakukkfüvet, zsályát, 1 babérlevelet és 1 cső száraz csípős paprikát. Felöntjük vízzel, teszünk bele még 1 leveskockát, 1 kis doboz leszűrt kukoricát, és felforraljuk. Hozzáadunk néhány darab nyers füstölt sonkát, vagy császárszalonnát. Beleteszünk 1 maréknyi lencse-barna rizs-borsó keveréket, vagy valami mást, vegyes rizst például, és kb. 10 percig főzzük, míg a rizs megpuhul. Apróra vágunk fél paradicsompaprikát, 15-20 dkg főtt füstölt tarját, és a leveshez adjuk, de ezzel már csak átmelegítjük. Ha kész, adunk még hozzá 1 csokor felaprított zöldpetrezselymet, és öntünk bele egy kevés tejet, vagy tejszínt.
Spanish chorizo & butterbean soup (kb. 1,5 liter, 3 nagy adag):

1 fej vöröshagymát apróra vágunk és 1 evőkanál olajon megpárolunk. Apró kockára vágott zeller társaságában pároljuk puhára. Teszünk még hozzá zsályát, rozmaringot, kakukkfüvet és kb. 5 dkg apró kockára vágott füstölt kolbászt. Ha a kolbász zsírja már kicisit kisült,még adunk hozzá 1 gerezd felaprított fokhagymát. Levesszük a tűzről és fűszerezzük pirospaprikával és chilivel. Beleteszünk 1 kicsi üveg sűrített paradicsomot. Felengedjük kb. 8 dl-1 liter vízzel. Teszünk bele 1 doboz leöblített fehérbabot, 5 dkg kockára vágott puhább paprikás szalámit és 1 leveskockát, meg 1 szárított csípős paprikát. Ha felforrt belefőzünk 1 jó maréknyi levestésztát. Utánaízesítjük, és ha a tészta megfőtt, adunk még hozzá 1 csokor felaprított zöldpetrezselymet.
Póréhagyma szinte mindenbe kellene, de mezei zöldséges nem tart. Csak ezért a tecsóba menni szívás. Bármiért.
*1 fej zellerből és két nagy répából még legalább három csomag mehet a mélyűtőbe a következő levesekhez.
**Ha még van a csomagból, amit a Sp#rban vettünk. De sajnos úgy tűnik kivették a szortimentből. Sebaj, van rizs-vadrizs-szuperrizs keverék is, aranyárban.
***Nyilván nem akkora mennyiségről van szó, mint egy krumplilevesnél. Csak moderato.
A változatok száma végtelen. Nagy vonalakban: hagyma vagy soffrito alap (hagyma-zeller-répa), zöldségek, minél több, határozott ízesítés, kevés szénhidrát (rizs, tészta), valami húsféle, szép egyenletes darabolás. Zöldfűszerek. Szeretni fogom.
Nem figyeltem fel a Gyújtóbomba című filmre, amikor bemutatták, de Merel pár hónappal később elküldte dvd-n, azzal a megjegyzéssel, hogy neki nem tetszett. Nekem igen. Meg is néztem kétszer. Ugyanaz a Sharon Maguire rendezte, aki a Bridget Jones naplóját. A film szörnyű dolgokról szól, de a vége optimista. Egyszerűen olyan, mint az élet, amelyik élni akar, mindenáron. Mert olyan van, hogy meghal egy gyerek, és a már nem egészen fiatal szülőknek egy év múlva újabb gyermekük születik. Hogy valakinek két hónap leforgása alatt meghalnak a szülei, és egy év múlva gyereket szül. Meghal a kétéves kisfiú alig negyvenéves apja, és a kisfiúnak nyolc hónap múlva testvére születik. És ezek akkor is legyűrhetetlen dolgok, ha az élet egy toronyház apró lakásában zajlik, ha nem lehet feldolgozni a férj és a nagyobb gyermek elvesztését, és a kisbaba apja lehet a kocsmában felszedett szomszéd, vagy a halott férj főnöke, aki még a családtagok haláláért is felelős valamilyen szinten.

