
Többnyire a fejemben beszél, én meg gátlástalanul továbbadom, amit mond, így demonstrálva, hogy a viccről, az elszólásról, és az elfelejtésről írott kis traktátus jól eltalálta a lényeget. Ami ilyen módon kiszabadul, az nekem éppen elég a tudatalattiból,a többit meg fogalmazza meg a művészet.
Súlyos elfogultságom a Don Giovannival szemben sokak előtt ismert, de nem kezelem szentségként az operát. Ha valaki drogos bulinak akarja megrendezni, akkor is boldogan végignézem, főleg ha Dorothea Röschmann és Erwin Schrott énekel benne. No, ezt csak persze a Mezzón. Keselyák Gergely rendezését viszont tegnap az Operában láttam. Elég értetlenül néztem az első felvonást, és majdnem az egész másodikat. Az utolsó triónál derengett fel egy lehetséges értelmezés. Don Giovanni, Leporello és a Kormányzó éneklik a pokolraszállás előtti jelenetet, egyforma ruhában, miközben az egész előadás alatt funkciótlannak látszó kis kalitka lassan forog velük. Mi van akkor, ha ez Leporello története, akinek a tudatalattija Don Giovanni, a felettes énje pedig a Kormányzó? Ez nekem tetszik. A rendező meg nyilván azt mondja rá: gondolta a fene.

Nehéz döntés. De szerencsére nekem nem kell választanom. Mindkettőt meg fogom nézni, ugyanis Szegeden bérletet is árusítanak erre a két előadásra, és sikerült vennem. Remek.
"A salátába a bölcs hinti a sót, fukar az ecetet, tékozló az olajat." Főzés, olvasás, elmélkedés

RSS
balinto 2006