Megörültem a Rukkoláról érkezett könyvnek, amely alapján a film készült. Chris Cleave regényét azonban alaposan megnyirbálták, és kiderült, hogy az optimista végkicsengés a forgatókönyvíró műve. Az alapvetés ugyanaz: a könyv egy Oszama bin-Ladennek írt levél, amely azután kezdődik, hogy a londoni Arsenal stadion elleni merényletben meghalt a névtelen főhősnő férje és kisfia. Innen nézve mindegy, hogy a férj éjjel-nappal dolgozott, és a feleség a kocsmában összejött a jó kocsit vezető szomszéddal. A merénylet után ez a férfi marad az egyetlen kapocs közte és a világ között, és jelentős szerepet kap a férfi törtető újságíró barátnője is. A könyvben a szomszéd és barátnője kegyetlenül kihasználja az egyedül maradt főhősnőt, aki végül hajléktalanként pakolja a Tescóban a konzerveket. A barátnő a csúcsra jut, a férfit pedig a rendőrök lövik le egy apokaliptikus jelenetben, amely épp hogy megkíméli a főhősnő életét, gyerekről pedig szó sincs. Optimizmusról sem. Ezzel együtt a könyvben van humor, és jó olvasmány. Tótisz András fordította, akit pedig mostanában illik keresztre feszíteni egy kevésbé sikerült munkája miatt.
Főzni alig főzök, a hétvégék lehetetlenül rövidek, a hétköznapokon pedig levesekre meg kiadós tésztákra van főleg energiám.
Toszkán zöldségleves (4 személyre):

1 evőkanál olívaolajon megpárolunk 1 fej apróra vágott vöröshagymát, 2 felszeletelt répát és negyed fej felkockázott zellert. Sózzuk, borsozzuk és fűszerezzük rozmaringgal és kakukkfűvel. Körülbelül 10 perc párolás után hozzáadunk 1 gerezd apróra vágott fokhagymát, 4 szem hámozott paradicsomot kockára vágva, és 1 kápia paprikát vékony csíkokra szelve. Felöntjük annyi vízzel vagy húslevessel, amennyi levest szeretnénk. Utánaízesítjük. Amikor a zöldségek megpuhultak, egyenként beleütünk a gyengén forró levesbe 4 tojást és 3-4 percig főzzük, míg a fehérje megszilárdul, de a sárgájuk folyós marad. Teszünk bele egy kevés friss bazsalikomot vagy zöldpetrezselymet is apróra vágva. Fokhagymás pirítóst adhatunk hozzá, és szórhatunk a tetejére reszelt parmezánt.
A Stahl-magazin mediterrán különszámának receptje.
Én nem akartam ezt a könyvet megvenni. Skóciában sem, amikor megjelent, és vele egy időben vetítették a hozzá tartozó tévésorozatot. Megnéztem ott is, azután itthon is, és mindkétszer lebénultam az olajos babpürétől (babkonzervet leöblít, melegít, összetör, fokhagymás olajjal leönt). De lehetett benne valami, mert a használt példányok ára alig akart tíz font alá menni az amazonon. Az idén nyáron a meglévő Lawson-szakácskönyvek mellé beszereztem a Forever Summert is, és az új Nigella-opus megjelenése alkalmából úgy gondoltam, legyen teljes a sorozat. Csodák csodája, egy ismeretlen antikváriumban találtam az Express-ből egy háromfontos példányt, ami ma meg is érkezett.

Ha van szerelem első látásra (márpedig van), akkor ez az volt. Kellemesen retró színvilágú könyv, életkedvet sugárzó fotókkal. A szöveg bő lére eresztve, ahogy kell, olyan mondatfűzés, amire nagyon oda kell figyelni, és tele van ötletekkel, amik annyira egyszerűek, hogy azon csodálkozik az ember, neki miért nem jutott ez eddig eszébe. Vagyis nekem eszembe jutott. Nigella lenyúlta a paradicsomlevesemet. A mi levesünk, ami még Merel olasz barátnőjének is ízlett, egyezik ezzel, de a mienkben csak húsleves, tészta, fűszerek és sűrített paradicsom van. Szerencsére Nigella olyan csavart tett bele, ami még csak jobbá tette. Nem bánom. Most az egyszer.
Express minestrone (3 személyre):

1 leveskockát felfőzünk 7 dl vízben. Belekeverünk 1 doboz csípős arabiata szószt (Sp#r saját márkás). Hozzáadunk 2 szem kockacukrot, őrölt borsot, kevés szárított zellerlevelet. Leöblítünk 1 doboz fehér és 1 doboz vörös babot, a leveshez adjuk, és felforraljuk. Közben kifőzünk 2 marék kisméretű tésztát, és a leveshez adjuk.
A vadonatúj tupperes levesbögrénkben szállítjuk a dolgozóba.
A kánikula legsúlyosabb két hetében egyszer próbálkoztam meleg levessel, de nem esett igazán jól. Viszont a hideg levesek annál jobban tetszettek, és idén először a hideg zöldségleveseket is kipróbáltam.
Marcipános barackleves (4 személyre):

6 szem sárgabarackot és 3 szem őszibarackot falatnyi darabokra vágunk, és egy nagy üvegtál aljára teszünk. Felforralunk kb. 1 liter vizet 1 csipet sóval, fél teáskanál mézeskalács fűszerkeverékkel, 1 teáskanál vaníliakivonattal és fél citrom levével. Beleteszünk egy darabot a citrom megmosott héjából is, és belereszelünk 5 dkg marcipánt. Kavargatva felforraljuk, és amikor a marcipán feloldódott, megcukrozzuk. 1 teáskanál étkezési keményítőt/burgonyalisztet elkeverünk 1 dl tejszínnel, és egy kevés vízzel feleresztjük. A forrásban lévő levesbe öntjük, és jól kiforraljuk. Ezután a barackokra öntjük, és jól behűtjük.
Soha többet főzőtejszínt.
Kapros zöldbableves (4 személyre):

Kb. 1 liter vizet felforralunk sóval, borssal és 1 leveskockával. 30 dkg zöldbabot megtisztítunk, és a forrásban lévő vízbe tesszük egy tisztított, de egyben hagyott vöröshagymával, és csokor feldarabolt kapor felével együtt. Ha a bab megpuhult 1 teáskanál étkezési keményítőt/burgonyalisztet elkeverünk 1 dl tejszínnel, és egy kevés vízzel feleresztjük. A forrásban lévő levesbe öntjük, és jól kiforraljuk. Hozzáadjuk a maradék kaprot, és jól behűtjük.
Készült gyenge rántásos változata is, de ez jobb.
Joghurtos céklaleves (4 személyre):

2 fej céklát bő vízben puhára főzünk kuktában 30 perc alatt. Ha kihűlt, meghámozzuk, és nagylyukú reszelőn lereszeljük. 2 kemény tojás sárgáját kivesszük, és a levesestálban villával összetörjük. Felengedjük 1 nagy doboz kaukázusi kefírrel, és adunk még hozzá még 1 kis doboz joghurtot is. Beletesszük a reszelt céklát. Ha sűrű, vízzel hígítjuk a szükséges mértékben, sózzuk, borsozzuk. Teszünk még bele apróra vágott kaprot, és zöldhagyma felaprított zöldjét. A keménytojások fehérjét apróra vágjuk, és a leves tetejére szórjuk.
A Szovjetúnióban a kedvenc levesem volt, de ott nem volt ilyen gazdag.
Mindegyiket ez a szakácskönyv inspirálta.
Ilyenkor május végén már általában sikerrel szoktam visszautasítani G. javaslatait, hogy főzzünk töltött káposztát, babgulyást, vadas marhát. Harminc fokban könnyű azzal érvelni, hogy ezek téli ételek, most főzzünk inkább valami frisset, zöldségeset. Ez a mostani hűvös tavasz inkább őt támogatja, ezért van még néhány kemény drog az étlapon. Ez a leves a helyi szakácskönyvben van benne. Disznóölés után főzték, máskor nem volt hozzá alapanyag. Az egyik kollégám elevenítette föl pár éve valamilyen gasztronómiai versenyre, azzal a kis változtatással, hogy az eredetiben nem volt semmilyen levesbetét, csak a belsőség és a zöldség. Miklós túrógombócot főzött bele, de én most házi csigatésztát választottam.
Szíve-nyelve leves (4 személyre bőven):

1 egész sertésszívet és 2 sertésnyelvet megmosunk, és enyhén sós hideg vízben feltesszük főni. Adunk hozzá 1 fej vöröshagymát egészben, 2 gerezd fokhagymát, 8-10 szem egész borsot, 2 babérlevelet. Lassú tűzön két óráig főzzük, és utána hagyjuk kihűlni. A szívről levágjuk a nagy ereket, a nyelvekről pedig lehámozzuk a nagyobb ízlelőbimbókat. Mindkét húst hosszúkás darabokra vágjuk, kb. 4 cm hosszú, 1 cm széles csíkokra. Pörköltalapot készítünk. 1 fej vöröshagymát apróra vágunk, és 1 csapott evőkanál kacsazsírban üvegesre pároljuk kevés sóval. Adunk hozzá még 1 gerezd fokhagymát apróra vágva, de ezzel már csak egy percig pirítjuk. A tűzről lehúzva megszórjuk 2 teáskanál pirospaprikával. Hozzáadjuk a húsokat, felengedjük kevés húslevessel, vagy alaplével. Sózzuk, borsozzuk, adunk hozzá 1 szárított csípős paprikát, fél friss zöldpaprikát, babérlevelet és kevés köménymagot. Kb. egy órát főzzük még, majd hozzáadjuk a zöldségeket, amelyeket akkora darabokra vágunk, mint a húst. 4 szál répa, 2 szál gyökér és fél fej karalábé szükséges hozzá. A levest felengedjük annyi húslevessel és vízzel, amennyi levest szeretnénk, utánaízesítjük, és addig főzzük, míg a zöldségek megpuhulnak. Habarást készítünk: fél pohár tejfölt összekeverünk 1 csapott teáskanál liszttel, felengedjük fél pohár vízzel, és belecsavarjuk fél citrom levét. A forrásban lévő levesbe öntjük, jól kiforraljuk. Közben sós vízben kifőzünk 10 dkg házi csigatésztát, és leszűrve a leveshez adjuk. megszórjuk apróra vágott zöldpetrezselyemmel.
Másnap még finomabb volt.
Az elmúlt hónapban Jutka kétszer is talált nekem angol nyelvű szakácskönyvet a kedvenc turkálónkban. Ha én eljutok oda, akkor többnyire vallásos, vagy golffal foglalkozó könyvek vannak mostanában, vagy éppen semmi. Az első kis könyv egy turistáknak kiadott füzetecske breton receptekkel.

1989-ben adták ki, ez látszik a fotókon is, és nyilván franciák fordították angolra, de a receptek igazi jó parasztreceptek, egyszerűek, pár hozzávalóból remek dolgokat hoznak ki. Én a hagymás krumplilevest választottam. A recept körülbelül úgy szól, hogy tegyük az összes hozzávalót egy lábasba, öntsük fel vízzel, és főzzük egy órát. Kicsit változtattam az arányokon és a technológián, de alapjában véve ez úgy jó, ahogy van.
Breton krumplileves (2 személyre):

1 nagy fej hagymát felaprítunk, és 1 dkg vaj és 1 dkg kacsazsír keverékén kevés sóval jó 10 percig párolunk. Időnként megkeverjük. Meghámozunk 4 közepes méretű krumplit, és apró kockákra vágjuk. 15 dkg nyers császárszalonnát nagyobb darabokra vágunk. A krumplit és a szalonnát a hagymához adjuk, és felöntjük fél liter alaplével, meg annyi vízzel, hogy jól ellepje. Sózzuk, borsozzuk, teszünk még hozzá egy csípős paprikát egészben, és lassú tűzön háromnegyed órát főzzük. Utánaízesítjük és kész.
Nagyon jóízű, de kicsit sem diétás. Mivel a saját adagomat ebédre vittem, melegítés előtt egyszerűen leszedtem a tetejéről a zsírt. Ezzel a közérzetem sokat javult, a leves ízének meg nemigen ártott.
Könnyű volt kitalálni, mit főzzek, ha Márti jön vendégségbe. A karfiol a kedvence, és ezt könnyű volt megjegyezni, mert nem túl sok ember szereti. Annyira én sem, de ha jól van elkészítve, jólesik. Ezt a krémleves receptet a Good Food karácsonyi szakácskönyvében találtam. (2004-ben adták ki először.)
Karfiol krémleves (4 személyre bőségesen):

Apróra vágunk 1 fej vöröshagymát. 1 közepes burgonyát kis kockákra vágunk. Egy kb. 1 kg-os fej karfiolról levágjuk a rózsákat, és azokat még kisebb darabokra aprítjuk. 2 dkg vajat megolvasztunk 2 evőkanál olívaolajjal és a zöldségeket fedő alatt 10 percig pároljuk, vigyázva, hogy ne barnuljanak meg. Enyhén sózzuk. Adunk hozzá fél liter alaplevet, felforraljuk, közben sózzuk, borsozzuk és szerecsendióval ízesítjük. A forrásban lévő leveshez öntünk 2-3 dl tejet és addig főzzük, míg a zöldségek meg nem puhulnak. Kicsit hagyjuk hűlni, és merülőmixerrel pépesítjük. Adunk még hozzá további fél liter alaplevet. Utánaízesítjük. Tálalás előtt 1,5 dl tejszínt öntünk bele. A tetejét megszórjuk apróra vágott zöldpetrezselyemmel, és egy kicsit megcsepegtetjük olívaolajjal. Ízlés szerinti betétet adhatunk hozzá, nálunk kisütött kolozsvári szalonna kockák és kéksajtos pirított zsemlekocka volt hozzá.
A kéksajtos pirított zsemlekockához 2 zsemlét 1 cm-es kockákra vágunk. 5 dkg vajat megolvasztunk serpenyőben, és belemorzsolunk 5 dkg kéksajtot. Amikor a sajt elolvadt, beleforgatjuk a zsemlekockákat, és sütőpapírral bélelt tepsiben 200 fokos sütőben addig sütjük, míg színt kap. Konyhai papíron leszárítjuk, lehűtjük, és a leveshez adjuk.
Az őszi szünet előtti napok a tanárok számára is épp olyan nyögvenyelősen telnek, mint a diákoknak. Ilyenkor kerülnek elő a szünetekben az ételreceptek, és néha felbukkan egy-egy gyöngyszem. Én anyósom tejlevesével borzasztottam el a többieket (vizezett sós tejben levestésztát főzünk, és kész is). Erről valakinek eszébe jutott, hogy az ő szülei milyen tejes levest főznek, és így tovább.
Tejes kelkáposztaleves (2 személyre):

Fél liter tejet kb. 8 dl-re hígítunk, sózzuk. Beleteszünk 2 szem kockára vágott krumplit, 2 karikára szelt kisebb répát és laskára vágott kelkáposztát. (Én egy leveszöldség csomagből származó nyolcad fejet használtam). Puhára főzzük a zöldségeket. Tálaláskor megszórjuk finomra vágott zöldpetrezselyemmel. Olívaolajban bőségesen elkeverünk frissen őrölt borsot, és ebből mindenki ízlése szerint tehet a levesre.
Az eredetiben nem volt répa, de úgy túl sápadtnak találtam volna, és természetesen Székkutason nem borsos olívaolajat csepegtetnek a levesre, hanem borsos olvasztott sertészsírt.
Mondtam, hogy jönni fognak a télről elmaradt ételek. Ez a leves például azért volt emlékezetes, mert feltaláltam a meleg vizet, mitől lehetne ízletesebb. Úgy bezöldségeltem, mint a húslevest, de végül csak a borsót pürésítettem a levével. De mindez semmi volna sült hagyma nélkül.
Sárgaborsókrémleves (4személyre):

25 dkg sárgaborsót váltott vízben megmosunk, és egy éjszakára beáztatunk. Másnap leöblítjük, és hideg vízben feltesszük 3 szál répával, 2 szál gyökérrel, 1 fej zellerrel, 1 vöröshagymával és 1 zöldpaprikával főni, egyelőre só nélkül. Addig főzzük, míg a borsó jól megpuhul. Ez 1,5-2 óra is lehet. A kuktát nem ajánlom. A sárgaborsó eltömi a szelepet, és az edény tartalma a plafonon köt ki. Ez velem megtörtént. Ha a borsó puha, a zöldségeket kiszedjük, és a levest sóval és borssal ízesítjük, majd merülőmixerrel pépesítjük. 2 fej vöröshagymát félbevágunk, majd a fél hagymákat vékony karikára vágjuk. A szétszedett karikákat lisztbe forgatjuk. A fölösleges lisztet alaposan lerázzuk róluk (legjobb szűrőben) és hagymakarikákat bő forró olajban pirosra sütjük. A leves tetejére szedjük.
A múltkor Pioneer Woman valami gyönyörű háztartási gépet ajánlott fel kisorsolásra, és ennek fejében csak be kellett kommentelni, kinek mi a kedvenc zöldsége. Én a vöröshagymát írtam, mert bár sem nyersen, sem főve nem eszem önmagában, csak így, alig van étel, amihez ne adnék, akár hús, akár zöldség.
"A salátába a bölcs hinti a sót, fukar az ecetet, tékozló az olajat." Főzés, olvasás, elmélkedés

RSS
balinto 2006